Irodalom
Idézetek nőírók tollából - ÚJ ROVATUNK!
Módosítás dátuma: 2012. február 12. vasárnap, 18:23 Írta: Antoni Rita 2012. február 12. vasárnap, 18:06
Idézetek Mary Shelley Az utolsó ember c. regényéből:
"Mi van a természetünkben, ami szüntelenül a kín és nyomorúság felé űz minket? Nem élvezetre születtünk; és bármennyire rá legyünk is hangolva a kellemes érzések befogadására, a csalódás életünk hajójának sosem hibázó révkalauza, amely könyörtelenül zátonyra futtat minket.”(Mary Shelley, Az utolsó ember, 46.)
„Még az Elíziumi Mezőkön is, Vergilius leírja, a lelkek alig várják, hogy ihassanak a hullámból, mely visszaküldi őket a földi bajok közé.(…) A legbölcsebb filozófusok szólnak hozzánk a világ veszélyeiről; az emberi ármánykodásról és önnön szívünk árulásáról: mégsem csekélyebb merészséggel bocsátja vízre törékeny bárkáját mindünk a kikötőből, bont vitorlát és evez megfeszítve, hogy elérje az élet tengerének sokféle hullámait.” (Mary Shelley, Az utolsó ember, 50.)
A kanonizáció kirekesztő mechanizmusai nemek és műfajok szerint
Módosítás dátuma: 2012. február 05. vasárnap, 16:47 Írta: Antoni Rita 2012. február 05. vasárnap, 16:42
A klasszikus Mohácsy K.-féle tankönyvek alapján:
- a TK "helyreteszi" már az elején a tanulót, már a gyakran ostorozott detektívregényt is, és (ha egyáltalán megemlítik) tudományos-fantasztikus irodalmat (más műfajról szó sincs) a degradált "szórakoztató irodalom" területére száműzve.
- a 4 év alatt mindössze 4 női szerző kerül említése: Szapphó, Kaffka Margit, Nemes Nagy Ágnes, Szécsi Margit, közülük is csak az első szerepel a törzsanyagban részletesen tárgyalva. KM-ról csak kép van (Nyugatosok), NNÁ-ról egy apróbetűs bekezdés, SZM pedig a 4.-es kiegészítő anyagban szerepel csak.
Annyi újításra a hallgatóim felhívták a figyelmet, hogy Mary Shelley Frankensteinje emelt szinten szerepel "az irodalom határterületei" témakörben, törzsanyagban nem. Több nő az érettségi tételekben nem szerepel. (?)
- a fantasztikum irodalma egyáltalán nem képviselteti magát a középiskolai irodalomoktatásban, csak a szatirikus-abszurd formákban jelenik meg. (Gulliver utazásai, köpönyeg, Örkény, stb.)
- ha fantasztikus szerző említésre kerül, akkor csak realista művei kapcsán, fantasztikus munkásságát elhallgatják (St. Reymont, Poe, Maupassant, Babits, Jókai)
Ez ma is így van? Tapasztalatokra lennék kíváncsi!
SF, fantasy, szerepjáték - (miért) kevés a női érdeklődő?
Módosítás dátuma: 2012. január 14. szombat, 16:16 Írta: Antoni Rita 2012. január 14. szombat, 16:09
„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás
Módosítás dátuma: 2011. november 13. vasárnap, 16:54 Írta: Dr. Kérchy Anna 2011. november 13. vasárnap, 16:25
A Magvető kiadó a hazai könyvpiac és irodalmi kánon jelentős hiányosságát orvosolta, mikor végre idén ősszel megjelentette Angela Carter Esték a cirkuszban című regényét. Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából. Ám akkor hiába ejtette rabul magyar olvasóit Carter féktelen fantáziája e felnőttek számára újraírt tündérmesegyűjteményben, mely olyan emlékezetes, erotikusságukban is erős hősnőket vonultatott fel, mint a farkast sztriptízzel megszelídítő, késével ördögien bánó, pimasz Piroska figurája, közel egy évtizedet kellett várni a folytatásra. Most szerencsére újra feltárul előttünk Carter varázslatos világa, méghozzá egyik legfordulatosabb és legjellegzetesebb mágikus realista regényével.
Az Esték a cirkuszban a folytonosan korlátokat feszegető szerző minden rebellis stílusjegyét magán viseli. A műfajilag behatárolhatatlan, pikareszk kalandregényt, ironikus fejlődésregényt, feminista románcot, historiografikus metafikciót ötvöző történet színhelye, a vándorcirkusz, a társadalom peremvidékén mozgó, rituális-szakrális tér, ahol a hagyományos törvényszerűségek felfüggeszthetők, a játékszabályok újraértelmezhetők, és ahol a számoló majmoktól kezdve, a táncoló s tükörré olvasó tigriseken át, az őrjöngő bohócokig minden a nézőközönséget elbizonytalanító káprázatos trükként kerül előadásra. Akár csak maga Fevvers, az otrombán gigantikus termetű, ám káprázatos szárnyakkal bíró, légtornász főhősnő groteszk lénye, kinek valódi mivoltjára – hogy vajon szörnyszülött, természeti csoda, Léda és a hattyú mitikus reinkarnációja, vagy csupán ügyes svindli, szemfényvesztés-e – mindvégig nem derül fény, sem a róla oknyomozó riportot készítő, s belehabarodva bohócnak álló világcsavargó Jack Walser, sem Jack szövegen kívüli megfelelője, a megfejtésre áhítozó olvasó számára.
Kate Chopin és az Ébredés
Módosítás dátuma: 2011. november 06. vasárnap, 16:44 Írta: Antoni Rita 2011. október 29. szombat, 19:39
A szegedi Lazi Kiadónál egy hete megjelent Kate Chopin Ébredés című regénye."Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.
De kezdetben minden – főleg egy külön világ! – szükségszerűen kusza, homályos, zűrzavaros, majdhogynem elviselhetetlen. Milyen kevesen bukkanunk csak a felszínre! Hány lélek válik semmivé e kavargó örvényben!
A tenger hangja csábító, soha meg nem szűnő, suttogó, morajló, mámorító; megbabonázza, egyre csak hívja a lelket: kalandozzon el a magányosság végtelen mélységeiben, veszítse el önmagát a belső szemlélődés útvesztőiben.
A tenger hangja a léleknek szól. Érintése érzéki, és a testet lágy, meghitt ölelésbe vonja."
Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen még angol klasszikusokat olvasott, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozott; messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátozások miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie az élete teljes betöltésére szánt, kizárólagos feleség- és anyaszereppel. Egy nyár, melyet a New Orleans melletti Grand Isle-n tölt a tengerparton, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat: ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik; nem képes, mint a többi nő, „valóságos megtiszteltetésnek érezni, hogy önmagát mint önálló személyt teljesen háttérbe szoríthatja.” A drasztikus fordulatban jelentős szerep jut – az elhatárolódást lehetővé tevő korabeli nőideál megtestesítője, Adéle mellett – a festészet iránti vonzódásának, a társadalmi korlátokat áttörő különc zongoraművésznőnek, és egy Robert Lebrun nevű fiatal férfinak.
A mű, melyet, noha a párhuzam a tematika és a nézőpont kapcsán nem egészen állja meg a helyét, szokás Flaubert Bovaryné c. regényéhez is hasonlítani, kendőzetlenül és mély együttérzéssel szól a női szabadságvágyról, annak kibontakozásáról, autentikus útjairól és zsákutcáiról. Első, 1899-es megjelenésekor hatalmas port vert fel, a konzervatív kritika negatívan fogadta. „Illetlennek” vélt tartalma miatt sokáig mellőzték, a feminista irodalomkritika helyezte a kánonban az őt megillető helyre. Ma már elismert klasszikus, szerzője helyet kapott az amerikai déli államok legjelentősebbnek tartott alkotói között.
További cikkeink...
1. oldal / 8
