A női test jelentésrétegei – Kukorelly Endre Ezer és 3 című regénye
Módosítás dátuma: 2011. január 16. vasárnap, 02:50 Írta: Kovács Anikó 2011. január 16. vasárnap, 01:48
A női testet folyamatosan szimbolikus kódokkal ruházza fel a társadalom. Az irodalmi narrációnak is központi témája a női test, ennek a testnek megszerzése, legyőzése, szexualizálása. A női test tárgyiasítása jelenik meg Kukorelly Endre könyvében, az Ezer és 3 – avagy a nőkben rejlő szív című regényben. A botránykönyvként beharangozott mű 2009-ben jelent meg és nagy visszhangot váltott ki. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról. Természetesen vannak olyan irodalmi alkotások, melyekben megjelennek az imént említettek, Kukorelly könyve azért emelkedik ki a sorból, mert mindezt maszkulin nézőpontból érvényesíti és csokorba szedi azokat a lehetőségeket, hogyan lehet a tárgyként, objektumként kezelt nőket, szexuális képességeiket és ismérveiket macsó aspektusból tárgyalni. Az alcím megtévesztő, hiszen nem sok szó esik a női szívről, hiszen a narrátor szexuális kalandjait sorolja, a könyv az ő érzéketlen testi érintkezéseinek katalógusa.
A női test tárgyiasítása, egyetlen testrészre redukálása – amely testrész képileg is megjelenik a műben, hiszen nevek helyett kettős zárójelbe tett számok azonosítják az adott szeretőket – a nő mint individuum megtagadása. A nő tárgyiasítása szembetűnően meg is jelenik a műben a következő sorokban: „…térdeljen le, ügyes kislány, a mutatóujjamat a feje tetejéhez érintem, óvatosan megnyomom, éppenhogy már ettől remegni kezd. Mintha bekapcsolnám, mint egy komputert. Beindítok egy mosógépet.” Vagy később: „Nem miattam viselkedik, egyszerűen ilyen az üzemmód (…) így lett megkonstruálva a ((158))".
A nők tárgyiasítása számos más műben megjelenik, például Kosztolányi Édes Annájában, ahol Patikárius Jancsi képviseli az érdekemberek egy típusát, jellemző ismérve a felelőtlenség, hiszen a világ egy nagy élvezeti cikké változott a szemében. Anna sem más számára, mint egy fogyasztási eszköz. Nem tekinti őt embernek, csupán egy tárgynak, melyet felhasznál kicsinyes céljai eléréséhez. Anna még egy nő által is tárgyiasítva van a regényben, hiszen mikor először áll Vizyné előtt, az új munkaadó úgy veti össze a lányt a cselédkönyvben olvasható adatokkal, mintha csak valami használati eszköz lenne, melynek ellenőrzi a tulajdonságait és paramétereit, hogy valóban azt a „terméket” kapja-e, ami a „tájékoztatóban” is szerepel. Ez utóbbit meg is említette a Fogasházban tartott beszélgetésen az egyik meghívott, Horváth Zsuzsa egyetemi oktató és irodalomtörténész, aki főként a 19. és 20. század fordulóján megjelenő írónők tevékenységeivel foglalkozik.
Ha már a cselédregényeket szóba hoztam, érdemes megemlíteni Kosáryné Réz LolaFiloména című regényét, melyben a címszereplő csupán fizikai lényként, a férfiak szemszögén keresztül érzékelt látványként létezik. El kell viselnie azt is, mikor Schönherr a lábát akarja megnézni, nem tud ellent mondani, hiszen nincs abban a helyzetben, hogy megtagadja egy férfi kérését, Filoména nem tehet semmit, hiszen ő csak egy tárgy, a férfi vágyának tárgya.
A nők tárgyként való kezelése tehát már a klasszikusok munkáiban is olvasható volt, Kukorelly mégis úgy ír róla, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni, ahogyan arra Czapáry Veronika sem volt képes.
Kukorelly írásában a nők a narrátor, egy férfi szemszögén keresztül jelennek meg és tárgyiasulnak. Miért csak ebből áll a regény? Hiszen olyan sok kalandot sorakoztat fel a narrátor, hogy már ő is rádöbben arra, hogy beleunt fő tevékenységébe, a csábításba, amit többször ki is mond ebben a naplószerű elbeszélésben. Miért csak abból áll ez az írás, hogyan tárgyiasítják a férfiak a nőket, miért lesznek csupán vágyaiknak, kielégülésüknek tárgyai? Kukorelly válasza ezekre a kérdésekre megdöbbentő volt, szerinte ő csak a férfiak és nők közti szövevényes kapcsolatrendszerről írt, és a kritikák emelték csak ki ezt a tárgyiasítási folyamatot.
A nők tárgyiasítása nem csupán a szexualitással függ össze, megjelenik más is Kukorelly könyvében, mégpedig az erőszak. Ebben a regényben is többször olvashatjuk, hogyan veri meg az elbeszélő a szeretőit. „Mérsékelten erős, váratlan pofon, ha nem nyugszik, kap még, az előbbinél pár fokkal lendületesebbet (…) Bezuhan a konyhaasztal alá, szerencsétlenül találtam el (…) talán berepedt a dobhártyája (…) látni rajta, hogy nem haragszik, eszébe nem jutna, körülbelül egyetért vele. Hogy kapott.” És az elbeszélő csak azt sajnálja, hogy méregből ütött, hirtelen és nem megfontoltan, tiszta fejjel.
Erdős Virág Na ne című írásában is olvashatunk a nőkkel szembeni erőszakról: „Nekem például világéletemben szerencsém volt a férfiakkal, engem még az apám is csak egyszer vert agyon.” „(…) hazafelé (…) minden egyéb indok nélkül jártattam a számat, s mikor aztán Sárbogárdnál kilökött az ablakon, már csak azon aggódtam, hogy van-e nála kulcs.”
Mindkét írásban szembetűnő az a magatartás, amit főként a nőírók hősnői képviselnek: tűrik az élet viharait, elfogadóak, nem lázadnak. Bármi történik, nem haragszanak, ha elbuknak, akkor felállnak, egyetértenek, nem merik saját véleményüket megfogalmazni a férfiak ellenében.
Ha Kukorelly Endre regényében megvizsgáljuk, hogyan jelennek meg a nők, akkor felfigyelhetünk itt is – mint sok más író, például a már említett Kosáryné vagy éppen Földes Jolán regényeiben – a személytelen narrációra. Tehát ezekben az írásokban a nők életének eseményeit az elbeszélő felsorolásszerűen fűzi össze, a szöveg szervező elve a mellérendelés. A beszélő nem alakít ki alárendeltségi viszonyokat, nem strukturálja, csak lejegyzi az eseményeket, az adott női szereplő – a tárgyalt könyvnél a kettős zárójelbe zárt szám – pedig úgy éli meg életének akár sorsdöntő fordulóit is, mint egy időjárás-változást, teljesen szenvtelenül áll az események előtt, nem szól bele annak alakulásába.
Az Ezer és 3 című könyvben is így ír az elbeszélő ((318))ról: „Végigsírja az utat a kocsiban hazafelé, mert ő ezt, értsem meg, csak a szerelmének engedi, nekem nem engedi. Megértem. Nem engedi, hanem hagyja. ((318)) férje pár nappal ezelőtt halt meg, igazából sírás helyett kefélt velem.” Az elbeszélő tehát tudatában van annak, hogy sok nő hagyja, hogy történjenek vele az események, kétségbeesésében rossz döntéseket hoz, mikor vigaszra vágyik, és ezt a férfi kihasználja.
Az író eredendően kezeli a férfiak nők feletti hatalmát, mintha ez ellen nem lehetne semmit sem tenni. Bármi is történik a nőkkel, ők csak elviselik a sorscsapásokat, nem formálnak igényt arra, hogy ők maguk alakítsák sorsukat. A női szereplő nem irányítója, csupán elfogadója saját sorsának. Ezekben a művekben nem artikulálódik a „ki vagyok én?” kérdése, így tehát fel sem merülhet, hogy mire lennének képesek a művekben szereplő nők. Mint ahogyan az idézett részben is megjelenik. A nő társadalmi nemének kategóriájába bele van kódolva, hogy ebben az egyenlőtlen viszonyban a férfiak állnak a nők felett.
Miért jelennek meg a nők a férfiakhoz viszonyítva az irodalomban? Miért kell hangsúlyozni az alárendelt szerepüket, miért alárendelt szerepben kell ábrázolni? Kukorelly szerint ezt sok olvasó rosszul látja, mert férfi és nő egyenrangú, itt nincsenek alárendelt szerepek. Azonban ezt másképp láttam. Hiszen a tárgyiasítási folyamatok lehetőségeinek még nem értünk a végére, és ahol az egyik nem tárgyiasítva van, ott nincs szó egyenlőségről.
A másik eltárgyiasítási eszköz, ha valakit megfosztunk az identitásától. Köztudott, hogy a név személyiséget hordoz, tehát név és identitás összefügg. Kukorelly Endre a regényében a nőket megfosztotta a személynevektől, az elbeszélő a szeretőit számok segítségével tartja számon, ami személytelen, ezzel a nőket megfosztja az identitásuktól, attól a dologtól, ami az emberhez alapvetően hozzá tartozik. Bár az az elemi tulajdon, melyet a nőktől elvesz, nála sincs meg, hiszen nem tudjuk az elbeszélő nevét. A nők viszont csupán számok kettős zárójelben. A könyvben összesen 110 nő szerepel – ezt Horváth Györgyi meg is számolta és írt róla a Magyar Narancsban –, és a sorszámok a könyvben nem követik a kronológiai rendet. Miért kell a nőket még az identitásuktól is megfosztani? Miért vannak alárendelt helyzetben a nők azzal is, hogy név helyett számok jelölik őket? Az író válasza szerint a könyvben szavak vannak, és teljesen mindegy, hogy kit milyen szó, esetében szám jelöl. Teljesen mindegy, hogy Kati, Mari, Zsuzsi vagy ((001)), ((608)), ((221)). A zárójel sem a tárgyiasítás eszköze, hiszen a második zárójel feloldja az elsőt, gondoljunk csak a kettős tagadásra. Véleményem szerint – ami az egyik néző hozzászólásával egyezik – a zárójel neve nem véletlenül ZÁRÓjel, a nevében is benne van, hogy beZÁR valamit, keretek közé szorít.
A másik dolog, amitől a szeretők meg vannak fosztva a regényben, az a nyelv. A számokkal jelölt nők még a nyelvtől is meg van fosztva, annak ellenére, hogy a nyelv az a tulajdon, ami senkihez sem tartozik. A szereplőknek nincsen – vagy csak nagyon korlátozott értelemben van – saját nyelvük, ez pedig a legnyilvánvalóbban a saját történetek elbeszélésére való képtelenségében mutatkozik meg, hiszen csak ritkán idézi az elbeszélő a megszólalásaikat, az író durva, férfias kifejezéseket adott a nők szájába, és a nőket az elbeszélő szemén keresztül látjuk. Az egész regényre jellemzőek a durva kifejezések, a szexualitással kapcsolatos kifejezések közül csak trágár szavakkal emlékezik meg az elbeszélő azokról a nőkről, akikkel dolga volt. A szeretkezés szó egyetlenegyszer jelenik meg a könyvben, akkor is kurziválva, a narrátor mintegy távolságot tart tőle. Tehát a regény nyelviségét tekintve is erősen maszkulin. „Férfigép kopulál itt ugyanis a nőgéppel. Időnként még meg is tapogatja, megnyomogatja, igazi-e egyáltalán.” – írja a már említett Hortváth Györgyi a regényről. A nőiségre ható maszkulin társadalmi elnyomás és dominancia egyik eszköze tehát a nyelv. „Előnyösebb pozícióban van az elbeszélő, hiszen az ő gondolatait ismerjük, mert ő képes közvetlenül kommunikálni az olvasóval. Néha ugyan megszólalnak a női szereplők is, de ekkor a férfihoz, mint szereplőhöz beszélnek és nem a gondolataikat ismerjük meg. A női egyenes beszédet teljesen magába foglalja, elnyeli az első személyű férfi szólam, a megszólaló női hangok nem kapnak külön szövegteret. A férfi narrátor tehát a trágárságig elmenő nyelvi fölényben van.” – ezek a gondolatok jelennek meg Zsadányi Edit A másik nő című könyvében, ahol Esterházy Egy nő című munkájáról ír, a fenti gondolatok azonban érvényesíthetők a most szóban forgó regénynél is.
„Kimeríthetetlen a férfi-nő viszonyok alakulása. Ez a gazdagság azonban egy erős dichotomikus szubjektum-objektum viszonyba van zárva, amelyben a szubjektum pozícióhoz szigorúan a férfi és az objektum pozíciókhoz kizárólag a női szerepek társulnak. Mivel csak a férfi szemén keresztül látjuk a nőket és csak a férfi beszédét halljuk, újra meg újra szembesülünk azzal, hogy a tekintet és a beszéd tárgya a nő.” – folytatja Zsadányi Edit. A nők tehát ezzel is tárgyiasítva vannak.
Érdekes volt a könyvben, mikor a regény elején az elbeszélő elgondolkodik a házasságon, úgy érzi, hogy a nagy lépést követően elnőiesedne. A nőiséget azonban kiábrándítóan írja le: „Itt-ott megereszkedek, legelőnytelenebb helyeken, kijjebb jön a hasam, rövidebbeket lépek, már-már tipegek, mintha magassarkú cipőbe bújtam volna, mellizmaim zsírosodni kezdenek.”
Negatívan tünteti fel a nőknek azt az igényét, hogy tetszeni akarnak maguknak, valamint a körülöttük lévőknek: „Úgy működik, olyanok a szabályok, hogy a nők irgalmatlanul előkészítik magukat, fel készítik, mell, popsi, comb, szem, száj és karom meg minden, szagok és ékszerek, készületlenül nem indulnak neki, aztán pedig az aránytalan felháborodás azon, hogy meg akarják őket kúrni.”
Nem ritka ma már a médiában sem, hogyha egy férfi megerőszakol vagy megver egy nőt, akkor a nőt teszik felelőssé. Ha nemi erőszak áldozata lett, akkor valószínűleg ő bujtotta fel a férfit, ő is akarta, csak később tagadja. Ha megverték, biztos olyat tett, amiért megérdemelte. A nokert.hu oldalon már volt szó a következő esetről: „Mint arról korábban beszámoltunk, a Kecskeméti Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt múlt hét szerdán őrizetbe vett két fiatalkorú kecskeméti férfit – egy 16 és egy 17 éves tanulót –, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két nappal korábban a Kocsis Pál Szakközépiskola használaton kívüli mosdójában fajtalankodásra kényszerítették egy lány diáktársukat. (…) Az illető fiút a bűncselekmény idejére a helységbe kényszerítették, majd onnan nem engedték ki.” Tehát „szegény” férfiak vannak mindig úgy beállítva, mintha ők lennének az igazi áldozatok, mert őket csak kényszerítik…
A regényben a szeretők közül többen teherbe is esnek, azonban az elbeszélő az anyaságtól is megfosztja szeretőit. A regényben a várandós nők nem szülik meg gyermekeiket. „Az a gyerek huszonegy lenne.” – közli egy helyen az elbeszélő.
Azoknál a szereplőknél, akik nőírók tollainak szülöttei, más magatartásforma figyelhető meg a gyermekvállalás kérdésében. Kosáryné Réz Lola Filoménája örül, mikor megtudja, hogy gyermeket vár, ez a szent szégyen új értelmet ad életének. Filoména várja gyermeke születését, és mikor Mariska a világra jön, mindent megtesz azért, hogy kislánya semmiben se szenvedjen hiányt. Árpád születésénél még boldogabb, hiszen fiút szült, és a kor társadalmában csak az tud igazán karriert befutni, aki fiúnak születik. Egy lánynak szinte nincsenek is jogai – ahogy ezt már Filoména is megtapasztalhatta –, kiszolgáltatott helyzetben van, mint nővére, Annuska.
Jellemző a nőírók alakjaira, hogy ragaszkodnak az új élethez, a gyermekekhez, még ha az a férjük zabigyereke is. Ez az utóbbi eset jelenik meg Kaffka Margit írásában, a Két nyárban is, mikor Veron gondoskodik Károly zabigyerekéről. A regény utolsó lapjain Veron a féltékenység személyes drámáját felfüggesztve a „gyerek születik, élni kell” individuumot meghaladó sorsnarratíva késztetését követve indul el a frontra készülő férje gyerekét ápolni a szülőotthon felé.
Ritoók Emma novelláiban is láthatunk példát arra, hogy mennyire ragaszkodnak a hősnők a gyerekekhez, és mindent megtesznek azért, hogy a későbbiekben az utód semmiben se szenvedjen hiányt. Saját életük és sorsuk másodlagossá válik, csak a gyermek lesz fontos. Filoménával ellentétben a Kosztolányi tollából született Édes Anna nem ragaszkodik gyermekéhez. Nagy szégyenben érzi magát, mikor megtudja, hogy terhes, nem is ellenkezik, mikor Patikárius Jancsi magzatelhajtó port hoz neki. Előtte is hallgatott az úrfira, kipróbálta a különböző házi praktikákat, forró vízbe áztatta a lábát, mikor már megvolt a baj, mindent megtett azért, hogy ne születhessen meg a gyermeke, aki azon a vad éjszakán fogant.
Úgy tűnik tehát, hogy a nőírók műveinek sajátosságai közé tartozik az élet fontossága és előtérbe helyezése. Nem számít, hogy maguk a főhősök szülik meg a törvényen kívüli gyermeket, vagy mások zabigyerekét bízzák gondjukra, nekik a törődés az első, a gyermek is egy cél, amiért küzdeni tudnak, ami értelmet ad a viszontagságokkal teli mindennapoknak.
Kukorelly Endre könyvében azonban a nők nem tartják meg a gyermeküket, vállalják az abortuszt. Ezzel az író megfosztja őket az anyaságtól, újra olyat vesz el a nőktől, ami hozzájuk tartozna, ami életüknek értelmet adna.
A könyv olvasása során született legtöbb gondolatomat nem volt lehetőség megtárgyalni az íróval és a vendégekkel, mert a már a fentiekben megnevezett beszélgetésen meglepetésként érte őt, hogy a nők tárgyiasításával kapcsolatban az ő könyve lesz középpontba állítva, ő maga pedig nem érezte úgy, hogy lenézné, tárgyiasítaná vagy alárendelné a nőket a férfiaknak, így nem kívánt a saját könyvéről tovább beszélni ezen a vonalon. Annyit azonban még megjegyzett, hogy annyira érdekesnek találja a férfiak és a nők viszonyát, hogy élete végéig ezzel a témával szeretne foglalkozni, és erről szeretne írni. A beszélgetésünk pedig tovább folytatódott, elkalandozva a fő témánktól, a nők tárgyiasításától és legfőképpen Kukorelly könyvétől.
Megosztás:
Írta: Rita, január 17, 2011
Megítélésem szerint - azon túl, hogy nem minősül érvnek, hogy miről "érdemes" vagy "nem érdemes" írni! (hiszen ha annak minősülne, utóbbival mindent le lehetne söpörni, ami nem tetszik nekünk...) - igenis helye van az irodalmi művek, regények olyan olvasatának, mely a társadalmi nemi szerepek és sztereotípiák megjelenését vizsgálja a műben. (Már a 70-es évektől létezik feminista irodalomkritika, lásd pl. Posztmodern irodalomtudomány tk.) Attól, hogy fiktív szövegről van szó, még nem vonatkoztatható el a társadalmi kontextustól, amiben megjelenik!
Viszont amit a második bekezdéstől írsz, egy számomra elfogadható alternatív olvasat - a hegemón maszkulinitás kritikáját fedezed fel a műben. Kérdés számomra, hogy miért érzi ilyen kényszeresen a narrátor, hogy ehhez neki mindenképpen, akár másokon is áttaposva idomulnia kell?
"a férfi és nő közötti szövevényes kapcsolatrendszer" - szerepel Anikó szövegében K. E. mondandója részeként.
"a két nem elvesztette és félreérti egymást, hogy mesterségesen vannak elvadítva egymástól. A kommunikációképtelenség az, amit tárgyiasításnak állítasz be."
A "mesterséges elvadítottság", ha van ilyen, éppen azoknak a társadalmi nemi szerepeknek, elvárásoknak, sztereotípiáknak a következménye, melyeknek a létjogosultságát vitatod az interpretációban! Ha a férfi és a nő kommunikációs technikája eltérő is, ez azért van, mert a patriarchális uralmi viszonyok közepette más kommunikációs technikákat érez hatékonynak a férfi és mást a nő. (Lásd Cameron et al.)
"Inkább nőközpontúnak mondanám,"
akkor ez jó példa arra, hogy a nőközpontúság nem mindig feminizmus azaz nem mindig felel meg a nők érdekeinek.
A beszélgetés éppen azért jött létre olvasók és író közt, hogy ezeket a kérdéseket lehessen tisztázni.
-
- +0
-
-
Írta: macs, január 18, 2011
Szerintem ezt a könyvet lehet feminista érdekek nélkül is olvasni, sőt, ettől a könyvtől is lehet valaki feminista/feministább, mert együtt érző (nem együttérző, az szentimentális és erőtlen lenne) a nőkkel, amin egyébként én is megdöbbentem Kukorelly kapcsán, pedig szeretem.
Így sokkal erősebb hatást kelt ugyanis, hogy a nők egy ilyen férfi szemén keresztül vannak bemutatva. Az ember önkéntelenül is az ő pártjukra áll, ez szerintem mesterien van megoldva a regényben. Ha meg mindenáron feminista szempontból akarunk elemezni egy szépirodalmi művet a női test jelentésrétegei szempontjából, akkor vannak igazán kihívások e tekintetben, mondjuk Jelinek Zongoratanárnője vagy Spiegelmann Laura Édeskevés című könyve, ezek mind nagyon provokatívak és szerintem igazán sokrétűek, bonyolultak,főleg feminista szempontból, egy ilyesmire például kíváncsi lennék.
A "másokon áttaposva a hegemón maszkulinitáshoz kényszeresen igazodni kívánó narrátor" kitételt nem igazán értem. Maximum ő maga szenved ettől, de például a nők sem akarattalan bábok a könyvben, az például szerintem nonszensz, hogy abortuszra vannak benne kényszerítve, mert nem. Ők döntenek, de jócskán befolyásolva, ez igaz. Talán ezzel is az autonóm női akaratra kívánja felhívni a figyelmet az író. Provokál, az elbeszélő sokszor ő maga sem érti, miért hagyják, miért engedik a nők, hogy neki hatalma legyen fölöttük.
"akkor ez jó példa arra, hogy a nőközpontúság nem mindig feminizmus azaz nem mindig felel meg a nők érdekeinek."
Nem minden nő feminista (hogy ez most érthetetlen vagy érthető, azt hagyjuk), az ő érdekeik akkor ezek szerint nem feministák. Mindenesetre a könyvben tényleg nem feminista nők vannak ábrázolva, ezt nem érzem rossznak.
Az ún. macsóságról egyébként sokat beszél Kukorelly, és van védhető elem az álláspontjában.A macsó mint olyan szerinte kétségbeesetten feminin beállítottságú valójában. Erről ezt mondja és olvasva mindjárt nyilvánvalóbbá válik a könyv jelentése is:
"Igazi férfi nem macsó. A macsó - bármily paradox - feminin. Kívül hordja, felpumpálja a férfiasságát, és az így egyfajta smink. A természetes férfiattitűd nem macsó, a férfiak simán sírnak, ha olyan a helyzet - és olyan! - , érzelmesek, dédelgetésre, símogatásra vágynak, szeretik az édességet, és a nőkkel szemben gyűlölik a konfliktust. Már azért is, mert "tudják", hogy a nők eleve jobbak náluk."....." A macsó a frusztrált férfi kompenzációja, fals működés, mely szerint a csokoládé ciki, nem simogatunk és nem sírunk. És lenyomjuk a - testileg - gyengébb nőt."
-
- +0
-
-
Írta: Rita, január 18, 2011
Az általad kiemelt idézetek viszont valószínűsítik, hogy a szerző valóban kritikusan szemléli a hegemón maszkulinitást. Persze kérdés, hogy a nők (ki tudja, milyen okból való?) behódolása elégséges mentség-e.
-
- +0
-
-
Írta: Rita, január 18, 2011
Pedig direkt a korrektség jegyében írtam ki a fb link alá is, hogy "Intelligens vitapartner szerint (az ilyeneket kedveljük!
) a regény a hegemón maszkulinitás kritikája inkább." Ezt a kommentet KOMOLYAN gondoltam úgy, ahogy le van írva, és nem ironizáltam.
-
- +0
-
-
Írta: macs, január 19, 2011
Igazából kíváncsi lennék annak az álláspontjára, aki emiatt (?) törölte magát, sokkal izgalmasabbnak tartottam volna, ha itt ütköztetünk véleményt... Kár érte.
-
- +0
-
-
Írta: macs, január 19, 2011
-
- +0
-
-
Írta: Rita, január 19, 2011
) Szerintem is az lett volna produktív, ha ide kommentel aki nem ért egyet a cikkel (ami szerintem akkor is jó,éppen a markáns állásfoglalás miatt, és nekem nagyon tetszik a tágabb kontextusba helyezés,más művekkel való összevetés is) de mint magánleveléből kiderült, a hölgynek leginkább velem volt baja (holott nem is ismer) - ez van, nem tetszhetek mindenkinek.
-
- +0
-
-
Írta: Ultor, január 19, 2011
(A témához annyit fűznék hozzá, hogy nekem SZUBJEKTIVE ez a Kukorelly könyv olvashatatlannak bizonyult.)
Más téma: a munkahelyemen új pozícióra keresnek pályázókat. Jelentkezett néhány 30 feletti ember (néhány nők és több férfi), releváns szakmai tapasztalattal és reális bérigénnyel. A jelentkezők zöme azonban frissen végzett 23-25 éves lány, akiknek jellemzően nincs munkatapasztalatuk, legfeljebb hostesskedtek a tanulmányaik alatt, esetleg recepción dolgoztak, kimondottan csinosak és a bérigényük a másfélszerese, mint az idősebb, tapasztaltabb jelentkezőknek (nők-férfiak vegyesen). A cégvezetés kb. 6 jelöltet kíván meghallgatni, mind a 6 ezek közül a fiatal, tapasztalatlan, magas bérigényű lányok közül való - noha tudni kell, hogy a bérigény más esetekben döntő szokott lenni, tisztán férfi jelentkezőknél. (A munkakör jellege befolyásolja a jelentkezők nemek szerinti megoszlását, itt most ez elég vegyes.)
Nem akarom ledegradálni a recepciósokat, vagy azokat, akik mernek többet kérni. De ez engem pofán csapott. Egyrészt hol vannak a 30-as nők? (Habár a munkaerőpiaci helyzetük nem túl jó, mert hamarosan szülhetnek, vagy éppen nem rég szültek.) Mindenesetre alig érkezett ilyen pályázat. Másrészt még mindig ott tartunk, hogy egy nőnek egyetlen komolyabb értéke van, a külseje,a fiatalsága. (Talán ezt vehetjük egy kalap alá, bár nem kétlem, hogy vannak, akik azt vallják, hogy 45 évesen is felérnek 2 20 évessel.) Hozzáteszem, hogy a munkakör nem kívánná meg, hogy az új munkatárs vonzó, fiatal nő legyen. Amellett, hogy nem részecskegyorsítóba keresünk atomfizikust.
Szóval van itt kérem pozitív diszkrimináció.. Miért van az, hogy nem tudok neki örülni? (Azon kívül, hogy nyilván vannak személyes indítékaim, pl. elmúltam 30 és még a szemteleneknél is többet keresek, egyelőre...) De ezt félretéve, a tendencia érdekes. És nem hiszem, hogy ez általánosságban a nőknek jó. A férfiaknak sem, a cégeknek sem. Remélem, hogy csak nálunk megy így..
-
- +0
-
-
Írta: Rita, január 21, 2011
Szia Ultor -
tudom, hogy ez nem a konkrét kérdésedhez tartozik, de: én sose értettem ezt a bérigény-dolgot, és elvből nem is szoktam bérigényt megadni. Úgyis a munkáltató tudja, mennyit szán rám!!! És ugyan kinek van kedve túl kevéssel kiröhögtetni magát, és elvágni az esélyt, hogy többet kapjon (illetve megkapni, hogy "alulértékeli magát") - illetve szintén kinek van kedve túl magas igénnyel elveszíteni a munkalehetőséget?
Szóval ez a bérigény-megjelölés a dolgozóval való kibaszás egy sokadik formája, hogy akármit ír be, legyen ürügy elutasítani.
A tapasztalat is a hátrányos megkülönböztetés része - egy 23 éves embernek honnan legyen tapasztalata? Utálatos dolog, hogy mindenhova úgy keresnek alkalmazottat, hogy fiatal legyen persze, de 2-3 év gyakorlattal.
Az általad leírt dolog nem hiszem, hogy jó a lányoknak. Tény, nekem is többször jeleztek vissza, ha csatoltam fotót az önéletrajzhoz - de nekem ez ellenkezik az elveimmel, szerintem fotót sem lenne szabad kérni.
-
- +0
-
-
Írta: Ultor, január 21, 2011
Szia Rita, amit a bérigényről írsz, azzal maradéktalanul egyetértek, ezt a cégnek kellene megmondania. De nem mondják meg, mert így van esélyük a lehető legjobb ár-érték arányú humanoidot alkalmazni.:S Amikor anno engem felvételiztettek nem voltam hajlandó válaszolni és elmondtam amit Te. Nagy nehezen csak kiböktek valamit, persze nem ott és akkor, hanem már a második körben.
A tapasztalat terén is egyetértünk, de mégis, feltűnt, hogy a tapasztalat nélküli pályakezdők általánosságban bátrabbak, mint a tapasztaltabbak.
Tulajdonképpen az egésznek a lényege az lett volna, hogy tele van ez a társadalom olyan undorító, álszent, szexista beidegződésekkel ami mindenkit megaláz az emberi méltóságában, na persze csak azokat, akiknek van olyan "szerencséjük", eléggé nyitva van a szemük ahhoz, hogy egyáltalán rendelkezzenek méltóságérzettel.:S
Elnézést, mostanában igen borúlátó vagyok.
-
- +0
-
-
Írta: dudette, január 22, 2011
"A regényben a szeretők közül többen teherbe is esnek, azonban az elbeszélő az anyaságtól is megfosztja szeretőit."
"Azoknál a szereplőknél, akik nőírók tollainak szülöttei, más magatartásforma figyelhető meg a gyermekvállalás kérdésében."
Ezek a mondatok azt sugallják, hogy a női identitás, a nőiség szükséges része az anyaság (legalábbis, ha az illető már teherbe esett...?) - mintha megkérdőjelezhetetlen lenne a nő részéről az anyaság melletti döntés, mintha az abortusz szükségszerűen kényszer, a férfi akarata lenne. Ismétlem, a könyvet nem olvastam, lehet, hogy ott tényleg minden esetben így van (bár azt veszem ki a cikkből, hogy leginkább csak nem derül ki, mi áll az abortusz melletti döntések háttérben, nem foglalkozik a regény a női szereplők akaratával). Viszont szerencsésebb lett volna az autonómia, illetve az akarat felől megközelíteni ezt a kérdést (is), és megmutatni, hogy amennyiben ettől fosztja meg a regény a nőket, hogyan teszi (lehet, hogy éppenséggel úgy, hogy nem tudunk meg semmit az akaratukról). Az anyaság nem vállalását viszont ne tegyük egyenlővé az akarat hiányával, még implicit módon sem. Egyszerűen fogalmazva, egy nő ura kell legyen a testének (szinte közhelyesen hangzik, pedig hol vagyunk attól, hogy a közvélekedés ezt elfogadja ...fényévekre), ugyanúgy választhatja a gyereknélküliséget vagy éppenséggel a művi abortuszt, mint az anyaságot, és ettől még ugyanúgy nő marad.
-
- +0
-
-
Írta: Vasszűz, január 23, 2011
, gyakran a nők valamiféle külső nyomásnak engednek. Konkrétan az nlc-n nyitott még nagyon régen egy nő egy ilyen topikot, nős férfi szeretője, aki ily módon vette rá az abortuszra. Borzasztó volt olvasni, az a nő teljesen tönkrement bele.
-
- +0
-
-
Írta: dudette, január 24, 2011
-
- +0
-
-
Írta: kagy, február 06, 2012
Őszintén szólva nem értem, mi volt a szerző célja.
Konklúziót ígér a bevezetésben, de én nem találtam benne olyan állítást, állításokat, amik alátámasztására irányulnának a cikk mondatai.
Ami Kukorellyt illeti, pontosabban azt, hogy meghívták egy ilyen beszélgetésre, kicsit viccesnek találom.
Ez pont olyan, mintha valaki Petőfi Sándorral akarná megvitatni a gyerekkori bántalmazást a János vitéz ürügyén. Vagy Franz Kafkával a jogállam visszásságait.
A művészet az művészet, ha valaki másként akar értelmezni egy regényt, mint műalkotást, az tévúton jár.
-
- +0
-
-
Először is számomra olyan olvasata volt a könyvnek, amely inkább kigúnyolja a narrátor kétségbeesett macsó ámokfutását, inkább azt láttatja mennyire értelmetlen mindez, sajnáltatja saját magát, másrészt szinte lehetetlenség nem észrevenni a szánalmat, gyávaságot, gyengeséget az alakjában. Többször olvasható monológjaiban, hogy ő sem érti, mivégre ez a nagy férfiaskodás, de ezt mutatja, mert a világ ezt várja el tőle, de úgy, hogy közben ő is szenved, ő is dühös, főleg arra, hogy nem tud közeledni a nőkhöz, hogy a két nem elvesztette és félreérti egymást, hogy mesterségesen vannak elvadítva egymástól. A kommunikációképtelenség az, amit tárgyiasításnak állítasz be.
Ez alapján nekem úgy tűnt, hogy a szerző a narrátort inkább negatív példaként állítja be, nem azonosul vele véletlenül sem, sőt az ő szavain keresztül válik egyértelművé a narrátor visszatetszősége, kicsinyessége és megannyi komplexuma. Ha szemfelnyitás céljából leírunk egy ma Magyarországon is tipikusnak mondható férfiviselkedést, akkor azt fölösleges úgy értelmezni, hogy az író tárgyiasítja a nőket a könyvben (aminek célja nagyon egyértelműen egy Don Juan-karikatúra) kvázi egyetért. Az, hogy a nők csak számmal vannak megnevezve, nem azt jelenti, hogy meg vannak fosztva identitásuktól, csak azt, hogy az író csakis és kizárólag a hozzá fűződő tetteik alapján ír róluk,nyersen, ez értékelése egyetlen szempontja. Egyébként ezek a tettek jól érezhetően nagyon egyéniek, gyakorlatilag többet mondanak egy adott nőről, mintha leírja, hogy Julcsa, Sára, Borcsa...
Inkább nőközpontúnak mondanám, bár ez innen nem látszik, mivel pl. azok a részek is ki lettek hagyva, amikor a kozmetikai és pornóipart kritizálja a regényben Kukorelly. Nagy csőlátással és vaskos prekoncepciókkal kell olvasni ezt a könyvet, hogy a nők tárgyiasítását lássuk benne (egyébként a helységnevek is felismerhetetlenek a könyvben). Nekem tiszta volt, hogy a könyv inkább a női szív után sóvárgó leírás, amit sok nő testében keres a saját férfiasságcsapdájában (és abban amit a társadalom férfiasként elvár tőle!) vergődő narrátor (esetleg saját női felének keresése önmagában). Ekkora elvetemültséget nem láttam benne, mint amekkorát éreztetnek a cikkben és semmi nőellenességet sem, sőt. A narrátor végletes módon függője a nőknek, akiket mindig aktuális, saját magát lekicsinylő és megvető énjén át láttat. Azt a nőt hajtja eredménytelenül, akinek a teste végre felszabadítaná a szívét, akinek a testén keresztül végre érezné saját magában a szívet-lelket, ami tökéletesen hiányzik belőle.