Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van

2. Nemi erőszak a vallás nevében

Kevés információnk maradt fent Mezopotámiáról, de az 1930-as években feltárt feliratok, és részben feldolgozott adatok szerint a termékenységi szertartások, és holdünnepek általában brutális orgiákba torkolltak, ahol a kontroll nélküli hívek emberekkel és állatokkal is egyaránt létesítettek nemi kapcsolatot és a csúcsponton egy véletlenszerűen kiválasztott hívőt elevenen széttéptek. Ez nem valami elszigetelt, istenháta mögötti szekta őrülete volt, hanem államvallás, magyarán intézményesítve volt. 

Dionüszosz eredeti vallásáról nagyon keveset tudunk. A lejegyzett történet és eredetmítosz már csak a késői Attisz-vonásokkal feldúsított formát adja vissza. Rögtön megfigyelhető alapvonás az őrület és az extázis, mely a végén erőszakos méreteket öltött. Így az isten, akinek lépteire maga természet is kifordul magából, azokra, akik nem vesznek részt tiszteletében, szintén őrületet küld.  Számos esetet ragadhatnánk, ki de talán a legfelkavaróbb Thébai története. Dionüszosz egyszer visszatért szülővárosába is,  ahol nem akarták elismerni istenként. Pentheusz, Thébai királya megtiltotta Dionüszosz tiszteletét. A feldühített istenség találmányával, a borral elkábította az egész várost, és sokakat megőrjített. Így Agauét, Pentheusz király anyját is, aki az önkívületi állapotban széttépte saját fiát. Ennek bizonyíthatóan egy nagyon erős történeti magva van. A kollektív emlékezet így őrizte meg annak a sajátos menetnek a képét, amikor Dionüszosz hívei totális mámorban végigpusztították a boiótiai síkságot, megerőszakolva mindenkit, aki az útjukba került, majd mikor bevették Thébait, egymást kezdték el ölni.  Ez az eseménysor valószínűleg egy hatalmas Kübelé szertartás része volt, mert ugyanebben az időben a kultusz szülőhazájából töredékes leírások maradtak fenn hasonló események megtörténtéről. Ugyan sosem vált államvallássá vagy tört hegemón szerepre, érdemesnek találtam megemlíteni, hiszen néha nagy méreteket öltött, hatása hosszan tartott, és a vallásnak szerves része volt a tömeges nemi erőszak. Utóélete még érdekesebb, hiszen a kezdetben puritán rómaiak tiltották, de a felszín alatt sok helyen virágzott, és a hódításokkal elterjedt Európa szerte. Elég csak Catullust olvasni, kinek Atys című eposza (i. e. 1. század) tele van félelemmel és kétségbeeséssel a Kübelé irracionális, sötét hatalmától való függés miatt.

3. A megerősödött állam dekadenciája

Eddig csak a vallási alapú dolgokkal fogalakoztam, azonban a görögöknél eljött az az idő amikor is a dekadencia, és félreértelmezett filozófia egész más irányba terelte a dolgokat.  Mint az antik világ e kis szegletének urai, a görögök elérték fejlődésüknek azt a csúcsát, amit csak alapjában új eszközökkel lehetett volna felülmúlni.  Azonban, mikor a külső ellenségek eltűntek, a gazdaság stabilizálódott, profánul szólva már nem tudtak mit kezdeni magukkal, ezért az új élvezek keresésében olyan utakra merészkedtek, melyek őseik számára még tiltottak voltak. Igaz, akkor nem volt pornócsatornájuk kábeltévén, így a vizualitás, és a közvetett módszerek helyett közvetlenül valósították meg perverzióikat.

Az ókori Athén a pederasztia, és a pedofília fellegvárának számított (vö.: görög szerelem definíciója) szinte minden nagy államférfinak, vagy gazdag kereskedőnek, de még sok közembernek is volt fiatal fiúszeretője, akit szerencsés esetben társnak tartott, szerencsétlenebb esetben állatnál is kevesebbnek, pusztán tárgynak. Mivel ezek rabszolgák voltak, az életük semmit nem számított, haláluk esetén beszereztek egy másikat.  És ez teljesen elfogadott volt, a mindennapok szerves része. Ugyanígy a hetérák - akiket ugyan szokás beállítani valami tévesen romantizált pózba, netán a „független nő” szerepébe -, többségükben valójában nem voltak mások, mint állami prostituáltak. Tudjuk, rengeteg görög prostituált volt, ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a nőknek nem volt semmihez joguk, nem volt tulajdonuk. Egy nő először az apjának volt alárendelve, utána a férjének, ha pedig egyedül maradt, nem volt más választása, minthogy áruba bocsássa saját magát, különben, szociális háló híján, rövid úton éhen halt volna.

Egy alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó lány megerőszakolása például teljesen hétköznapi, kisebb vétségnek számított, amiért legfeljebb figyelmeztetés járt. Ha az elkövető gazdag volt, akár büntetlenül is megúszhatta tettét. Dionüszosz ünnepe alatt pedig a kislányoknak jobb volt a pincében, vagy egy közeli barlangban elbújni.

Érdekességnek tartom még a homoszexualitás filozófiai hátterét. Szerintük ugyanis a férfi csak egy vele egyenlőbe lehetett szerelmes, tehát egy másik férfiba. A nő, mint természetszerűleg alacsonyabb rendűnek tartott lény, csupán a fajfenntartást szolgálta.  A feudális Japánban is hasonló nézeteket vallottak, de ez egy másik történet. (Hasonló ideológiára látszik épülni Verlaine és Rimbaud szerelme a Teljes napfogyatkozás c. film alapján: mivel a nőket megfosztották a tanulás jogától, a gyakorlatban valóban nem tudtak a művelt férfiak szellemi társai lenni; illetve számos egyéb irodalmi példát említhetünk a nők intellektuális kirekesztésére, és a szinte csak emiatt létrejövő homoerotikus kötelékre – a szerk.) Arisztophanész mítoszából kiindulva, miszerint az emberek kezdetben négylábú, négykezű, kétfejű gömblények voltak, akiket Zeusz büntetésből vágott ketté, és azóta is keresik (különböző vagy azonos nemű) másik felüket, Platón azt a következtetést vonta le, hogy az ideális hadsereg csupa homoszexuális párból állna, hiszen a szeretők egymás előtt szégyellnének megfutamodni. 

Emellett a szexuális szolgáltatások nyílt reklámozása is teljesen bevett szokás volt. A mindössze 15 000 lakosú Pompejiben nem kevesebb mint 40 kisebb-nagyobb nyilvánosházra bukkantak – hasonlóak voltak az arányok Rómában is. A bordélyházak falán a cégér látványosan hirdette az intézmény profilját. A feltárt pompeji nyilvánosházak belseje hemzsegett a különféle szexuális eszközöktől; a falfestmények a szexuális aktus pozícióit ábrázolták. A szexualitás, a nemi szervek nyílt ábrázolása egyébként teljesen elfogadottnak számított, sőt Diogenésztől a nyilvános maszturbációt is elnézték, ugyanakkor a látszólagos szabad(os)ság, mint ahogyan azt a későbbi korokban is láthatjuk, mindig csak a nem, faj illetve társadalmi státusz szempontjából privilegizáltak örömeit szolgálta, az alávetettek rovására.

Elérkeztünk Rómához ahol mindezeket új szintre „emelték”. Ahogy az ókorban mindenhol, így Rómában is a családfő tulajdona volt felesége és gyermekei. A házasságtörésen kapott nőt férje azonnal megölhette, míg az iszákos feleség útját minden gondolkodás nélkül kiadhatta ura és parancsolója. Persze a nőkre vonatkozó szigorú szabályok ellenére a Bacchus (Dionüszosz római megnevezése) tiszteletére rendezett féktelen tivornyákon tulajdonképpen semmi sem volt tilos – ezeket a hedonista és törvényen kívüli szertartásokat végül i. e. 186-ban tiltották be. A prostitúció szintén nagy népszerűségnek örvendett, akárcsak a görögöktől átvett pederasztia iránti rajongás.

A legnagyobb erőszaknak azonban a rabszolgák voltak kitéve.  Fizikailag elképesztő dolgokat csináltak a női testtel, akár egy lakoma hangulatának emelése érdekében. Az állatok, eszközök, fegyverek más rabszolgák bevonása az ilyen „műsorokba” teljesen természetes volt. Az irónia netovábbja, hogy a Colosseum, ahol egyszerre akár ezer egzotikus rabszolgalányt is megerőszakoltak bestiális módon, szórakoztatás céljára, vált az európai kultúra egyik jelképévé!  Óriási összegek mentek el expedíciókra, amelyeknek nem volt más célja, mint minél fiatalabb, minél különlegesebb lányokat felhajtani a műértő közönségnek.

A gazdag római nők szokásai igazolni látszanak a feminizmus tézisét, miszerint a nemi erőszak nem elsősorban a szexualitásról, hanem a hatalomdemonstrációról szól: egy részük szintén különleges élvezeteknek hódolt, sok rabszolgafiút és férfit kínzott halálra válogatott módszerekkel. Egy időben egyenesen divat volt ejakuláció közben megölni a partnert, a nagyobb orgazmus érdekében.  Az afrodiziákumok túladagolása, a megalázás, a hímvesszőbe vezetett vasdarab szinte mindennapos volt. 

A római jog persze büntette a prostitúciót, de gyakorlati szempontból támogatta azt, főleg ha a bordélyok katonai táborok közelében épültek.  Tacitus és Plinius évkönyveiben azonban még sötétebb dolgokra találhatunk utalásokat. Az ismert világ eldugott sarkaiból hoztak torzszülötteket, akiket aztán vallási-szadisztikus vagy csupán perverz célokra tenyésztettek.  Nem tudunk sokat ezeknek a szerencsétlenek a sorsáról. 

4. A reneszánsz kora

5. A viktoriánus „erkölcsök”, avagy az arisztokrata férfiak kettős élete

1860-ban a kétmillió lakosú Londonban 200.000 prostituált dolgozott. Borzasztó adat ez, szinte felfoghatatlan, hogy a lakosság 10%-át lefedte. Szinte minden kerületben voltak, de igazi gyűjtőhelyük a Soho volt. A rómaiakhoz hasonlóan a briteknek is kiterjedt gyarmatbirodalmuk volt, és onnan évente ezerszámra érkeztek egzotikus szépségű nők, akik általában csak pár évig húzták, mert a szifilisz és más betegségek, valamint a drogok hamar végeztek velük. Az ópiumháború után főleg kínai lányok, akiket szüleik adtak el, vagy csak úgy elrabolták őket a matrózok, hogy aztán Londonban túladjanak rajtuk. Rajtuk kívül a megerőszakolt, majd utcára tett cselédlányokra is ez a sors várt. Hasonlóan jártak azok az ír lányok is, akik feleslegessé váltak otthon. A legfelháborítóbb azonban a társadalomnak az a hihetetlen prűdsége és elítélése, ami ezeket a nőket sújtotta.  A „bukott nő” a viktoriánus képzeletvilágban született, ahol az asszony feladta elsősorban a gyerekszülés és az otthon fenntartása. A lányokat már kicsi koruktól kezdve erre a „nemes” feladatra készítették fel. Az álságos, „felfelé” dehumanizálással „angel in the house”-nak nevezett nő birodalma a családi otthon volt, ahol szeretetével biztonságos, meleg világot hivatott teremteni férje és gyermekei számára. Ennek megfelelően a 19. századi forrásokban a két legelterjedtebb ideális nőalak a már említett „otthon angyala” és a „királynő”. Elég csak megnézni a korabeli festményeket, elolvasni a műveket, megtaláljuk mindazt, ami elől a mai nők többsége inkább menekülni akar. Persze, a férfiak mind gálánsak és udvariasak voltak. Nappal a menyasszonyukkal, és felségükkel, akikkel csak sötétben, gyereknemzés céljából szexeltek, szökőévente. De akkorra már túl voltak tucatnyi utcalányon, akikkel úgy viselkedhettek, ahogy csak kényük-kedvük tartotta, és akiket senki nem védett meg. Oxfordban az előkelő diákoknak elég volt csak gondolni egyet, és amolyan csapatépítés gyanánt elmentek a Sohoba, kiélni minden vágyukat.  Mindezt abban a korban, ahol a nők fűrészport szórtak a fürdővizükbe, mert szégyellték saját testüket, és széles körben elterjedt, hogy aki élvezi a szexet, az kurva (vö. a nőket illetve a női szexualitást csak az angel-whore dichotómia mentén tudták elképzelni), a maszturbálástól lebénulsz, és millió ilyen tévhit. Nem volt ott sem szépség, sem szabadság (főleg nem a nőknek!), csupán az elfojtások és képmutatás tengere.

Egyáltalán nem volt jobb világ, csupán csak a megszépítő idő és a gondosan megszerkesztett fotográfiák hitetik el velünk.

Igen, a pornó egy szörnyű műfaj, de nem leggonoszabb, amit kitaláltunk. Láthatjuk, innen még bőven van lefelé is.

Források

Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék. Bp., 1967.

Németh György: A polisok világa Korona Kiadó, Budapest, 1999,

Mitológiai enciklopédia I–II. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988

Catullus: Atys (eposz)

Gergely Jenő: A pápaság története

Eamon Duffy: Saints & Sinners: A History of the Popes

Peter de Rossa: Vicars of Christ: The Dark Side of the Papacy

Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2002.

A. M. Liberati - F. Bourbon: Az ókori Róma - Officina K. Bp. 2006

Ferenczy Endre–Maróti Egon–Hahn István: Az ókori Róma. (Egyetemi Tankönyv). Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.

Livius: A római nép története a város alapításától 

Tacitus: Összes művei 

Gellius: Atticai éjszakák I–II

Roger Ling: A klasszikus görög világ. Bp., 1986.

Marshall, Dorothy (1972) The Life and Times of Queen Victoria, London: Weidenfeld & Nicolson

Rubicon 1998/7 Lafferton Emese: A bukott nő a viktoriánus képzeletvilágban