Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van

Sajnos, már évszázadok óta tartó tendencia, hogy a nők agyát mossák, hogy így kell nevelni, úgy kell nevelni, de semmiképp sem úgy, ahogy ők gondolnák, hogy jó lenne. Pedig sajna, a gyerekhez még mindig mi értünk a legjobban. De ezt senki nem tudja, folyamatos irányzatok, iskolák léteznek, mit, hogyan kellene tenni, mert ha nem, akkor hajaj.
Ettől persze a nők java része frusztrált, mert nem elég, hogy egyedül kell viselni a gyerekellátás terhét, még folyamatos kritika is éri az embert, mert akárhogyis csinálja, sehogy sem jó. Különösen a neten figyeltem meg ezt a jelenséget, és ebből a frusztrációból születnek az ilyen vagdalkozó posztok, mint az itt belinkelt is.
A gyereknevelés egy nagyon kényes és érzékeny terület, sajnos, akármit mondhat az ember, egyből úgy érezhetik sokan, támadják őket, támadják az anyaságukban, megkérdőjelezik kompetenciájukat.
Pl. az 1. pontban leírtak: tudományosan igazolt tény, hogy a csecsemőt megnyugtatja, ha hallhatja az anyja szívdobogását. Mellesleg így leírva, elég röhejesnek hangzik, hogy ha sír a gyereked, és megnyugszik nálad, ezt tudományosan igazolt tény - de itt tartunk ma, igazolni kell. Nyilván nem KELL ezt csinálni (nem mondta senki, hogy kötelező), de milyen jó, hogy van ez az eszköz, hogy az ember megnyugtassa a babát. "Egyrészt senki se tudja, hol érzi magát éppen egy újszülött, másrészt ha még az anyaméhre lenne szüksége, akkor a terhesség tíz vagy tizenegy hónapig, vagy egy évig tartana. Miután megszületett, meg van születve, ez itt a kinti élet, nem ártalmas senkire. " - ez nem igaz, valójában mivel felegyenesedett az ember, annak az volt az ára, hogy effektíve koraszülöttek vagyunk, hamarabb meg kell születnünk, és ezért olyan gyámoltalan az embergyerek. A 24 órás gondoskodás nagoyn fárasztó, ezt nem lehet megkérdőjelezni, és nem lehet nem észrevenni a hímsovinizmust, hogy a nőnek élveznie KELL ezt az időszakot, mert ugye ők erre teremtettek. A férfi meg az iroda csöndjében ücsörög (by S. Kitzinger), ami valljuk be, azért lényegesen könnyebb, de persze mindig azt kommunikálják, hogy mennyire fontos. Lárifári, elvtársak.
Dr. Spock egyébként nem sátánista, annak idején kifejezetten reformernek számított, de azért álljon meg a menet: szerinte a gyereket hagyjuk sírni, ha összehányja magát, az sem baj, töröljük le, és hagyjuk ott. Legalábbis még a 70-es években ez volt a verdikt, nyilván a szerző az újabb kiadást olvasta. Egyébként sok gondolata meg kifejezetten modernnek hat.
Úgy gondolom, mindenkinek szembe kell néznie a saját frusztrációival, és le kell számolni velük. Akkor nem lesz bennük harag. Meg kell azt látni, hogy amikor azt mondják, hogy az anyatej jobb, mint a tápszer, akkor ez egy (egyébként kutatásként igazolt tény); de ez egy tény, és nem minősítés, nem kérdőjelezi meg, hogy valaki jó anya-e ,aki nem szoptat. A két évet nem a szoptatós liga szajkózza, hanem a WHO: ha ugyanis a hosszan szoptatott csecsemők jobb egészségügyi mutatókkal rendelkeznek, akkor annak már népegészségügyi következményei lesznek. Ráadásul bármily hihetetlen, de egy egy év fölötti gyerek már nem lóg éjjel-nappal az anyja csecsén. Az meg már egy külön fejezetet érdemel, hogy az LLL-t mekkora gyűlölet veszi körül, pedig az egy önkéntes szervezet, amely azért jött létre, hogy akinek szoptatási problémája van, segítsenek neki, amennyiben ezt kéri. Ennyiért, nem többért. Egyáltalán nem agresszívek és nyomulósak, ahogy sok helyen be van állítva. (Tudom, miről beszélek, engem a császáros szülésem frusztrált sokáig.)
Szóval röviden: mindenki nevelje úgy a gyerekét, ahogy neki megfelel, higgyen magának és a belső hangjának. Ne egymást kritizáljuk, ne ebbe fektessük az energiáinkat, szerintem az anyai szolidaritás, egymás megértése nagyon is fontos: sajnos, a férfiak java részétől hiába is várnánk ezt. Az ugyanis nem az anyaság fontosságának az elismerése, hogy néhányan szenteskedő arccal kijelentik, hoyg mennyire tisztelik a nőket, mert anyák (a kijelentés már önmagában Freud után kiált); tessék konkrétan kivenni a férfiaknak is kivenni a részüket ebből az embert próbáló munkából. Ne a "fogjuk meg, és vigyétek" mentalitás legyen a jellemző. (Igen, tudom, másrészt a férfiaktól meg elvárás, hogy eltartsák a családot, aztán szépen el is haláloznak 50 éves korukra; és sajnos, olyanok is vannak, akik pedig a sok munka mögé bújnak a szülői felelősség elől.)

Elolvastam ám a kommenteket, ott azt írja a szerző, hogy a társadalmi képmutatás miatt ilyen haragos. Ja, hát tetszett volna akkor azt írni.

Vasszűz, minden gondolatoddal egyetértek. Elolvastam a posztot, nekem abszolút nem tűnt forradalminak, inkább a mostanában divatos, a "szent anyák" képzeletbeli csoportját támadó kirohanásnak. A legviccesebb az a rész, hogy miközben elküldené a nőket dolgozni egy év után, bevallottan nem bírja csinálni ezt a munkát, ami gyerekneveléssel jár. Ami azért vörös posztó a szememben, mert amíg társadalmi szinten, és a közbeszéd szintjén nem ismerjük el, hogy a gyermeknevelés bizony kemény munka, addig az anyaság bizony a szociális kategóriába tartozik, s nem bért juttatnak az így végzett munkáért, hanem segélyt.

Egyetértek abban, hogy nagyon sok nőnek - sőt, a legtöbb nőnek - mindenképpen jó, ha valami mást is végezhet mellette (nekem is, jé, ezért is dolgoztam a gyerekek mellett, illetve keresek munkát immár három gyerek mellől), de ismerjük már el, hogy a gyerekekkel töltött idő, játszótérre vivés, a meseolvasás, a társasjátékozás, a legózás stb. is MUNKA - aminek gyakorlati haszna is van. S azért mert mi nem érezzük magunkat teljesnek közben, még ne írjuk elő másoknak is kötelező programként.

Nem győzök sajnálkozni afelett, hogy amikor eltörölték egy tollvonással a kötelező két- majd másfél évi sorkatonai szolgálatot, azt nem úgy tették, hogy alternatívaként a gyermekes apukák gyermekenként fél évig a saját háztartásukban maradhatnak.
Sokkal jobb optikája lett volna, a férfiak is beletanultak volna a gyermekükbe, ráadásul sokat lendített volna a nők helyzetén is, nemcsak a férfiakén ekkorát...
Amivel azóta akkora a szakadék a fiatal férfi és nő munkaerőpiaci megítélésében, amivel az álláskereső fiatal nőknek esélyük sincs egyenrangú megítélésre.

Ha már a nők-munka-gyermeknevelés kérdésénél tartunk, ez sokkal jobb megközelítés szerintem:
http://felicitasz.blog.hu/2011/11/12/visszamentem_a_balettbe_ugralni

Egyébként olvastam valahol, hogy az eddig tipikusan "férfiasnak" tartott szív- és érrendszeri betegségek egyre inkább utolérik a nőket is, nagy valószínűséggel a kettős terhelés miatt (is).

"Egyébként olvastam valahol, hogy az eddig tipikusan "férfiasnak" tartott szív- és érrendszeri betegségek egyre inkább utolérik a nőket is, nagy valószínűséggel a kettős terhelés miatt (is)."

Na igen, és akkor ennek kétféle olvasata van, illetve kétféleképpen lehet rá reagálni: az egyik a tipikus backlash-válasz, hogy a nőt hibáztatjuk, túl sokat vállalt, mégsem volt olyan jó dolog az a feminizmus, karrier meg család is, lám-lám, tönkremegy benne a nő. A másik olvasata meg az, hogy ahogy Te is írod, Cidre, a gyereknevelés MUNKA - márpedig akkor ugyanolyan társadalmi és ANYAGI elismerést, jutalmazást érdemel, mint minden más munka, mint az a munka, amit mondjuk a férj végez, vagy amihez részben pont a pénz miatt tér(ne) vissza az anya. Márpedig a szülésen és a szoptatáson kívül nincs olyan része a gyereknevelésnek, amit a férfi ne tudna megcsinálni.

Tehát ha nagyobb lenne az egyenlőség e téren, a stresszfaktor, így a "férfiasnak" tartott betegségek kockázata is kisebb lenne. Férfiaknál is, nőknél is, mert a férfiaknál meg a kenyérkeresés terhe lenne kevesebb azáltal, hogy megoszlik (mert hiába keres ma a nők nagy része is, azért a férfi mint fő kenyérkereső szerep továbbra is domináns, ezáltal pszichológiai teher a férfiakon is, és a valódi egyenlőség kerékkötője).

"Nem győzök sajnálkozni afelett, hogy amikor eltörölték egy tollvonással a kötelező két- majd másfél évi sorkatonai szolgálatot, azt nem úgy tették, hogy alternatívaként a gyermekes apukák gyermekenként fél évig a saját háztartásukban maradhatnak."

Hú, ezzel de egyetértek!

"a gyereknevelés MUNKA - márpedig akkor ugyanolyan társadalmi és ANYAGI elismerést, jutalmazást érdemel, mint minden más munka"
Hát igen, és ez az a pont, ahol büntetlenül megrabolják a nőket már évezredek óta.
Manapság pedig nemhogy javadalmazást nem kap a nő a gyermeknevelésért, de egyenesen büntetik érte : előtte nem veszik fel, utána nem veszik fel, és ha sikerül elhelyezkednie, akkor meg évtizedeken át olcsóbban dolgoztatják, kevesebb nyugdíjat kap, etc.
És az így alulhonorált nők amikor ráutalódnak a férfi jól megérdemelt keresetére, akkor meg még ők a "kurvák".
A három terhesség elvitte a nagyrágóim javát, pótlásuk a mai piaci szinten 1 millió Ft, miközben a terhességekért egy fillért sem kaptam, és persze nem csak ennyi az, amibe kerültek...
És most én ezekért a fogpótlásokért újabb kerek 1 évig dolgozhatnék, miközben még a gyerekeket sem neveltem föl...
Azt kell mondjam, nem normális az a politikus, aki ilyen viszonyok között képes azt javasolni egy nőnek, hogy "Szüld meg és add örökbe!"
Kábé ez is azt jelzi, hogy ezek a mi politikusaink a terhességet és szülést egy magömléssel teszik azonos teljesítmény-szintre, ami botrányosan otromba.
És senki nincs, aki ezt megmondaná nekik.

Cidre, tökjó, hogy betetted azt a posztot felicitasz blogjáról, amikor olvastam pár hete, végig bólogattam. .) jóval mértéktartóbb és összeszedettebb mint a fenti írás.

azt hiszem, értem a posztíró indulatait, azt viszont nem (és nem is akarom), hogy miért intézi a kirohanásait más anyák ellen, ráadásul jókora félreértésekkel és általánosításokkal tűzdelve. maga a poszt meg egyszerűen közönséges.


"... hogy amikor eltörölték egy tollvonással a kötelező két- majd másfél évi sorkatonai szolgálatot, azt nem úgy tették, hogy alternatívaként a gyermekes apukák gyermekenként fél évig a saját háztartásukban maradhatnak."
Rd, igen, ez szuper lett volna. ehelyett most az van, hogy januártól nyilvántartásba veszik a 20 és 40 év közötti sorozható férfiakat, mert "A Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatára elfogadott előterjesztés indoklása szerint bár békeidőben megszűnt a hadkötelezettség, lehetőség van arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző védelmi helyzetben pedig az országgyűlés döntésével újra bevezessék."
a kérdésem már csak az, hogy innentől hány lépés a sorkatonaság visszaállítása a munkanélküli statisztikák kozmetikázása céljából... (remélem csak a vészmadár szól belőlem.)

Ha tényleg paranoiás lennék, összeesküvés-elméleteket gyártanék, hogy háború lesz.
Nem vagyok jogász, nem tudom a jogi hátterét a dolognak, lehet, eddig nem volt erre törvényi háttér. Szerintem is rengeteg pénzbe kerülne.

Szentanyák: így vegytisztán nem létezik ez a csoport, én is a neten olvastam róluk - nem tőlük. Kéretlen tanácsokat az ember pedig úton-útfélen kap.
Ez egy nagyon bonyolult és kényes kérdés. Ha kimondom, hogy az anyatej jobb, mint tápszer, vagy a hüvelyi szülés mindenkinek jobb, mint a császár (mindkettő, alapesetben, természetesn), nagyon beletaposok néhány ember lelkébe. Pedig látni kell: tényekről van szó, nem az én egyéni "teljesítményemről", anyasági mivoltomról.
Ettől függetlenül sokak fejében komoly káosz van, nem kevés az olyan, aki 8 hósan adja a gyereknek a turmixolt csülökpörköltet meg túrórudit, mert hát semmi baja tőle. Meg egy-két pofon nem árt, mert belőlem is ember lett. Stb. Hagyjuk, ez messze vezet.

Bocsánat, kiegészíteném: vegytisztán én még nem találkoztam szentanya-csoporttal.
Persze, lehet, hogy valaki igen, nem kérdőjelezem meg.

cidre: nem akarom a bloggert ekézni. Beleolvastam a blogjába: aról ír, hogy bölcsibe adja a gyerekét, ő egyéni vállalkozó, otthon dolgozik. Nem hiszem, hogy beadja a gyerekét 8-9 órára egy napra, hiszen bizonyos tekintetben maga dönt, hogy osztja be az idejét. Így pedig ez partvonalról bekiabálás műfaja.

(Én egyébként nem szeretek játszani a gyerekkel. Próbálok kitalálni helyette mást, séta, főzés stb., de persze nem mindig jön össze.)

A bezzeganyák igenis létező csoport, én anno 25 éve a játszótéren konkrétan találkoztam velük, semmi más gondolatuk nem volt, csak a gyerek.
Olyan elméleteket állítottak fel, hogy ha ők szoptatósan babot esznek, akkor annak a végén a gyerek fingik, és ők ezt konkrétan és több esetben megfigyelték,
hát én meg csak lestem, mint a vettmalac
A gyerekkel a játék valóban keserves tud lenni, pláne egész nap. De a magára hagyott gyerek is szánalmas látvány; hogy is mondta József Attila a Nagyon fáj-ban ? "Mint a gyerek kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza"...
Az ember intelligenciája leginkább ezekben a kezdeti időszakokban fejleszthető.
De hát kevés az olyan megszállott szülő, mint a Polgár szülők voltak. (ott is mindig a papa van kiemelve, olyan ez is, mint a sztárszakácsok esete a háziasszonyokkal...

Hát hogy a gyerek mitől pukkog, az tényleg egyéni megfigyelés, ezt személy szerint alá tudom támasztani, szóval nem beszéltek olyan nagy hülyeséget. Attól persze még lehet, hogy a szomszéd gyereke nem pukkog a babtól.
Ezt a játszótéri műfajt én nem ismerem, mennék én játszótérre, van is, csak éppen gyerek nincs ott. Csak kutyaszar meg cigicsikk, de az töménytelen.

Természetesen léteznek ilyen személyek, én is találkoztam már olyanokkal, akikre ráillik ez a leírás, akik nem tudnak másról beszélni, mint a saját gyerekük és a gyereknevelés általában, és olyan módon, hogy az irritálja a környezetüket. De hogy mint létező csoport ... szerintem Rita megérzése nagyon jó, hogy mint minden más sztereotípiát, a média ezt is nagyon igyekszik megerősíteni. Pl. azzal, hogy pejoratív hangzású nevet ad nekik.

"GYerekkel játszani". Nekem nincs gyerekem, de azt képzelem, egy gyerek más gyerekekkel tud igazán játszani. Amnikor én gyerek voltam, nem emlékszem, hogy anyám vagy apám szórakoztatott volna, oviba jártam, szomszédoltam, aztán kicsit később már bandába verődtünk az utcabéli gyerekekkel. (azt amúgy észrevevettem, hogy a mostani gyerekek/családok nagyon elszigeteltek, se a felnőtteknek, de a gyerekeknek nincs társasági életük, régebben ez nem így volt, ezen már gondolkodtam, hogy hogy is van ez.) Egy annál kisebb gyerekkel meg mit kell játszani, folyton alszik, nem?

Mi faluban lakunk, a viszonylag rövid utcában, ahol építkeztünk, annak idején 7 gyerek született az építkezések ideje alatt, ők ma 17 évesek. A 7 gyerek közül 3 járt a helyi óvodába, és 2 a helyi iskolába, a többit mind elhordták a környező 2 nagyvárosba.
A 7 gyerek közül csak 2 volt, aki az utcára kiment játszani, a lányom az egyik. A többi 5 gyerek gyakorlatilag a kerítéseken belül nőtt föl. A lányomnak azért voltak a faluban barátai, mert ő a helyi iskolába járt.
Borzalmas lehetett viszont azoknak a gyerekeknek, akiket elhordtak, és se itt, se ott nem voltak barátaik, és persze ők voltak azok is, akiket az utcára nem engedtek ki.
Másik: a kisgyermekeket 6 hó és 3 év között rendkívül intenzíven lehet fejleszteni, és ilyenkor még nem tud a másik hasonló korúval együtt lenni, meg eljátszani sem nagyon.
Igazán ez egy szép kihívás, de erre sztem a bezzeganyák nem adnak, mert a legtöbbnek nem erre jár az agya, hanem az etetésre, itatásra, ürítésre, pelenkakiütésekkel és egyéb fizikai ellátásbeli dolgokkal foglalkoznak.
Ugyanakkor a legtöbben azt sem tudják, hogy fontos és hogy hogyan kell fejleszteni a gyereket szellemileg.
Pedig ha valami számít, akkor ez az.
Ma a gyerekek többsége 3 éves koráig nem szobatiszta. Igaz, erőltetni sem kell, viszont én a gyerekeimmel másfél éves korukban már MEG TUDTAM BESZÉLNI, miről van szó. És kétévesen mind szobatiszta volt, magától, és mondatokban beszéltek.
Így nem is volz olyan unalmas a velük való lét, mert fantasztikusan lehetett kommunikálni velük.
Mondjuk ezen felül én nem treníroztam őket, lehet, ha ma kezdeném újra, akkor megtenném. Szerintem roppant érdekes kihívás, hiszen az ember az agykapacitásának 1 %-át használja csak, és ezt a korai fejlesztéssel meg lehet többszörözni.

(Harcikutya)

A gyerekek 3 éves koruk előtt nem alszanak folyton, viszont nincs igazán állandó igényük kortársak társaságára. S nagyjából ez az az időszak, mikor masszívan otthon vannak még (ha nem járnak bölcsibe, csanába, stb.) Na ekkor van ott a feladat, hogy játssz velük A hétéves fiam már nyilván a haverjait választja, ha ott vannak, de vele egy felnőtt is simán el tud játszani, mert értelmesen beszél, tud társasjátékozni, lehet neki mesét olvasni - s mindezeket nem unja meg két perc alatt.

(Rd)

Messzire vezetne ez a korai fejlesztés - nem fejlesztés, hagyjuk, de pl. a legidősebb fiam sokára lett szobatiszta, holott korán kezdett el beszélni, a középső fiam hamarabb lett szobatiszta, s később kezdett el beszélni. Pont a szobatisztaság nem megbeszélés kérdése, hanem idegrendszeri érettségé. A Polgár szülők példája meg egy kicsit riasztó is a számomra, mert sakkozni nagyon jól tudnak a lányok, de ennek az volt az ára, hogy soha nem jártak iskolába, egyéb közösségbe - kicsit egyoldalú volt a zseniképzés. Egy ismerősöm egyébként nagyon intenzíven fejlesztette a gyerekét, meg is volt az eredménye a rengeteg foglalkozásnak, csodagyereknek volt kikiáltva, jóval előrébb tartott, mint a kortársai - egészen tíz éves koráig, mikor szépen kezdték behozni a nem fejlesztett gyerekek, s bizony nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy nem zseni, hanem egy jó képességű gyerek, akivel sokat foglalkoztak.

Rita:
" "bandázásnak" voltak/vannak előnyei, de nincs mindig jó kimenetele, ha egy gyengébb vagy kisebb hangú gyerekről van szó. Másik hátránya, hogy a gyerek mindenféle gyerekekkel összekeveredik, és mondjuk egy kitűnő tanuló kislánynak, akivel foglalkoznak is otthon, nem biztos, hogy a 10 évesen cigiző, otthon elhanyagolt, már züllő gyerekek a legmegfelelőbb társaság."

Hát a mi bandáink csupa konszolidált jó vagy közepes tanuló kislányból és kisfiúból álltak - mondjuk a magam részéről ha jól emlékszem előnyben részesítettem a lánytársasgot -, Na persze mindig vannak dominánsabb és elnyomottabb gyerekek - sajnos én többnyire az utóbbi kategóráőba tartoztam -, de erre én azt mondom, ez sem baj, a gyerek épp a kortárs csoportban tanulja meg a szociális készségeket, a kooperációt, a versengést, az ellenségességet és a magát megvédeni tudást. Visszanézve a szüleinkenek itt lett volna szerepük, hogy ebben segítsenek nekünk. Ez elmaradt, ezt hiánynak élem meg. De a megoldás semmiképp sem az, hogy a gyerekeket elszigeteljük a kortársaiktól vagy szigorú kontroll alatt tartjuk őket (persze nagyon kicsi korban még igen). Nekünk a mai gyerekekhez képest baromi nagy szabadságunk volt, igaz, nem városban nőttem fel, talán ennek is szerepe lehetett ebben.

A szobatisztaság valóban elsősorban idegrendszeri fejlettség kérdése, de ezen túlmenve jó sok egyéb tényező is szerepet játszik benne, úgymint foglalkozás, értelem, lelki tényezők, családi problémák, sőt még a pelenka minősége is, ugye belejátszik az időpontjába.
A Polgár lányok viszont egyáltalán nem csak sakkozni tudnak jól, hanem mindegyikük boldog, elégedett személyiség, sportolnak, házasok és anyák mind a hárman, szeretik a szüleiket és hálásak nekik mindazért, amit kaptak tőlük - s mivel ezt ők maguk mondják, hát csak elhiszem nekik.

Elég nagy baj volt, hogy anno még a magyar állam is bele akart szólni az ő családi életútjukba és kerékkötő lett - ha valami, számomra ez tűnt igazán riasztónak.
Először az iskoláztatásuk módja miatt akarták állami gondozásba vetetni őket, majd folyton azzal torpedózták őket, hogy Magyarországnak nem érdeke, hogy ők férfiversenyeken induljanak, mert ott úgysem nyernek, viszont nőiben világelsők lehetnének.
Bár nekik nem ez volt a céljuk (érthetően, hiszen egy szellemi sportnál nem játszhat szerepet a nem!!!)
de erre a nyomásra időnként engedtek is, így lettek női világelsők csapatban Mádl Ildikóval, ha jól emlékszem.
De : Polgár Papa azt mondja, hogy Judit azért nem tudott férfi világbajnok lenni, mert senki nem ezt várta tőle.
Sőt - épphogy mindenki gáncsolta.
És épp ez az az óriási pszichés teher, amibe a tehetséges nők hada belerokkant már a világtörténekem során.
Mert ugye nagyon nem mindegy, hogy hátszelet vagy ellenszelet kap az ember a munkájához.

"Egy ismerősöm egyébként nagyon intenzíven fejlesztette a gyerekét, meg is volt az eredménye a rengeteg foglalkozásnak, csodagyereknek volt kikiáltva, jóval előrébb tartott, mint a kortársai - egészen tíz éves koráig, mikor szépen kezdték behozni a nem fejlesztett gyerekek, s bizony nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy nem zseni, hanem egy jó képességű gyerek, akivel sokat foglalkoztak."

Lehet, hogy ez örömhír azoknak, akik se késztetést, se kedvet nem éreztek anno a gyerekük fejlesztéséhez - de semmiképpen nem tartom oknak arra, hogy ne fejlesszük a gyerekünket, ha ahhoz késztetést és kedvet érzünk.
A gyerekbe fektetett munka mindenképpen megtérül - különben iskolarendszer sem kéne.

Nekem nincs gyerekem, de beszédfejlődés és nyelvi zavarok kapcsán foglalkoztam óvodásokkal (ami nyilván nem túl széleskörű tapasztalat, de a semminél több). Szerintem semmilyen fejlesztés nem vész el, és ahogy rd írta, minden energia, amit egy gyerekbe fektetünk, előbb-utóbb megtérül. Nem az a célja, hogy zsenit (vagy rosszabb esetben kiállítási tárgyat) neveljen belőle, hanem hogy kihozza belőle a legtöbbet. Még akkor is, ha nem a legújabb profi módszereket alkalmazzuk - már annak is van hatása, ha rendszeresen beszélgetünk egy kisgyerekkel, nem pedig leültetjük a tévé elé.

OK. Pontosítok: kezdettől fogva az ellen a fejlesztés ellen beszélek, mely elsősorban a szülő prekoncepcióit próbálja beteljesíteni, nem veszi figyelembe a gyermek természetes adottságait, életkori szükségleteit, s NEM a gyerekkel való foglalkozás ellen ágálok (nyilván én is foglalkozom a sajátjaimmal, társasjátékozunk, mesélek, kiállításra járunk, kirándulunk, s még ezer dolgot csinálunk együtt.) Viszont nekem bevallottan nem szimpatikusak az olyan fejlesztések, mikor az a cél, hogy a gyerekből korát meghazudtoló eredményeket csiholjunk ki - szinte bármi áron. Nem szeretem a trenírozást.

(Rd)

Polgár Judit honlapjából indultam ki (nem jártam iskolába, nem volt soha bejelentett munkahelyem... szerinted lehet ez egy általánosan követendő út?) A sakkeredményeit természetesen kalaplevéve elismerem, de mi volt mindennek az ára? Igazából az édesapjuk elképzeléseit teljesítették be, az első Polgár-lánynál eldőlt, hogy akkor sakk lesz, a többiek már ebbe születtek bele - nyilván arra már a szülőknek nem lett volna energiájuk, hogy az elsőből sakkmestert, a másodikból nyelvzsenit, a harmadikból fizikust neveljenek, vagy mondjuk nagyobb teret hagyjanak a természetes érdeklődésük kibontakozásának.
Egyébként szintén Felicitasznak van egy jó írása a tehetségnevelésről, olvassátok el, szerintem zseniális, azt szeretem benne (Mármint Felicitaszban), hogy ahgyományosan megosztó témákról tud tárgyilagosan, sok-sok nézőpontot megvizsgálva írni.
http://felicitasz.blog.hu/2011/04/26/nyugati_szulok_nyugati_gyerekek

Jó, én sem arra a hozzáállásra gondoltam, hogy "márpedig akkor is atomfizikus leszel, ha beledöglesz", hanem arra, hogy még akkor is érdemes minél többféle tevékenységbe belevonni a gyereket, ha azt előszörre nem érdekli, de van rá reális esély, hogy gyarapodik tőle. Az unokaöcséim legszívesebben egész nap számítógépeznének, mert ez érdekli őket leginkább, de attól még a család/rokonság elviszi őket sportolni, kiállításra, zenei programokra stb. Ahhoz, hogy a természetes érdeklődés/specifikus tehetség megmutatkozzon, sok mindent ki kel próbálni.

Érdekes cikk. Pár éve olvastam a National Geographic tematikus számát Kínáról, és volt benne egy interjú egy kínai kislánnyal, ami teljesen elképesztett, nem csak engem, hanem a cikk íróját is - annyira hihetetlennek tűnt, hogy a kínai gyerekek nagy részének mintha nem is lenne szabadideje, ráadásul ezt teljesen természetesnek veszik. Ami a zenét illeti, sok európai zeneértő véleménye az, hogy az ázsiai zenészek legtöbbje virtuóz szinten, de "lélektelenül" (bármit is jelentsen ez) interpretálja a nyugati zenét, vagyis úgy zongoráznak, mint egy automata.
A "nevelői nárcizmus" nagyon jó kifejezés arra a hozzáállásra, amely kiállítási tárgyat akar nevelni a gyerekből. Ami viszont a szemembe ötlött, az a "koruknak megfelelő döntés" volt, és az, hogy ezt vajon hogyan lehet megállapítani.

"kell" természetesen két "l"-lel.

"Polgár Judit honlapjából indultam ki (nem jártam iskolába, nem volt soha bejelentett munkahelyem... szerinted lehet ez egy általánosan követendő út?"
Nem.
Mint ahogy az eredmény sem általános mindennapi :
" A világ legmagasabb élő pontszámmal rendelkező nőnemű sakkversenyzője vagyok..."
(ezt nem ő mondta, hanem a tények ismeretében az ő nevében én írtam ide)

És innen jut eszembe, hogy elanekdotázzam nektek.
Kepes András kb. 2-3 éve írt egy könyvet Polgár Juditról
"Matt a férfiaknak" címmel.
Ezt az egyik gyermekemtől karácsonyi ajándékként kaptam meg.

Az alapelemein kívül (amiről eddig is írtam: hogy a lányok totál stabil, sokrétűen képzett emberek,( plusz ha valakinek még ezen felül az is számít, hát mind a hármuk gyermekes anya)
az maradt neg bennem a könyvből,
hogy Judit kislány volt még, mikor leültették egy magasrangú férfi sakkozókkal teli bajnokságon,
és az egyik felnőtt férfi megkérdezte a másikat, hogy
"Legközelebb majd majmokat hoznak ?"
Erre kapott ettől a tizenéves kislánytól egy akkora zakót, amit alighanem máig sem felejt - már ha meg nem halt...

"Hát hogy a gyerek mitől pukkog, az tényleg egyéni megfigyelés, ezt személy szerint alá tudom támasztani, szóval nem beszéltek olyan nagy hülyeséget"
Dehogy beszéltek hülyeséget, sőt épphogy igazat beszéltek.
Épp ezért is jegyeztem meg - mert ez egy olyan igazság volt, amire én soha a büdös életben nem jöttem volna rá, mert egészen más dolgokra figyeltem.
És most nem azt mondom,hogy az volt az igazán szempont,ami az enyém, hiszen ezekről anno még szólni sem tudtam.
Csak néztem, mint a vettmalac
(ismeritek ezt a kifejezést ? - a férjem parasztgyerek, azt mondja, hogy a kölyökként (választási malacként) hizlalásra vett malac az új helyen napokig csak néz és nem találja a helyét -ami elég érthető- és innen a hasonlat...)

Ha, ezt a majmos sztorit én is olvastam valahol.

Rita, Vasszűz (OFF)
sose voltam konteo hívő, szóval amit írtam a sorozási nyilvántartásról, az inkább továbbgondolás/kérdés, és naná, remélem, hogy nem így lesz. de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy költségvetési szinten vajon a segélyek és az álláskeresői járulékok folyósítása nem kerül-e többe, mint szépen megtervezni (és megvalósítani) pár év alatt, hogy hogyan lehet egy fiatal állástalan korosztályt eldugni fűtetlen kaszárnyákba...
(OFF vége)
... merthogy van itt egy párhuzam a gyes-sel kapcsban (amiről anno írtam a ksh-s cikkben, és Cidre blogján is van róla szuper bejegyzés): a gyes sem pusztán arról szól, hogy az akár 3 évig otthon lévő anyának folyósítunk egy havi pártízezeres, nevetséges összeget, hanem arról is, hogy hogyan tartják távol a gyerekes nőket a munkaerőpiacról, és hogyan szépítik ezzel a társadalmi-gazdasági mutatókat. hiszen az a nő, aki 3 évig otthon van a gyerekével, sokszor azért, mert amúgyse lenne állása, legalább a munkanélküli statisztikákban nem jelenik meg. és nyilván egyszerűbb fizetni ezért, mint továbbképzési programokat csinálni, munkahelyet teremteni, kedvezményes, állami bölcsődéket létrehozni. mert az drága. hogy hosszútávon nyereségesebb lenne az utóbbi, gazdaságilag és társadalmilag is, az meg valamiért a kutyát nem érdekli.

Polgár apuka könyvét nem olvastam, de nekem úgy rémlik, hogy ő is adottságok alapján döntött a sakk mellett. És valami olyasmit is bizonyított, hogy nem igaz, hogy a lányok gyengébbek a logikában.
Egyébként a kísérletét a tanítóképző főiskolán megemlítették; ellenben arról hosszan tárgyaltak, hogy a lányok gyengébbek a reál tárgyakban, talán külön tantervet is kellene nekik összeállítani, ill. hogy őket egy tantárgy elsajátításánál a tanár személye motiválja, nem maga a tananyag és hasonló hülyeségek (szerintem a diákok legtöbbjénél döntő fontosságú a tanár személye).

Rd, nem tudom, milyen fejlesztésre gondolsz. Közvetlen fejlesztésben én sem hiszek. Inkább abban, ha a gyereket bevonjuk a mindennapjainkba, életünk részévé válik. Az ember szociális lény, a születése pillanatától.
Persze, ezt nehéz kivitelezni négy fal közé bezárva.

harcikutya, légy szíves, ezt az alvás dolgot beszéld meg a négyhónapos fiammal is, hátha rád hallgat.

Vasszűz, a fiad dolgában sajnos a kezem innen meg van kötve, de említsd majd meg neki az én nevem is - persze csakis pozitív értelemben - , amikor sulis lesz, és nem bírod kiverni az ágyból mert aludna még D