Karen Spärck Jones brit informatikus
Módosítás dátuma: 2012. január 10. kedd, 20:09 Írta: Mamika 2012. január 10. kedd, 16:33
„A számítástechnika túl fontos ahhoz, hogy a férfiakra bízzuk.”Az idézet Karen Spärck Jones-tól, a Cambridge egyetem professzorától, a Brit Tudományos Akadémia tagjától származik, aki fél évszázadnál többet dolgozott az információkeresés, a természes nyelvi feldolgozás területén, számítógépes szakemberek egész nemzedékére volt hatással. Az informatika tudományának egyik úttörője hosszú, eredményekben gazdag pályát mondhat magáénak.
Karen Spärck Jones 1935. augusztus 26-án az angliai Huddersfield-ben született norvég anyától és angol apától. A helyi középiskola elvégzése után Cambridge-ben történelmet és filozófiát hallgat. Tanulmányai befejezése után rövid ideig tanít, de ez nem igazán köti le.
1956-ban a Cambridge Language Research Unit-ban kap kutatói állást és lehetőséget doktori értekezésének elkészítéséhez. Itt ismerkedik meg későbbi férjével, Roger Needham-al, aki a matematikai (később számítógép) laboratórium doktorandusza.
Karen 1964-ben sikeresen megvédi doktori disszertációját, és elnyeri a Newnham College hároméves, információkeresési témájú kutatói ösztöndíját. Ennek sikeres befejezése után a Royal Society ötéves, tekintélyes ösztöndíját kapja meg. 1973-ban tudományos tanácsadó lesz, és a British Library részére végez kutatásokat, 1983-ban a General Electric Company-tól kap ötéves kutatói megbizatást.
Számtalan cikket, több könyvet publikált, amelyek tudományterületének alapműveinek számítanak, így pl. az 1971-ben megjelent Automatic Keyword Classification for Information Retrieval, és a Linguistics and Information Science 1973-ban. Több szakmai folyóirat szerkesztője volt.

Spärck Jones tudományos munkáját kollegái a kezdetektől fogva elismerték, de az internet és a web megjelenésével ez az elismerés meghatványozódott. Az információkereséssel és a természetes nyelvfeldolgozással kapcsolatos hatalmas tudása, kollegiális vezetői stílusa a szakma nemzetközi tekintélyévé tették.
Pályája kezdetén a különböző szakmai fórumokon gyakran az egyetlen nő volt, ezért rendkívül fontosnak tartotta, és sokat tett is azért, hogy minél több nő legyen jelen a számítógépek mellett.
1994-ben megválasztották az Association for Computational Linguistics elnökévé. 1995-ben tagjává fogadta a British Academy, melynek 2000 és 2002 között alelnöke volt.
Több tudományos díj birtokosa, csak mutatóba: Association for Computational Linguistics Lifetime Achievement (ACL életmű díj), Lovelace Medal of the British Computer Society, ACM SIGIR Salton Award, American Society for Information Science and Technology’s Award of Merit.
Karen Spärck Jones 2007. április 4-én halt meg.
Hozzászólások (8)

...
Írta: Rutén Barnabás, január 12, 2012
Írta: Rutén Barnabás, január 12, 2012
Hiánypótló cikk, bár azért az idézet egy kissé sértő a férfiakra nézve...
...
Írta: Nikoletta, január 12, 2012
Írta: Nikoletta, január 12, 2012
Kitűnő példakép egy leendő informatikusnak, de az idézetet én is nagyon bántónak találtam a férfiakra nézve. Remélem csak félrefordították.
...
Írta: Rita, január 12, 2012
Írta: Rita, január 12, 2012
Az idézetet úgy is lehet érteni, hogy "túl fontos ahhoz, hogy CSAK a férfiakra bízzuk."
Én nem kapnám így fel a vizet, a nők évezredekig hallgatták az ennél sokkal degradálóbb beszólásokat, és azokra szinte senki nem hördült fel. Szép dolog a polkorrektség, de a nők becsmérlése a mai napig elfogadott a sajtóban. Nem vagyok híve a nősoviniszta vicceknek, de egy-egy játékos visszavágás adott esetben elfogadható, pláne egy olyan, férfiak által sokáig kisajátított területen, mint az informatika.
Nagyobb baj, hogy számos kiváló nő nem része az általános műveltségnek, úgy kell előásnunk, összekaparnunk őket.
Még valami: ha facebookra simán kiteszem, hogy XY nemzetiség foglalkozás, élt ettől eddig, leszarják. De ha van kép, plusz frappáns idézet, repülnek a lájkok + kommentek, nő a látogatottság, stb. stb.

Csak én úgy vagyok az ilyen félreértelmezhető mondatokkal, hogy engem is bántana, ha úgy szólna, hogy „A számítástechnika túl fontos ahhoz, hogy a nőkre bízzuk.” és amit nem kívánok magamnak, azt nem kívánom másnak se. Persze értem amit mondasz és nem akarok itt szavakon lovagolni illetve problémát csinálni belőlük. Ehelyett hálás vagyok a cikkedért.
Teljesen igazad van, hogy sajnos számos kiváló nőről szó sem esik az iskolai órákon. Például egy kezemen meg tudnám számolni, hogy általánosban és középsuliban együttvéve hány női művészről/tudósról/politikusról tanultunk.
Most informatikusnak tanulok a főiskolán és itt nem volt olyan tárgy, ahol ne említettek volna kitűnő női szakembereket az adott területről (pont olyan részletességgel, mint férfi kollégáikat), de azért valljuk be, hogy sajnos sokkal kevesebb nő választ műszaki pályát. Pont emiatt mindig nagyon megörülök, ha új szakembert "fedezek fel" magamnak. Úgyhogy még egyszer köszönöm az írásod.

Örülök, hogy tetszik a cikk, de a köszönet Mamikát illeti, nem engem!
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

.
Feminista bulvár