Szabó Magda értéke

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

altSzabó Magda (1917-2007) korunk talán legismertebb magyar írónője, könyvei minden könyvesboltban polcokat töltenek meg, különösen miután az Európa Kiadó felkarolta az életművet. Számtalan magyar és nemzetközi díjat kapott meg, köztük az igen rangos, kizárólag nőkből álló zsűri által odaítélt, francia Femina-díjat (Az ajtó), a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, több regényéből nagy sikerű filmet forgattak (Abigél, Régimódi történet), a NagyKönyv játékba pedig négy könyve is bekerült a legjobbnak tartott 100 magyar regény közé (Abigél, Für Elise, Régimódi történet, Az ajtó). Mindezek ellenére Szabó Magda pályafutása nem ívelt töretlenül fölfelé, a Baumgarten-díjazottak listájáról kihúzták, 1949-ben pedig elbocsátották állásából, könyvei nem jelenhettek meg. 1959-től válhatott szabadfoglalkozású íróvá, de az ekkor begyűrűző (elsősorban Hajnóczy, Mészöly, Nádas és Esterházy nevével fémjelzett) posztmodern áramlat és ezzel együtt az új szövegtechnikákat preferáló kritika, sokáig, sőt, mind a mai napig háttérbe szorította Szabó Magda hagyományosabb, belső monológokra építkező vagy éppen teljességgel lineáris művészetét. Halála után nem sokkal máris fanyalgó kritikák, hozzászólások születtek, melyek elsősorban Szabó Magda középszerűségét állították, különösen mert olyan posztmodern igényeket kértek rajta számon, amiknek Szabó Magda soha nem akart megfelelni, a kritikusok aszexuálisnak és antimodernnek, ezzel együtt máris érdektelennek titulálták az írónőt, pontos, mindenre kiterjedő monográfia nem is született róla, az irodalmi kánonba nem vonult be (egyedül az Abigél az általános iskolák kötelezői közé). Újra megállapíthatjuk tehát, hogy mint Földes Jolán vagy más írónők esetében, a hivatalos kritika masszív, negatív előítéleteket ültetett el Szabó Magdával szemben, bölcsész és értelmiségi körökben olvasását cikinek tartják, és ezt a médiában való szereplései csak fokozták.

 

Az előítéletek és hamis megrögződések felülbírálatának csak egy módja lehetséges: olvassunk Szabó Magdát és rögtön megállapíthatjuk, hogy nemcsak hogy nem volt irodalmi tekintetben középszerű, de kiemelkedően tehetséges, hiteles, bátor és őszinte hangú írónő, akinek kivételes érzéke volt az élet határhelyzeteinek ábrázolásához, ráadásul egyes regényeiben, így például Az őzben egészen modern elbeszélői technikát alkalmaz, mely leginkább a tudatfolyam-regényekkel mutat rokonságot. Ez a szöveg valójában belső monológ, Encsy Eszter megbomlásának elbeszélése, aki ünnepelt színésznő létére mégis egy másik, szerencsésebbnek tűnő nő megszállottja. Angelikától irigyli egész múltját, védettségét, tisztaságát, naivitását és nem utolsó sorban férjét is, ez a monománia viszi rá egészen elképesztő tettekre, kínzó elfojtásokra a nehéz körülmények között felcseperedett, szeretethiányos Esztert. A regény páratlan stílusban beszél arról, hogyan kényszerül álarcok növesztésére egy tehetséges, de a végtelenségig irigy, képzelt versengésébe belerokkanó fiatal nő.

A legtöbbet díjazott könyve mégis talán Az ajtó, amely önéletrajzi elemekkel átszőtt tragikus történet, Szeredás Emerenc története. A szigorú életelvek szerint élő, idős, de mégis erős, mások munkáját végző asszony a narrátor írónő bejárónője, valójában a környék domináns, mindent ellenőrzése alatt tartó és mindent elintéző házfelügyelője. Önzetlenül ad, vigyáz, gyógyít, később kiderül, hogy a háborús időkben még szökevényeket, sebesülteket, sőt egy zsidó kislányt is bújtatott. Emerenc azonban félti titkait, lakásának ajtaja mindig zárva van, szuverenitását így őrzi. Az írónő azonban egyre közelebb kerül hozzá, Emerenc résnyire ugyan, de kinyitja ajtaját - a következmények katasztrofálisak lesznek.

Szabó Magda regényeiben többnyire erős, okos és önmagukat elemző nők állnak, gyakran megkérdőjelezik a nőkre vonatkozó szabályokat, mégsem feltűnőek vagy kirívóan különlegesek. Gyakran hétköznapi, olykor saját életéből merített szituációkat elemez (Für Elise, Az ajtó), hitelesen mutatja be a generációs problémákat vagy az öregséget (Pilátus). Szabó Magda regényeinek többsége kétségkívül a magyar irodalom remekművei közé tartozik, reméljük, hamarosan a kánonban is elfoglalja az őt megillető helyet.

Hozzászólások (41)Add Comment
pitypang
...
Írta: pitypang, január 19, 2010
én eddig még nem is hallottam rosszat róla, meg olyat se, hogy ciki lenne olvasni. meg olvasva nekem meg pont az érződik, hogy tök régen írt valamit, de mégis tök friss és modern a stílusa.
Sansa
...
Írta: Snyehola, január 19, 2010
Én sem egyébként.
De nekem csak az Abigél volt meg eddig, tervezem, hogy elolvasom valamikor az ajtót és az őzet.
Dana
...
Írta: Dana, január 21, 2010
Pitypang, a ciki szót szinte már idéztem smilies/smiley.gif:
pl.:
http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/1811/szabo-magda-a-regimodi-nagyasszony-nyitott-muhely/?cat_id=1&first=20
vagy
http://www.litera.hu/hirek/a-szivem-polcan…

Különben megkérdeztem néhány ismerőst is erről, nagyjából ők is megerősítették a fentieket, sőt, én magam is előítéleteket tápláltam, amíg kedves barátnőm - elég kemény és kitartó, olykor agresszív (karácsonyi ajándék - dedikált Szabó Magda) munkával rá nem vett nézeteim revideálására. Az Európa Kiadó mindenesetre sokat tett azért, hogy változzon az a nézet, hogy Szabó Magda egy közepes tehetségű, szocialista író (ez is egy hozzászólás). De kérdés, hogy ennek miért kell így lennie?
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 21, 2010
Friss tudásomat kamatoztatva belinkelem nektek a fentieket :
http://www.revizoronline.hu/hu...first=20

http://www.litera.hu/hirek/a-szivem-polcan…

(felső ikonsorban a földgömbre klikkelsz, a megjelenő két zárójel KÖZÉ illeszted a linket.)
pitypang
...
Írta: pitypang, január 21, 2010
hát ez szomorú. mondjuk én bölcsész egyetemistákat nem neveznék értelmiségnek, mert sajnos gyakran az megy el bölcsésznek, akinek nincsenek jó képességei (pl.tapalsztaltam, azt ha valaki jó reálból, és humánból, arra azt mondják, hogy reál, aki rossz mind a kettőbőlm arra meg azt, hogy humán .
Meg Harry Potterre is azok mondják, hogy gáz könyv, akik bele se olvastak. (meg hát ott is el kelett az elején titkolni, hogy nő írta). egyébként meg utálom, azt ha "női irodalom", meg női írók, meg ilyenekkel jönek elő.
De szerintem Szabó Magdát nem fogják tudni elsöpörni, túl népszerű és jó ahhoz, és sokan szeretik, meg tisztelik.
Tannhauser
...
Írta: Tannhauser, január 21, 2010
Nem mellesleg az Ajtóból többet lehet megtudni a háború utáni/alatti Magyarországról , mint sok magát komoly szakembernek nevező ember esszéiből.
Tannhauser
...
Írta: Tannhauser, január 21, 2010
"Elbambultál fiam?"
"Á nem csak bölcsész vagyok"
Rita
...
Írta: Rita, január 21, 2010
Tolerancia elveink közé lassan fel kell vennem a kari hovatartozást is :S
Puszil Benneteket
egy ezek szerint nem túl jó képességekkel megáldott bölcsész.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 21, 2010
ez nem minden bölcsészre igaz, de többre igen (több olyan embert ismrek, akik azért mentek el bölcsésznek, mert ott nem kell gondolkodni). szóval az, ha valaki bölcsész, azt még nem nevezném értelmiségnek.
meg ezt a reál-humán dolgot is többször tapasztaltam. (meg vaz, hogy azon csodálkoznak, hogy egy tudós, kutató hogy lehet kreatív, pedig anélkül nem is menne)

pl. matematikusok, fizikusok (legalábbis akiket ismerek) általában sokkal olvasottabbak, mint egy átlag magyar szakos.
szerintem sokkal jobban meg kéne szűrni a bölcsész szakot, hogy tényleg csak azokat vennék fel, akik kiemelkedőek benne, és nem azokat, akik csak azért mennek oda, mert ott nem kell gondolkodni.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 21, 2010
meg a pedagógia szakot is jobban meg kéne szűrni, meg még néhányat
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 21, 2010
Jelentem, én ELTE TTK mat-fiz vagyok, de az majdnem olyan sótlan, mint a mérnökség.
Én a feminizmust magamtól találtam ki (mert bántott a világ), és javarészt bölcsész tollakból olvastam olyan értelmes gondolatokat, melyekhez foghatót TTK-s berkekben soha nem láttam-hallottam. (Adamik Mária, Trychydts, Popper, Müller, Magyari-Vincze Enikő, hirtelenjében).
pitypang
...
Írta: pitypang, január 21, 2010
jó kutató abból lesz csak, aki kreatív, és új dolgokat talál, vagy fedez fel. akik csak bemagolják , vagy üresen alkalmazzák a képleteket, azok valósznű, hogy nem kreatívok. (meg a fizikus,matematikus meg a fizikatanár, matematikatanár nem ugyanaz)

Tudom, hogy bölcsész karokon, meg tanári szakokon van sok értelmes ember ,olyan aki amiatt megy mondjuk bölcsésznek, mert nagyon érdekli az a terület, és nagyon jó benne.
de azt is tapasztalom, hogy azok, akiknek nincs túl jó képesége az elmegy pedagógusnak, vagy tanárnak, vagy bölcsésznek.

szerintem nem szabadna hagyni ennyire felhígulni a felsőoktatást.
Dana
...
Írta: Dana, január 22, 2010
Én felsőoktatásban dolgozom, úgyhogy ezt a felhígulást közvetlen közelről tapasztalhatom (bibliofób könyvtár szakosok, rövidített olvasmányokból "készülő" magyar szakosok). A humán/reál dichotómiának szerintem a modern tudományokban befellegzett, azok képesek csak fejlődni, akik az ú.n. harmadik kultúrát képviselik (Snow - http://www.typotex.hu/index.ph...ik_kultura), vagyis egyesítik a humán és reál tudományokat és egyfajta metatudományt hoznak létre. Ezt támogatja pl. a Typotex kiadó is a könyveivel. Na, kicsit eltértünk Szabó Magdától.
Rita
...
Írta: Rita, január 22, 2010
Nem baj, mivel a fórumot szinte senkinek nem akaródzik használni (fogalmam sincs, miért?) én mint szigorú moderátor engedélyezem az offolást, sőt magam is csatlakozom smilies/tongue.gif

Felhígulás - egyrészről van benne igazság. Amikor angol szakra érkeztem, én is hiányoltam a "tipikus, tarisznyás smilies/smiley.gif, alter" stb. bölcsészeket, akik kulturális eseményekre járnak, verseket olvasnak, borgőzben megváltják a világot, akik valóban abban élnek, és rajonganak azért, amit tanulnak. (Főleg mert Anyukám egész középiskolában azzal vigasztalt, hogy az egyetemen fogok magamhoz hasonló szerinte "különc" embereket találni. smilies/smiley.gif ) Aztán felvettem a filozófia szakot is, és azért más volt ebből a szempontból is. Tehát általános jelleggel én ezt nem jelenteném ki, hogy jobb híján mennek BTK-ra az emberek.
Másrészről, szerintem jó, hogy több ember kap lehetőséget. van, aki később szereti meg, amit tanul. A komolytalan hozzáállást az is generálja, hogy mindenki tudja, bölcsészdiplomával úgysem fog tudni elhelyezkedni, legalábbis nem a végzettségének megfelelően, az egyetemen szerzett tudást hasznosítva - na de akkor mi legyen, legyünk gyakorlatiasak, nézzük az álláshirdetéseket, és mindenkit képezzünk inkább mérlegképes könyvelőnek, rendszergazdának, pultosnak, stb. és senki ne sajátítsa el a klasszikus ismereteket, mert az a mai világban úgysem szükséges?
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
Nemcsak a btk-ra mennek jobb híjján, hanem tanárnak általában, meg pár szak ami ilyen büfé szak.
ttk-n is ismerek, aki nem túl értelmes, csak azért ment oda, mert jó volt a matektanárja.

pedagógusokat, tanárokat(btk/ttk) meg meg kéne szűrni, mert a fősulit, egyetemet elvégezni nem nehéz, de jó tanárnak lenni viszont az. rengeteg rossz tanár van, aki másban lehet jó lenne, de tanárnak alkalmatlan. Magát a képzést is gyakorlatcentrikusabbá kéne tenni, hogy az agresszív stb gyerekeket jobban tudják kezelni (mondjuk én az agresszív, társait módszeresen, élvezettel bántó gyereket eleve nem engednék egyerekek közé, de az agresszív, bűnözőféléknek mindig több joga van, mint azoknak, akiket bántanak).

szerintem ahhoz, hogy valaki sokat olvasson, nem kell egyetemre, fősulira mennie. Olyan embereket kéne nevelni, akik nem csak akkor olvasnak, szereznek ismereteket, ha beülnek a padba, hanem önszörgalomból is.
lehetne ilyen köröket, klubbokat is szervezni. De szerintem gyakran felesleges úgy diplomákat osztogatni, mint ma.
Admin Bogi - Vasszűz
...
Írta: Vasszűz, január 22, 2010
Hát tényleg nem tudom, mi hiányzott, ja most már igen, a bölcsészfikázás. Nem tudom, miért jön elő mindig ez a téma.
Nekem az a tapasztalatom, hogy a műszakiakba belenevelik ezt a felsőbbrendűséget (gondolom, ott az egyetemen, főiskolán), és úgy maradnak. (Ez persze nem most kezdődött, több évtizedes folyamat.) A folyamatot az is alátámasztja, hogy egy jobban megfizetett rétegről van szó, csak hát jobb lenne visszafognia mindenkinek magát, mert nincs nagoyn mire nagyképűnek lenni. Én úgy láttam, hogy sok közöttük a buta, tájékozatlan ember, ugyanúgy, mint másutt.
Nekem egyébként nem fáj, hogy felhígul az oktatás, és sokan szereznek diplomát, a munkaerő-piac jelenleg úgysem tud ennyi diplomást foglalkoztatni. Igen, mérnököt sem.
Bölcsészeket/tanárokat fikázni felesleges energiapazarlás. Persze ezek alulfizetett, alulbecsült szakmák, könnyű ujjal rájuk mutogatni.

De hogy visszatérjek a felvetett problémához: mivel halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, nem csak btk-t, hanem tanítóképzőt végeztem, a gyerekirodalmat oktató tanár mondta, hogy Szabó Magda a hazai gyerekirodalomban olyan közepes, de ez nem baj, mert nemzetközi viszonylatban az itthoni közepes olyan négyesnek vagy ötös-alának minősül. Nem teljesen világos ma sem, hogy miért kell ez a besorolás-osztályozás, szerintem a Sziget-Kék egy nagyon szép gyerekregény, az üzenete a kicsiknek is megfejthető, nem szájbarágós. Biztos vagyok benne, hogy akik olvasták, azoknak sokat adott.
A Tündér Lala ellenben kicsit már "áthallásos".
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
nekem sok rossz tanárom volt általánosban: az egyik pl. egy 14 éves lányt fikáz azért, mert terhes lett a nevelőapjától. másik meg nem engedete ki wc-re az egyik gyereket, így annak a nadrágjába ment. meg olyan is volt hogy annyi fegyelmet se tudott tartani, hogy órán ne pimpongozzanak a gyerekek. meg olyan, hogy megvertek egy gyereket (sorozatba kínozták), és a tanár őt bűntette, szidta , nem az(okat), akik folyamatosan verik.
Az igazgató meg állandóan a bántalmazó gyerekekkel jópofizott, mert belevaló vagánynak tartja őket.
akiket meg bántottak, azokat meg selejteknek. (meg pár tanár még így gondolkodott)
meg amikor mást akartak megbűntetni valamiért, és aki hibázott, az szólt, hogy ő volt, akkor őt bűntessék meg, arra azt mondta a tanár, hogy nem érdekli, ő nem nyomoz, és megbűntette azt, aki semmit se csinált. meg tesómtól (meg sok mástól is akiket ismerek) csomó jó dolgott lopott el a tanár (és nem adott vissza soha) azzal az ürüggyel, hogy órán nem játszhat.

gimibe meg olyan volt, aki abba lelete örömét, hogy terrorizálta a gyerekeket, a többi tanárnaik is hazudott, stb. meg az a tanár kapott kitüntetést, akit kb minden tanítványa utál. és az a tanár most meg igazgató, és a jelenlegi sulijában is terrorizálja a gyerekeket, és pl. elsősegélynyújtást is megpróbált megakadájozni

én nem a tanárságot, pedagógusságot nézem le, hanem azokat, akik annak ellenére mennek el tanítani, nevelni, hogy teljesen alkalmatlanak rá. A jó tanáraimat szeretem és tisztelem, de azt meg idegesít, hogy rengetegen vannak, akik elmennek tanárnak nulla pszichológiai érzékkel, vagy kevés tudással.

a felhígulás meg azért is rossz, mert az felesleges pénzkidobás, hogy olyanokat képeznek ki sorozatban, akikről tudják előre, hogy feleslegesen. legeny fizetős, és akkor engem se zavar, de így is szarul áll az állam, hogy feleslegesen nem kéne annyi pénzt elpazarolni.
harcikutya
...
Írta: harcikutya, január 22, 2010
Egyetértek Vasszűzzel, nem túl elegáns belerúgni valakibe, aki már eleve a földön fekszik, a tanárokra gondolok. A nevükben (és a sajátomban is) kikérem magamnak, a tanárok többsége nulla megbecsülésért, segélyszerű-fizetésért, napi megaláztatások közepette végzi kurva nehéz munkáját, amibe egy átlag irodista egy nap alatt belerokkanna. A világ szégyene, hogy ezt a nehéz és fontos munkát ennyire semmibe veszi a társadalom. Nem azt mondom, tényleg van egy csomó alkalmatlan tanár is, de a körülmények között nem ezen kell csodálkozni, hanem inkább azon hogy egyáltalán vannak még köztük, akik tehetséggel, testtel-lélekkel, odaadással, magukat nem kímélve, és dacolva a sanyarú körülményekkel mégis ott vannak és tanítanak, és vannak ilyenek is jópáran. Úgyhogy azt javaslom, a fikázók inkább azon gondolkozzanak, hogy jutottunk idáig.
Néha azt gondolom, hogy az emberek dumálnak össze vissza, de legtöbbnek pl, fogalma sincs, mennyit keres valójában egy tanár. Nos, egy egyetemet végzett, 16 év tapasztalattal a háta mögött bruttó 155 ezer forintot.
De most már én is abbahagyom az offolást, de nem tehetek róla, mindig bepöccenek, amikor egyesek nem találnak más fikáznivalót a világban, tényleg.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
én nem a tanári munka fontosságát vonom kétségbe. pont ellenkezőleg: nagyon fontos, és nehéz munka. emiatt vagyok kiakadva azon, hogy gyakran olyanok mennek el tanítani, akik alkalmatlanok rá.
lehet amiatt mennek el gyakrabban azok tanárnak, akik nem alkalmasak rá, mert akik alkalmasak lennének, hamarabb keresnek jobban fizető munkát.

nekem rossz tapasztalataim vannak sok tanárral, akiket nem engednék gyerekek közé.



Admin Bogi - Vasszűz
...
Írta: Vasszűz, január 22, 2010
Pitypang, nem hiszem, hogy újkeletű lenne dolog. Eddig is voltak totálisan alkalmatlan tanárok.
Nyilván azért is vannak a nyilvánosság kereszttüzében, mert ekkora a felelősségük. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak voltak rossz tanáraink, és voltak kiválóak, akikre szívesen emlékezünk.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
nem gondoltam én se, hogy régen nem voltak rossz tanárok, meg nem is a nyilvánosság miatt vagyok kiakadva az alkalmatlanokon.

nekem nagyon rossz tapasztalataim vannak velük kapcsolatban.

általánosban 1-2 jó tanárom volt csak, a többi rossz volt.

másrészről egyes gyerekeket se engednék gyerekek közé (max, ha lenne állandó biztonsági őr, aki nem hagyja, hogy kínozzák a többi gyereket, vagy tanárt).
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 22, 2010
Valóban nem totál korrekt a tanárokat szidni (magam is az volnék), ám a tényeket merő diszkrécióból nem észrevenni és kezelni az még nagyobb hibákhoz vezet.

Ha emlékeztek esetleg még rá zsenge gyermekkorotokból, két évtizede a Vágó műsoraiban fantasztikus teljesítményt nyújtottak a tanárok, sorozatban. Végig estek ki mellőlük a mérnökök, jogászok, stb., ők pedig milliókat nyertek a kvízjátékok hőskorában.

Az, ami most van, kontraszelekció, amit direkt idéztek elő azzal, hogy a nyolcvanas évektől a béka segge alatt hagyták a tanárfizetéseket.
Valakik valahol úgy látták, hogy nincs szükség minőségi tanárokra, tudásra, képzett és intelligens magyar tömegekre.
Főleg nincs szükség gondolkodni képes emberekre. A kapitalizmusnak egy irányítható, erkölcs és elvek nélküli gyártó- ill. felvevőmasszára volt és van szüksége.

A nők legalapvetőbb, világméretű, módszeres és szélsőséges kihasználása éppen azáltal történik, hogy ezt a gazdaságilag rohadtul értékes emberi masszát a világon mindenütt velük állíttatják elő : nagyon pofátlan módon gyakorlatilag teljesen INGYEN, nemhogy a munkájuk árát, de mégcsak a testi amortizációjukat sem fedezik !!!
Emiatt az alaphelyzet miatt áll elő az a katasztrofális igazságtalanság, hogy a nők végzik a világ összes munkáinak 80%-át, míg a vagyon 90%-át férfiak birtolkolják.

Na erre nem szabad pl. túl sok nőnek rájönnie, ezért a nőket különösen szisztematikusan butítják le, az értelmesebbeket pedig lenullázzák pl. éppen a feminizmus egyre erősebb elfojtásával. Meg is van az eredménye, lásd a sok "faszszopó és herenyaló csicskát" (ezzel izomtibort idéztem, innen :http://tibor.blog.hu/2009/10/08/csajozos_gizdazos)

Szóval képzett, minőségi, elvek mentén élő és fogyasztó tömegeknek nem lehetne eladni azt a sok szart, amit gyártanak és amiből egyre jobban meggazdagodnak. Például a guminőket. Múltkor azt hallottam, hogy az micsoda üzlet, és most jönnek a minőségi anyagból készült robotnők, több millió dollárért.

Vajon az olyan barom férfi, aki képes megvenni egy guminőt, az hogy a büdös francba tudja megkeresni a rávalót ?
Ezt egyébként a kliensek esetén sem értem : az a pasi, aki kilóra képes pinát venni, az roppant igénytelen, buta, nulla ember, de mégis akkor honnan a francból van a férfiak közül még az ilyen nulláknak is tömegesen ennyi pénzük, mikor az értelmesnél értelmesebb nők nyomorognak ???

Visszatérve : a nagytőke bármit megvesz, amiben üzletet lát : megveszi a tömegek szisztematikus elbutítását is.
Ennek egyik alappillére a tanárok olyan alacsony bérezése, ami mellett az összes valamire képes ember nem megy tanárnak, ill. elpályázik, és tényleg csak a máshová már végképp nem alkalmasak maradnak. Meg egypár pedagógia iránt elhivatott őrült spanyol, akit a házastársa tart el gyerekestül, vagy nyomorog feszt.
Az így elbutult tömegekre meg rá lehet nyomatni csőstül a médiát, a másik alappillért, és kész a bombabiztos üzletsmilies/smiley.gif

Ha ilyen elnyomó eszközök ellen az ember fel kíván lépni, akkor igenis észre kell venni : egyre butábbak a tanárok, és egyre butábbak a nők. A férfiak is egyre butábbak, de az általános elbutulás a nőknek hoz több rosszat, met a nyílt fizikai erőnek egyre nagyobb tere lesz, ahogy a szellemi erő hanyatlik...

Bocs a hosszú kommentért, tényleg inkább a fórumba kéne ezzel menni, de hát az kissé áll...
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
nem a buták, hanem a perverzek vesznek guminőket (mondjuk az nem zárja ki azt se hogy buták).
meg attól még hogy valaki emberileg nulla, még lehet inteligens.
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 22, 2010
Margit Patrícia Médiakutató-beli egyik írását rágom éppen, miközben beleszaladtam ebbe az oldalba : talán ontopikabb, mint az eddigiek...

http://konyves.blog.hu/2009/06/22/ bekesen_feminin_margit_patricia_eszter_a_zsido_menyassz
ony_konyvbemutato
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 22, 2010
Bocs, linkkel : mondjuk a hsz-ek is megérnek egy misét itt is...
http://konyves.blog.hu/2009/06..._menyassz
ony_konyvbemutato
alomi
...
Írta: alomi, január 22, 2010
Kedves Pitypang! Mindenkinek joga van a vélemény-nyilvánításhoz, de nagy általánosságban beszélni a bölcsészhallgatókról, akik szerinted nem értelmiségiek, nem vall kifinomult szociális és érzelmi intelligenciára. Nem gondolod, hogy az oldalt látogató, nem annyira szűk látókörű bölcsészeket ez bánthatja? A tanár-kérdés is fájó pont lehet.
A tárgyilagosság és a jelenségek értelmezése - lásd rd.8495 hozzászólásait - sokkal előbbre viszik a beszélgetést.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 22, 2010
bocs, lehet zavarja őket. de ha egyetemre jártak, ők is láthatják, mennyire felhígult a felsőoktatás úgy általában (nem csak btk),így attól még nem lesz valaki értelmiségi, hogy diplomája van, vagy épp egyetemre jár.
azért őket hoztam példának, mert a cikkben, amiben Szabó Magdát fikázták bölcsészhallgatók voltak példának felhozva
("tipikusnak tartják, hogy bölcsész egyetemisták, irodalmi érdeklődésű huszonévesek és fiatal középkorúak „cikinek” vélik a Szabó Magda-könyvek olvasását."), hogy ciki nekik Szabó Magdát olvasni. emiatt írtam, hogy attól még, hogy valaki bölcsész, az nem jelenti azt, hogy akkor már értelmiségi is.

(ez a humán-reál dolgot meg azért írtam, mert a gimiben a jó tanuló osztály volt a reál, a rosszul tanuló osztály meg a humán, meg azt is tapasztaltam még, hogy aki jó mind a kettőből, akkor arra rámondják, hogy reál, aki meg nem az meg a humán érdeklődésű. az lenne a jó, ha arra mondanák rá, hogy humán érdeklődésű, aki tényleg az, és nem arra, aki nem jó reálból, mert ez tényleg azokra sértő, akik viszont tényleg humán beálítottságúak)

szóval lehet rosszul fogalmaztam (meg lehet ez a humán-reál dolog nem illett ide, csak ez is zavar, az ilyen hozzáállás, hogy nem azt nevezik humánnak, aki jó benne (vagyis nem csak azt), hanem azt, aki rossz reálból.

azért nem nézek le valakit, hogy bölcsész, meg van sok értelmes, tehettséges bölcsész ismerősöm (de önamgában az hogy valaki bölcsész, az nem egyenlő azzal, hogy akkor már értelmiség is (és ez igaz a ttk-sokra is, meg az összes többi karra is))
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 24, 2010
Kedves Rita, hogy legyen fogalmad, miért nem használja senki a fórumot, itt jelezném, hogy esetleg miért : intésed hatására én igyekeztem a Fórumon közzétenni egyaktuális kérdésemet, de a belépést, sőőőt még a fórumszabályzat elolvasását is egy fórumjelszóhoz köti, amit én nem ismerek.
Lehet, hogy valamikor megkaptam emailen, de már csak a belépési jelszavamat tudom, az meg nem jó.
Mondani meg azt szerettem volna, hogy a legnépszerűbb cikkeket sem pörgeti semmi, pedig szerintem a Szabó Magdához már jóval több hsz érkezett, mint azokhoz, melyek 3 hónapja mozdulatlanul állnak a lap jobb tetején.
Rita
...
Írta: Rita, január 24, 2010
Rd: igen, közben én is észrevettem, a vicc az, hogy még én se tudom, miféle jelszót kér ez a drágaság - Bogival már beszéltünk, a probléma megoldása folyamatban van.

Pitypang: értem, hogy hozzászólásaidat nem a rosszindulat szülte, de úgy érzem, össze lett mosva a "felhígult felsőoktatás" (amiben lehet, hogy van igazság) mint általános jelenség külön a BTK-sok ócsárolásával, holott a végén magad is elismered, hogy a műveletlenség stb. más szakok hallgatóira is igaz lehet. Akkor meg fölösleges a BTK-sokat kiemelni. (És akkor is ezt mondanám, ha nem BTK-s lennék.)

A tanár-kérdésről tapasztalataimnál fogva már sokat írtam a tűsarok-fórumon, dióhéjban annyi, hogy az egész társadalom összefog a tanárok béka segge alatt álló respektje érdekében. Jelen körülmények között a tanár (a középiskolában) akkor tud órát tartani és tanítani, ha a gyerekeknek éppen van kedvük tanulni. Ha nem vagy szigorú, félelmetes idős tanár, vagy esetleg humorzsák fiatal _férfi_ (ez fontos!), nem sok esélyed van. Fegyelmezési probléma esetén ha egyest, szaktanárit írsz be, gyerek kiröhög, szülő adja alá a lovat, igazgató lesz.rja, azt mondják, "oldjad meg" (kedvenc, sokat hallott fordulat), ha értelmesen elbeszélgetsz a gyerekkel, csak ideig-óráig működik.
Egy porosz rendszerben felnőtt gyereket nem lehet egyik évről a másikra átlökni egy liberális rendszerbe, ezt csak ált. isk. elsős gyerekekkel lehet elkezdeni, akit egyszer már betörtek, az úgyis ellenséget fog látni a tanárban, akármilyen normális is az illető. Undorító, ahogy beléjük nevelik a birka mentalitást, és aztán az lesz a kicsinyes szórakozásuk, hogy ellenszegülnek még egy olyan tanárnak is, aki csak tanítani akar, nem őket csesztetni. Ha ez a tanár ráadásul nonkonformista, fiatal nő, aki nem pályát tévesztett humorista - na jó, erről végtelen hosszú tanulmányt tudnék írni.
rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 24, 2010
Fizikaórán filmeket vetítek. Beszól a legkezelhetetlenebb diák : "Nem látom !"

Mondom? "Itt van két pad a közelben üresen, gyere ide.
Gyerek : "Nem , én nem megyek el innen !"
Mondom: "Ha nem jössz ide, nem fogod látni továbbra sem !"

Válasz : "Ha azt akarja, hogy lássam, hozza ide a laptopját."

No komment, tele a tököm.



rd.8495
...
Írta: rd.8495, január 24, 2010
Hozzáteszem, hogy szeptembertől tanítok újra...
Azért 20 éve ott lévő tanárokkal az ilyesmi ritkábban fordul elő, remélem.
Még mindig keresem, mi annak az oka, hogy a korombéli tanárok fizetésének 80%-át kapom ezért a szivatásért.
Azokénak is, akik a kieső 15 évben pl. számítástechnikusok voltak.
Én meg, uram bocsá, főállású anya...
pitypang
...
Írta: pitypang, január 24, 2010
6. osztályos gyerek olyat szólt be, hogy "megverlek, aztán majd vérzel" meg egyik ismerősömet is folyamatosan azzal ijesztgették, hogy az arca felé ütögettek.

én sose mennék tanárnak, az az egyik legstresszesebb munka, amit ismerek, meg nem is vagyok alkalmas tanárnak.
meg volt olyan, hogy egy gyerek folytogatott egy másik gyereket, a tanár átrohant egy erősebb tanárért, azt az lependerítette a folytogató gyereket, akinek a szülei beperelték a tanárt bántalmazásért (de kiderült az igazság, mert a másik gyereken, akit a gyerek folytogatott megmaradtak a fojtogatáás nyomai)


meg az osztályba, ahova jártam, ilyeneket csináltak: kifektették a legkissebb gyereket az asztalra, és úgy kínozták. fejét, kezét falba, szék, asztal szélébe verték stb. azt az igazgató meg azokkal a gyerekekkel jópofizott, akik ezt a gyereket bántották (mert ők a belevaló vagányok szerinte). meg volt hogy másik tanár is ezt a gyereket büntette meg, amikor a többiek bántották. az egyik bántalazóját csak akkor rúgták ki, amikor épp kergette ezt a gyereket, és az útjában volt egy másodikos gyerek, akin úgy áttiport, hogy eltört, és összecsúszott a lábcsontja.


én a gonosz, másokat élvezettel bántalmazó gyerekeket nem engednék be normál iskolába. Nem hiszek abban, hogy ha még nem nagykorú, akkor már mindent megtehet.
Rita
...
Írta: Rita, január 25, 2010
Rd: mit akarsz, amit Te írsz, az egészen lightos eset. Le van szarva, hogy nem figyel, a lényeg, hogy ne zavarja az órádat, hogy legalább azokat tudd tanítani, akik hajlandók figyelni, netán érdekli őket. Ha nem figyel, de csendben van, az már jó magaviselet, de ezt biztos tudod. :S
Tudnék mesélni... :S És ilyenkor mit csináljál, beírsz neki, leszarja, szüleitől nem fél, mert azok is egyetértenek vele, hogy te vagy a hülye (ha gazdag sznobok, még jól le is néznek téged, a kis csórót, aki ennyiért felkel reggel, és ezt a gyereknek se felejtik el közvetíteni), ha leüvöltöd, hülye picsa vagy, ha ráhagyod, annál jobban csinálják, mert - de ééédesek! - "keresik a határokat", hogy mikor kapsz idegbajt (és így lesznek felnőttkorukban konformista kis birkák, hogy azt hiszik, a "lázadásnak" a helye és iránya így helyes) Pedig amiket hallok, hogy más tanárok mit csinálnak, nem hoztad a füzetedet, egyes a naplóba, hogy nézel ki fiam, meg ilyenek, hát én ilyen csesztetéseket a büdös életben nem csináltam. Később úgy értelmeztem, részben az b.szhatta a gyerekek csőrét, hogy úgy vélték, nem konszolidált, bulizós csajként az ő területükre tévedtem, nekem már levágatott, összefogott "tanárnős" hajjal, 15 évvel öregítő ruhákban otthon kéne gyereket pelenkáznom, vagy mi... Meg persze arra is rájöttem, hogy a nyelvtanítást én is utáltam és unalmasnak tartottam, biztos ez is benne volt, valahogy "átjött" (bár nem tudom, hogy). De anno nálunk se rajongott minden tanár a tárgyáért, az anyagért, mégis mindegyik tudta végezni a munkáját, azért nem volt olyan, hogy "nyissátok ki a munkafüzetet" és akkor fele nem nyitja ki, negyedének itt sincs, néhány még jó hangzavart is csinál, stb. stb. Hú de nagyot lázadt, sajnálom, hogy itt éli ki magát, de ez a porosz rendszer hibája, nem az övé.
A gyerekeket szerintem nem lehet előre "szűrni" - de aki a tekintélyelvű rendszerbe nőtt bele, annak igenis kell, hogy pl. legyen egy igazgató, akivel lehet fenyegetni, mert az a szép szóból nem ért, csak ha ráijesztenek. Elnyomás, igen, én se értek vele egyet, de különben meg Téged, a tanárt nyomnak el. Aki a tekintélyelvű rendszerből hirtelen átkerül egy liberálisba, annak a felelősség és a kölcsönös tisztelet szükségszerűsége nem jön át, csak az, hogy végre szabad vagyok, destruálhatok.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 25, 2010
nálunk egyik tanárnak leöntötték savval vagy mivel az autóját, meg valamelyik kihúzták a széket azt kidobták, egyiket meg megdobálták vmivel (aki amiatt helyettesített, mert az eredeti tanár pénzt sikkasztott kb az összes gyerektől ).





harcikutya
...
Írta: harcikutya, január 25, 2010
Gyakorló tanárként csak bele kell ebbe megint szóljak, ugynis én azt tapasztalaom, és ez meggyőződésemmé vált az évek során, hogy bárhol és bármilyen gyerekekkel kerül szembe egy tanár, ha hiteles ember, szereti, amit csinál, és van valami "segítő vénája", akkor azt minden gyerek nagyra értékeli, mindegy, hogy honnan jött és milyenek a szülei. Persze mindenhol vannak reménytelen esetek, akikkel a rendszer egyáltalán nem tud mit kezdeni, ezek a gyerekek valószínűleg éveken belül vagy börtönben vagy a temetőben lesznek. Sajnos ilyen is van. De ha igazán JELEN vagy a gyerekek számára, azt nagyon tudják, és nem élnek vissza vele. Ezt tapasztalatból mondom. Igaz, ez olyasvalami, amit nem lehet egyetemen megtanulni.
Én nagyon szeretek tanítani, és jó vagyok benne, de sajnos állandóan másfelé kell kacsingatnom, ha nem akarok éhenhalni. Ez az én nagy tragédiám smilies/smiley.gif
pitypang
...
Írta: pitypang, január 25, 2010
én a reménytelen eseteket nem engedném kis korban sem a többiek közé, hanem elkülöníteném, hogy ne tudja bábtani a többi gyereket (meg ha már nagyobb akkor a tanárt se).
pitypang
...
Írta: pitypang, január 25, 2010
meg én megszűrném, a tanárokat is , hogy tényleg csak a jók menjenek el annak, és akkor emelni is kéne a fizetést, hogy legyen érdeke is.
Rita
...
Írta: Rita, január 25, 2010
Mit tanítasz, harcikutya?
Mert nem mindegy, hogy mondjuk rajz, ének, infó stb. tanár vagy-e, akinek az órájára örömmel mennek a tanulók, vagy egy nehezebb tárgyat tanítasz, neadjisten nyelvet, ami szerintem azért a legnehezebb munka, mert még mindig könnyebb elérni egy mondjuk magyar vagy töri tanárnak, hogy ő előad, gyerekek meg elüldögélnek, néhány figyel, hozzászól, de a többi elvan valahogy, ha viszont nyelvtanár vagy, az lenne a cél, hogy aktivitásra bírd az összes gyereket, mert azt nem lehet előadni, hanem íratni vagy beszéltetni kell, és ha ezt a gyerek nem akarja, a fejedre is állhatsz.
És szerintem az ALAPVETŐ tiszteletet a gyereknek nincs joga ahhoz kötni, hogy a tanár mennyire lelkesedik, ha korrektül leadja az anyagot, lehet tanulni az óráján és normálisan bánik a gyerekekkel. Ha a tanár elvégzi a munkáját, az ő magánügye, hogy ez-e a szíve vágya.
harcikutya
...
Írta: harcikutya, január 25, 2010
Rita: hát, éppenséggel nyelvet tanítok, de ez csak egy része a dolognak, mert most épp egy olyan suliban vagyok, ahol ez legkisebb része a munkámnak... Úgy is lehet nézni a dolgot, hogy a nyelvtanárnak ezért könnyebb a dolga, mert alapból motiváltabbak a gyerekek, mint mondjuk matek- vagy töriórán, mert jobban látják a tárgy gyakorlati hasznát. Valójában szerintem szinte bármilyen tantárgyra lehet őket motiválni, és megint itt jön be a tanár személyisége.
Amit a tiszteletadásról írsz, azzal csak részben értek egyet, mert persze, a tiszteletet feltétel nélkül meg kell adják, de ne felejtsd el, hogy gyerekekről beszélünk, és nem várhatod el tőlük, hogy felnőttként viselkedjenek, pontosan azért, mert nem azok. A mostani gyerekek - illetve akikkel én találkozom - nagyon sérültek, elhagyatottak és zavarodottak, és mivel nekik már - látszólag - több mindent lehet, mint akár az előző generációnak, amit az iskolában látunk, az egy csomószor "acting out", az ő belső világuk kontroll nélküli kivetülése, és igenis szükségük van segítségre, és egy olyan felnőtt jelenlétére, akiben megbízhatnak, és akivel biztonságban érezhetik magukat, mert ezt sokszor sem otthon, sem a kortársaik között nem kapják meg. Vallom, hogy egy felnőtt-gyerek kapcsolatban mindig a felnőttnek kell okosabbnak - és adott esetben toleránsabbnak - lennie. Megváltozott a világ, megváltoztak a gyerekek, és ideje, hogy a pedagógusok is változzanak. Már ha marad egyáltalán belőlük valami, ha így haladunk.
pitypang
...
Írta: pitypang, január 25, 2010
nekem volt sok tanárom, aki nem érdemelte ki a tiszteletet, de nem amiatt, hogy nem volt lelkes, hanem, mert vagy buta volt, vagy szetette a diákokat sértegetni, meg ilyenek.
Rita
...
Írta: Rita, január 26, 2010
Na igen, de pl. egy elit iskolában a gyerekek nagy része külön angolra is jár, és így motivációjukat vesztik az iskolai angol órán. Amúgy meg én nem úgy láttam, hogy bármit is felfognának a nyelv gyakorlati hasznából, illetve az aktuális tananyag és a későbbi nyelvtudás közti összefüggésekből... Mindenre húzzák a szájukat, szavakat pécéznek ki, hogy pont erre miért lesz szükség, stb. stb. Áhhh... :S
Szerintem valami csekély értelem egy középiskolás gyerektől elvárható, meg annyi viselkedési színvonal, hogy ha már őt nem érdekli, amiről a tanár beszél, legalább csendben foglalkozzon mással és a tanulni akaró társaitól ne vegye el a lehetőséget az óra folyamatos megzavarásával. A gyerek jogai a csapból is folynak, de arról senki nem beszél, hogy a tanárnak is joga van végezni a munkáját.
Bizalmas kapcsolat: ha valamelyik tanítványomnak gondja volt, azt bármikor megbeszélhette velem, én a támogatásra maximálisan hajlandó és nyitott voltam, páran éltek is ezzel a lehetőséggel. (persze azok voltak velem szemben bizalmasabbak, akik az órán is normálisabban viselkedtek - igenis egy ennyi idősnek is lehet fogalma az alapvető tiszteletről) Még az egyetemen is előfordult nem egyszer, hogy egy-egy hallgatóm megosztott velem valamilyen magán gondot, lehet, hogy közvetlenebb vagyok, mint a legtöbben, ugyanakkor a középiskolában meg túl szigorúnak tartottak. Fene érti ezt.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy