Idézetek nőírók tollából - ÚJ ROVATUNK!
Módosítás dátuma: 2012. február 12. vasárnap, 18:23 Írta: Antoni Rita 2012. február 12. vasárnap, 18:06
Idézetek Mary Shelley Az utolsó ember c. regényéből:
"Mi van a természetünkben, ami szüntelenül a kín és nyomorúság felé űz minket? Nem élvezetre születtünk; és bármennyire rá legyünk is hangolva a kellemes érzések befogadására, a csalódás életünk hajójának sosem hibázó révkalauza, amely könyörtelenül zátonyra futtat minket.”(Mary Shelley, Az utolsó ember, 46.)
„Még az Elíziumi Mezőkön is, Vergilius leírja, a lelkek alig várják, hogy ihassanak a hullámból, mely visszaküldi őket a földi bajok közé.(…) A legbölcsebb filozófusok szólnak hozzánk a világ veszélyeiről; az emberi ármánykodásról és önnön szívünk árulásáról: mégsem csekélyebb merészséggel bocsátja vízre törékeny bárkáját mindünk a kikötőből, bont vitorlát és evez megfeszítve, hogy elérje az élet tengerének sokféle hullámait.” (Mary Shelley, Az utolsó ember, 50.)
„A moralistákhoz és a bölcsekhez fordulok. Azt kérdem, vajon kimért merengéseik nyugalmában, az óráikat kitöltő elmélyült meditációk során érzik-e a gyönyör iskolájában újonc ifjonti eksztázisát? Felérnek-e a mennyeket kutató szemük higgadt sugarai a másokéval vegyülő szenvedély azokat elvakító felvillanásaival, belemeríti-e a hideg filozófia hatása lelkünket olyan örömbe, mint a sok bohóság,
mit bemutatnak ügyes kézzel lakomákon az ifjak?
De valójában sem a remete magányos meditációja, sem a mulatozó lármás elragadtatása nem képes kielégíteni az ember szívét. Az egyiknek nyugtalan töprengés az eredménye, a másiknak csömör. Az elme ellankad a gondolat súlya alatt, és lehorgad azoknak a szívtelen érintkezésébe, akiknek egyetlen célja a szórakozás. Üres kedvességüknek nincs gyümölcse, és éles kövek bújnak meg a sekély vizek mosolygó fodrai alatt. (52.)”
„Az élet (…) nem az, aminek a regényben leírják; végigmenni egy tánc lépésein, és a különböző mutatványok után elérkezni a befejezéshez, amikor a táncosok leülhetnek és megpihenhetnek. Amíg élet van, van cselekmény és változás is. Megyünk tovább, bár mindegyikünk kötődik ahhoz, aki szülője volt, minden felvonás az előző felvonáshoz. Egyetlen öröm vagy bánat sem hal meg ivadék nélkül, amely örökké születve és szülve szövi életünk láncolatát. (…)”
Valóban a csalódás az emberi élet őrző istensége; ül a meg nem született idő küszöbén, és elővezeti a sorra következő eseményeket. (…) Ó, miért is fonódik össze szerelem és romlás örökre halandó álmainkban? Így amikor fészket készítünk szívünkben annak a szelídnek látszó vadállatnak, belép vele a társa is, és könyörtelenül elpusztítja azt, ami otthon és menedék kellett volna, hogy legyen.”( 61-2.)
„Az álmodók boldogok, ezért nem kell felébreszteni őket.” (64.)
„Létezik-e szerelem első látásra? És ha létezik, miben különbözik a természete a hosszú megfigyelésen alapuló, lassan növekvő szerelemétől? A hatása talán nem annyira maradandó, ám amíg tart, éppoly erőszakos és intenzív. (…) Mit számít, hogy a tüzet tűzszerszámmal gyújtották-e, kosárral óvták-e, hogy lobogjon, s lassan kapott-e bele a sötétlő kanócba, vagy a fény és a melegség sugárzó ereje gyorsan terjed-e tovább a hasonló erőtől, s egyszerre gyúl ki a fáklya és a remény?” (81.)
„Erényeink a folyós homok, amely nyugalom és alacsony vízállás esetén mutatkozik meg; de támadjanak csak fel a hullámok, korbácsolja csak őket a szél, és a szegény ördög, aki azt remélte, kitartanak, azt tapasztalja, hogy eltűnnek alóla. A világ divatjai, követelményei, tanításai és céljai olyan szelek, amelyek akaratunkat, mint a felhőket, egy irányban hajtják; ám támadjon csak vihar szerelem, gyűlölet vagy becsvágy formájában, és a gomolyfelhő visszafelé megy, diadalmasan akasztva meg a vele ellentétes irányban haladó levegőt.” (86.)
„Jobb abszolút önkívületben elpusztulni, mint a rossz tárgyat választott szerelem módszeres esztelenségének áldozatául esni.”
„Micsoda nemes, adományozójához méltó ajándék is a képzelet! Leveszi a valóságról ólmos színét, minden gondolatot és érzést sugárzó fátyollal ölel körül, és a szépség kezével csábít minket az élet steril tengeréről kertjeibe, gyönyörűséget adó lugasaiba.” (98.)
„Ó, bárcsak eltűnne földi otthonunkból a betegség és a halál! A gyűlölet, zsarnokság és félelem többé ne fészkelhetné be magát az emberi szívbe Bárcsak minden ember testvérre találna embertársában és pihenőhelyre öröksége tágas síkján! (…) A választás a miénk; csak akarjuk, és lakhelyünk paradicsom lesz. Mert az emberi akarat mindenható,eltompítja a halál nyílvesszejét, csillapítja a betegséget, s letörli a kín könnyeit. És mit ér bármely emberi lény, ha nem veti be erejét, hogy segítse embertársait?” (99.)
„a becsvágy éppoly valótlan ámítás, mint a szerelem” (146.)
„A boldogság legfelső foka a jóság nővére. Szenvedés és nyájasság létezhet együtt, és az írók szívesen ábrázolják társulásukat; emberi és megható harmónia van a képben. Ám a tökéletes boldogság az angyalok jellemzője, és akiknek a birtokában van, angyalinak látszanak. Azt mondják, a félelem volt a vallás szülője: még annak a vallásnak is létrehozója, amely arra vezeti híveit, hogy embereket áldozzanak az oltárán. Ám az a vallás, amelyik a boldogságból fakad, szebb képződmény; olyan vallás, amelytől szívünk forró hálát lélegzik, és amelytől túlcsorduló lelkünket kiöntjük teremtőnk elé; a képzelet szülője és a költészet dajkája, amely jó szándékú intelligenciával ruházza fel a világ látható gépezetét, és a földet olyan templommá teszi, amely versenyezhet a mennyel.” (152.)
„Ártatlansága feltételezését még önmagával is elhitette. Nem sírtak-e a színészek, amikor képzelt szenvedélyeket ábrázoltak?” (159.)
„Mozart muzsikájának transzcendens tulajdonságai közé tartozik, hogy minden egyéb muzsikánál inkább tetszik szívből fakadónak; az ember belép az általa kifejezett szenvedélybe, és magával ragadja a bánat, az öröm, a harag, vagy a zavarodottság, amire csak ő, lelkünk mestere késztet minket.” (175.)
„élnünk kell, nem pedig eljátszanunk életünket” (193.)
„Nincs fájdalmasabb látvány, mint amikor egy gyermek ideje előtt válik gondterheltté, ami még szembeszökőbb, ha a természete korábban vidám volt.” (201.)
„Elfogadhatjuk igazságként, hogy amennyiben érvelés vagy kérlelés eltéríthet valakit valamely kétségbeesett céltól, amelynek indítéka és végcélja csupán a szeretet erején múlik, akkor helyes az ilyen személyt eltéríteni, mert engedelmessége azt mutatja, hogy sem az indítéknak, sem a célnak nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy leküzdje a vállalkozással járó akadályokat. Ha viszont, éppen ellenkezőleg, az intésre nem hederítenek, akkor ez a kitartás máris a siker előjele; és akik az ilyen embert szeretik, azoknak kötelessége, hogy elsimítsák az útjában álló akadályokat.” (207.)
