Az első ismert zeneszerzőnő: Kassia

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Az első ismert zeneszerzőnő: Kassia

január 01, 2009 - 00:00
A kelet-római apáca a 9. században élt.

mellett ő a másik ismert kelet-római nő, aki a saját nevén jelentette meg írásait. Életét nem saját, hanem bizánci történetírók műveiből tudjuk rekonstruálni. 

805 és 810 között születhetett, gazdag konstantinápolyi családban. Hamar kitűnt intelligenciájával és szépségével is. Részt vett a Theophilosz trónörökös számára a (bizánci szokás szerint) megrendezett "menyasszony-bemutatón", ahol a hercegnek megtetszett, és a következőképpen szólította meg: "A nőktől származnak az alantas dolgok" (utalva Éva bűnére). Kassia azonban visszavágott: "és a jó dolgok is" (utalva Máriára). Ez oly mélyen megsértette a herceg büszkeségét, hogy mást választott. 

843-ban kolostort alapított, melynek apátnője lett. A korabeli történetírók ezt keserűségnek tulajdonítják, amiért nem lett császárné, de valószínűbb motivációja lehetett, hogy a tudománynak és a művészetnek szentelje magát. Theophilosszal ekkor már mint üldözőjével találkozott: a császár ikonoklaszta (a képrombolás híve) volt, és ediktumot adott ki, melyben megtiltotta a szentképek használatát. Kassia viszont ragaszkodott ezekhez, emiatt a császár meg is korbácsoltatta. (A legendák ennek ellenére később is igyekeznek összehozni őket.)

Kassia rövid időt Itáliában töltött, de végül a görög Kaszosz-szigeten telepedett le. 867 és 890 között halt meg. 

A görög ortodox egyház szentként tiszteli, egyes himnuszait a liturgia részeiként használja ma is. Napját szeptember 7-én tartja.

Több műve fennmaradt, leghíresebb a "Kassia himnusza". Himnuszai közül eddig mindössze egy olvasható magyar nyelven. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Marguerite Canal francia zeneszerző (1890–1978)

január 28, 2018 - 09:36
Marguerite Canal

Toulouse-ban született zenészcsaládban. Korán megkedvelte a zenét és a költészetet, egyik fő inspirációjaként Charles Baudelaire versiet tartotta számon. Párizsban tanult, 1919-től az ottani konzervatórium tanára. 1917-ben ő lett az első női francia karmester, aki nyilvános koncerten a Palais de Glacé-ban vezényelhetett.Több mint száz dalt szerzett, és Don Juan című szimfonikus költeményével 1920-ban Grand Prix de Rome nyertes lett.

Virginia Gabriel angol zeneszerző (1825–1877)   

február 07, 2019 - 20:23

A Surrey grófsági Bansteadban született, katonacsalád lánya. Fiatalon kezdett zongorát tanulni, többek között Theodor Dohler és Bernhard Molique voltak a mesterei. Később érdeklődése a zeneszerzés felé fordult, Saverio Mercadantetól tanult komponálni. Termékeny és népszerű szerző volt,  dalok és balladák mellett operákat, kantátákat, kórusműveket publikált. 1874-ben George March felesége lett, aki több operájának a szövegkönyvét írta.

Mon Schjelderup norvég zeneszerző, zongorista (1870–1934)

június 15, 2019 - 00:08

Fredrikshaldban született, családjában több zenész volt, abszolút hallására hamar felfigyeltek. 14 évesen komponálta első művét Berceuse for fiolin og klaver címmel. Első tanára Agathe Backer Grøndahl volt, Berlinben W. Bargel, a párizsi konzervatóriumban Jules Massenet volt a mestere. 1894-ben volt első nyilvános fellépése, de tanulmányait ezután is folytatta. 1895-től Oslóban a Musikkonservatoriet tanára volt. Komponált zenekari darabokat, szonátákat hegedűre és zongorára, és több, mint 40 dalt. 1905-ben súlyos mentális betegsége miatt visszavonult a nyilvánosságtól.