Feminizmus
Feminista idézetgyűjtemény
Módosítás dátuma: 2012. január 05. csütörtök, 20:34 Írta: Antoni Rita 2011. december 26. hétfő, 00:00
"Én magam soha nem jöttem rá, mi pontosan a feminizmus, csak azt tudom, hogy az emberek akkor neveznek feministának, ha olyan nézeteket hangoztatok, melyek által tagadom, hogy lábtörlő vagy prostituált lennék." (Rebecca West, író - 1892-1983)
"A férfiaknak azt tanítják, hogy szégyenkezzenek gyengeségeik miatt, a nőknek viszont azt, hogy erősségeik miatt." (Lois Wyse)
"Nem tudom, hogy a nők jobbak-e a férfiaknál - abban viszont biztos vagyok, hogy nem rosszabbak." (Golda Meir)
"Félek, mi lesz, ha idősebb leszek. Félek a házasságtól. Nem akarok naponta háromszor tálalni, irtózom a rutinszerű, mindennapos feladatoktól, melyek ketrecbe zárnak. Szabad akarok lenni... Azt hiszem, mindenttudó akarok lenni... Azt hiszem, úgy szeretném hívni magam: a lány, aki isten akart lenni..." (Sylvia Plath, 17 évesen)
„…mire jó a házasság? (…) A dolognak megvannak az előnyei, de a hátrányai is. A házasságból származó előnyök jobbára negatív előjelűek. Férfivilágban egyedülállónak lenni olyan szégyen, aminél minden más csak jobb lehet. Például a házasság. Jobb, de nem sokkal. Átkozottul ügyes, gondoltam. A férfiak olyan elviselhetetlenné teszik az életet a magányos nő számára, hogy az boldogan menekül akár egy rossz házasságba is. Egyedül küszködni egy alulfizetett munkakörben, szabadidődben elhárítani a gusztustalan pasasok közeledését, és közben kétségbeesetten kutatni az igazit – nos, ehhez képest majd minden előrelépésnek számít. Bár kétségem sincs afelől, hogy az egyedülálló férfit is nyomasztja a magány, életmódja nem minősül nyomban társadalomellenesnek, nem kell szükségképpen nyomorognia, nem kell felvállalni a szociális pária státuszát.” (Erica Jong: Félek a repüléstől)
"Alapvető hasonlóság van (...) a nők és a négerek helyzete között: ezek is, azok is most emancipálódnak a patriarchális elnyomás alól, s a régi uralkodó kaszt igyekszik őket "a helyükre visszaszorítani", értsd arra a helyre, amelyet ő szánt nekik, miközben többé-kevésbé őszintén dicshimnuszokat zeng a "jó négerről", azaz a gyermeteg lelkű, öntudatlan, sorsába beletörődött, vidám négerről, és az "igazán nőies", vagyis a léha, csacska, felelőtlen, a férfit urának tisztelő nő erényeiről. Igazát mindkét esetben az általa teremtett helyzetből fakadt tényekkel bizonyítja." (Simone de Beauvoir)
"Míg meg nem valósul a társadalmon belül a nemek teljes gazdasági egyenlősége, míg a közerkölcs arra bátorítja a nőt, hogy feleségi vagy szeretői minőségben kivételes előnyöket élvezzen bizonyos férfiak oldalán, addig élni fog a nőben a passzív győzelem reménye, s fékezőleg fog hatni egyéni teljesítményére." (Simone de Beauvoir, A második nem, 285.)
"A nőket általában nyugodtnak, csendesnek tartják, pedig a nők éppen úgy szeretik képességeiket, tehetségüket próbára tenni, mint fivéreik. Ők is éppen úgy szenvednek, ha túlságosan megkötik őket, ha tétlenségre vannak kárhoztatva, mint a férfiak, és kicsinyesség azt kívánni az asszonyoktól, hogy elégedjenek meg a főzéssel és harisnyakötéssel, a zongorázással és a hímezgetéssel. Meggondolatlanság elítélni vagy kinevetni az asszonyokat, ha többet akarnak tenni vagy tanulni, mint amennyit a szokások a női nemnek kiszabtak." (Charlotte Brontë: Jane Eyre)
"Ha a férfiak olyannak látnának bennünket, amilyenek tényleg vagyunk, elképednének egy kicsit. De a legokosabb, legélesebb eszű férfi is gyakran illúziókat táplál a nőkről. Hamis világításban látnak bennünket, félreértik jóságunkat is, gonoszságunkat is. A jóságos nő furcsa valami a szemükben: félig bábu, félig angyal. Aki meg rossz hozzájuk, majdnem mindig sátáni. Aztán önkívületbe esnek egymás teremtményeitől, imádják egymás verseinek, regényeinek, drámáinak hősnőit, pompásnak, isteninek tartják őket! Lehetnek pompásak, sőt isteniek, de legtöbbször nagyon is mesterkéltek. Művirágok, mint ez a rózsa itt az ünneplő kalapomon. Ha mindent elmondanék, amit erről gondolok, ha őszintén megmondanám a véleményemet az elsőrendű irodalmi alkotások elsőrendű hősnőiről, hova jutnék? Egy félóra alatt hulla lennék a bosszúállók kőzápora alatt." (Charlotte Bronte: Shirley)
A feminizmus irányzatai: az anarcha-feminizmus
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 29. hétfő, 17:26 Írta: Fero Dalma 2011. augusztus 25. csütörtök, 11:08
118 évvel ezelőtt, 1893. augusztus 23-án találkozott először Emma Goldman és Voltairine de Cleyre, az anarchista mozgalom kiemelkedő jelentőségű képviselői, akik közt személyes ellentéteik ellenére hamar szakmai tisztelet alakult ki. Mindkettejük számára különösen fontos volt a nők egyenjogúságáért való küzdelem, ezen a téren jóval meghaladták koruk polgári nőmozgalmait, ma pedig az anarcha-feminizmus előfutárainak tartják őket.
Az anarcha-feminizmus (más néven anarcho-feminizmus vagy anarchista feminizmus) az anarchizmus és a feminizmus eszméit egyesíti, ugyanakkor mindkét mozgalomban különálló irányzatot képvisel. Az anarcha-feministák a patriarchátust a külsőleg kényszerített hierarchia egyik megnyilvánulásának tartják, és az ellene való küzdelmet az osztályharc és az állam elleni küzdelem alapvető részének tekintik. Az anarchista és feminista küzdelmet elképzelhetetlennek látják egymás nélkül: L. Susan Brown szerint például az anarchizmus eredendően feminista, mivel minden hatalmi viszonyt ellenez, Elaine Leeder szerint pedig a feminista mozgalom valójában eredendően anarchista mozgalom, mivel nem akarja a már meglévő (férfi) elitet egy másik (női) elittel helyettesíteni, hanem egy kizsákmányoló elit nélküli, nem hierarchikus és nem centralizált társadalmat szeretne létrehozni. Az anarchista mozgalomban továbbra is jelenlévő férfidominancia miatt azonban az anarcha-feministák szükségesnek látják mozgalmuk feminista megkülönböztetését.
Előzményei
Az anarcha-feminizmus legfontosabb úttörőinek ma Emma Goldmant, Voltairine de Cleyre-t és a spanyol Mujeres Libres női anarchistacsoportot tartják, előzményei közt azonban számos más 19. század végi-20. század eleji gondolkodót, aktivistát és mozgalmárcsoportot egyaránt számon tartanak.
Egy újabb nézőpont: feminizmus és nemzeti érzelmek
Módosítás dátuma: 2011. április 26. kedd, 17:59 Írta: Vass-Csepregi Nyuszi 2011. április 26. kedd, 09:20
Kislánykorom óta nemzeti érzelmű vagyok (főleg hogy Erdélyből vagyok), a magyar hősi erények gyakorlása (bátorság, hazaszeretet, állhatatosság, lojalitás, igazságszeretet és igazságosság) az egyik életfeladatom, amit, külön kiemelem: szabadon választottam, mindennemű nyomás nélkül, mert ezt érzem magamra nézve jónak. A stabil értékrendem így alakult ki, és ez egy biztos támasz nekem ebben a kaotikus világban, és, igen, ezt az értékrendet nem kell kikössem a bolt elé, mert jó kutyaként megvár engem, akárhol vagyok. Igen, szeretem ezt az értékrendet és szabadon választottam, hogy ilyen leszek: bátor, igazságos, lojális individuum, aki magyarságára és hazájára büszke, és akinek szívében mélyen gyökeret vert a nemzeti öntudat és hazaszeretet, meg az otthonról (Erdély Hazából) kapott értékek.
De ott van az érem másik oldala hogy a hagyományok ellenére következetes női egyenjogúsághívő vagyok. Amiért is sokan nem értenek meg.
Elkeseredve tapasztalom, hogy főleg velem azonos politikai nézeteket valló társaim nagy része mereven beállt abba a meglehetősen korlátolt és szűklátókörű felfogásba, hogy a feminizmus nem más, mint hogy mi nők átmegyünk diktátorba, és mostantól fogva minden munkát a férfi toljon, mi meg bedőlünk a fotelbe elegánsan és kommandírozzuk a társunkat hogy: "Pali, menj már kenyeret venni, pucold már ki a nyuszó ketrecét, porszívózz mán a kisszobában, az ég áldjon meg," és a másik klasszikus: "én dolgozom bakker, nem érek rá törődni ezzel, a gyereket meg nevelje a bébiszitter, ezért fizetem nem?"......Kolosszális tévedés.
Bővebben: Egy újabb nézőpont: feminizmus és nemzeti érzelmek
Nőnap, képekben
Módosítás dátuma: 2011. március 08. kedd, 13:54 Írta: Mamika 2011. március 08. kedd, 13:33
A nőnap története
Módosítás dátuma: 2011. március 08. kedd, 13:19 Írta: Mamika 2011. március 08. kedd, 13:12
A nőnap eredetileg nem egy csokor hóvirágról szólt ... s nem is a konyharuháról. (Legmegrázóbb nőnapi emlékem, amikor az ország legnagyobb egyetemén csinos kis pohártörlőt kaptunk mi, nők, ajándékba.)
1857. március nyolcadikán New Yorkban negyvenezer munkásnő tüntetett a rossz munkakörülmények, a 12 órás munkanap és az alacsony fizetés miatt. A szegénynegyedből a belváros felé vonuló tömeget brutális rendőri fellépés állította meg. Ötven évvel később ezen a napon ugyancsak New Yorkban a Triangle Shirtwaist Factory munkásnői léptek sztrájkba az elviselhetetlen munkakörülmények – zsúfoltság, alkalmatlan szellőztetés, veszélyes munkakörülmények – miatt, sztrájkjukhoz csatlakozott a város valamennyi ruhagyári munkása (négyötödük nő). 1911-ben ugyanebben a gyárban tűz ütött ki, az esetleges lopások megelőzése miatt lezárt ajtók és a vészkijáratok hiánya miatt 146 munkás, közöttük 128 nő égett halálra.
Az első nőnapot 1909-ben az Egyesült Államokban tartották, a szocialista párt javaslatára. Az 1910-ben Koppenhágában tartottott Szocialista Internacionálén javasolta Clara Zetkin és Luise Zietz, hogy tegyék nemzetközivé ezt a napot, amelyen tisztelegnek a jogaikért küzdő nőknek és elismerik az egyenlő bánásmódért, a választójogért folytatott tevékenységüket. A javaslatot a konferencia valamennyi résztvevője elfogadta, de nem jelöltek ki meghatározott napot.
A következő évben Ausztria, Dánia, Németország és Svájc már megünnepelte a nőnapot, a március 19-i gyűléseken, rendezvényeken többmillióan vettek részt. Alexandra Kollontáj, aki akkor Németországban tartózkodott, így látta az eseményeket:
„.. minden várakozást felülmúlt. Németország és Ausztria egyetlen, nőkből álló, háborgó tenger. Megmozdulások mindenütt, a városokban és a kis falvakban ... a nők gyermekeiket az otthon maradt férjekre bízták, hogy részt tudjanak venni az összejöveteleken.”
Az egyik legemlékezetesebb nők napja 1917. március 8-án Pétervárott volt, ahol a háborús szenvedéseket, az elnyomást, a megaláztatást, éhezést megelégelve az orosz nők sztrájkot szerveztek a „kenyérért és a békéért”, a tüntetés a forradalom kitöréséhez vezetett. Néhány nappal később a cár lemondása után megalakult ideiglenes kormány biztosította az orosz nőknek a választójogot.
Az 1921-ben tartott Kommunista Internacionálé résztvevői elfogadták a bolgár nőküldöttség javaslatát, hogy a hivatalos nemzetközi nőnap március 8-a legyen.
A nőnap eredetileg nem egy csokor hóvirágról szólt...
További cikkeink...
1. oldal / 2
