„…mire jó a házasság? (…) A dolognak megvannak az előnyei, de a hátrányai is. A házasságból származó előnyök jobbára negatív előjelűek. Férfivilágban egyedülállónak lenni olyan szégyen, aminél minden más csak jobb lehet. Például a házasság. Jobb, de nem sokkal. Átkozottul ügyes, gondoltam. A férfiak olyan elviselhetetlenné teszik az életet a magányos nő számára, hogy az boldogan menekül akár egy rossz házasságba is. Egyedül küszködni egy alulfizetett munkakörben, szabadidődben elhárítani a gusztustalan pasasok közeledését, és közben kétségbeesetten kutatni az igazit – nos, ehhez képest majd minden előrelépésnek számít. Bár kétségem sincs afelől, hogy az egyedülálló férfit is nyomasztja a magány, életmódja nem minősül nyomban társadalomellenesnek, nem kell szükségképpen nyomorognia, nem kell felvállalni a szociális pária státuszát.” (Erica Jong: Félek a repüléstől)

"Alapvető hasonlóság van (...) a nők és a négerek helyzete között: ezek is, azok is most emancipálódnak a patriarchális elnyomás alól, s a régi uralkodó kaszt igyekszik őket "a helyükre visszaszorítani", értsd arra a helyre, amelyet ő szánt nekik, miközben többé-kevésbé őszintén dicshimnuszokat zeng a "jó négerről", azaz a gyermeteg lelkű, öntudatlan, sorsába beletörődött, vidám négerről, és az "igazán nőies", vagyis a léha, csacska, felelőtlen, a férfit urának tisztelő nő erényeiről. Igazát mindkét esetben az általa teremtett helyzetből fakadt tényekkel bizonyítja." (Simone de Beauvoir)

"Míg meg nem valósul a társadalmon belül a nemek teljes gazdasági egyenlősége, míg a közerkölcs arra bátorítja a nőt, hogy feleségi vagy szeretői minőségben kivételes előnyöket élvezzen bizonyos férfiak oldalán, addig élni fog a nőben a passzív győzelem reménye, s fékezőleg fog hatni egyéni teljesítményére." (Simone de Beauvoir, A második nem, 285.)

"A nőket általában nyugodtnak, csendesnek tartják, pedig a nők éppen úgy szeretik képességeiket, tehetségüket próbára tenni, mint fivéreik. Ők is éppen úgy szenvednek, ha túlságosan megkötik őket, ha tétlenségre vannak kárhoztatva, mint a férfiak, és kicsinyesség azt kívánni az asszonyoktól, hogy elégedjenek meg a főzéssel és harisnyakötéssel, a zongorázással és a hímezgetéssel. Meggondolatlanság elítélni vagy kinevetni az asszonyokat, ha többet akarnak tenni vagy tanulni, mint amennyit a szokások a női nemnek kiszabtak." (Charlotte Brontë: Jane Eyre)

"Ha a férfiak olyannak látnának bennünket, amilyenek tényleg vagyunk, elképednének egy kicsit. De a legokosabb, legélesebb eszű férfi is gyakran illúziókat táplál a nőkről. Hamis világításban látnak bennünket, félreértik jóságunkat is, gonoszságunkat is. A jóságos nő furcsa valami a szemükben: félig bábu, félig angyal. Aki meg rossz hozzájuk, majdnem mindig sátáni. Aztán önkívületbe esnek egymás teremtményeitől, imádják egymás verseinek, regényeinek, drámáinak hősnőit, pompásnak, isteninek tartják őket! Lehetnek pompásak, sőt isteniek, de legtöbbször nagyon is mesterkéltek. Művirágok, mint ez a rózsa itt az ünneplő kalapomon. Ha mindent elmondanék, amit erről gondolok, ha őszintén megmondanám a véleményemet az elsőrendű irodalmi alkotások elsőrendű hősnőiről, hova jutnék? Egy félóra alatt hulla lennék a bosszúállók kőzápora alatt." (Charlotte Bronte: Shirley)