„Backlash” 2. – a feminizmus miatt "nem lehet párt találni", "nagyobb a nők terhe" és hasonló okosságok
Módosítás dátuma: 2011. december 26. hétfő, 19:39 Írta: Pál Móni 2010. november 19. péntek, 16:43
Az antifeminizmussal foglalkozó előző cikkemben általánosságban foglalkoztam azzal, mit jelent, hogyan működik a backlash ( = a feminizmussal szembeni , azt károsnak feltüntető ellenreakció, lejárató ideológia), most ennek konkrét megjelenési formáit szeretném bemutatni. A példákat minimum kétféleképpen lehet csoportosítani: aszerint, hogy milyen csatornán keresztül hatnak ránk (pl. játékfilmek, „önsegítő” könyvek), vagy aszerint, hogy milyen típusú tévhiteket terjesztenek, illetve erősítenek meg. Az utóbbi felosztást választottam, mivel úgy érzem, messzebbre vezet az antifeminizmus „téziseinek” megismerése, mint az, ha egy-egy jellemző tévéműsort vagy megnyilatkozást ragadunk ki. Kategóriáim természetesen szubjektívek és esetlegesek, tovább bővíthetők és színesíthetők.
A backlash-hez sorolhatóak azok az (újság)írók, pszichológusok, szexológusok, akik nyíltan bírálják a feminizmust, felvállalják, hogy ők bizony antifeministák (mint p. Oravecz Éva Csilla, akinek ámokfutásáról tanulságos cikket olvashatunk alább); illetve azok a nők és férfiak, akik ezt burkoltan teszik csak. Ez az írás elsősorban az utóbbiakról szól.
1. A tradicionális nemi szerepek dicsőítése
Nyilvánvaló, hogy az antifeministák elsősorban úgy tudnak sokakat a feminizmus ellen mozgósítani, ha a hagyományos szerepfelosztást idealizálják, és ha azt terjesztik, hogy a progresszív genderszemlélet károsan hat a társadalom működésére. A backlash működését figyelhetjük meg, amikor bizonyos feladatokat (házimunka, gyereknevelés) a nők kizárólagos hatáskörébe sorolnak; vagy amikor bizonyos tulajdonságokat „nőiesnek” (pl. kedvesség, önzetlenség), másokat pedig „férfiasnak” (pl. bátorság, kezdeményezőkészség) titulálnak - mindenféle átjárhatóság nélkül, a szigorú kettős felosztás jegyében: ami "való" az egyik nemnek, "nem való" a másiknak, és vica versa.
A reklámokban, az utcai beszélgetésekben, de még a "tudományos" cikkekben is nagyon gyakran jelennek meg nők idealizált illetve természetesnek vett hagyományos szerepekben, de ez még nem minden. Az antifeminizmus hatékony eszköze annak ábrázolása, amikor egy férfi ügyetlenül, tányérokat törve mosogat; amikor hússütés közben majdnem felgyújtja a lakást, és persze eközben nem tudja elvégezni saját, „fontosabb” munkáját (melyből természetesen a nők ki vannak rekesztve, vagy ha mégis ott vannak, illegális „betolakodók”).
A hagyományos női szerep fontos eleme a passzivitás, és ez a párkapcsolatok kialakítására fokozottan igaz. Nem „nőies”, ha mi kezdeményezünk, de az sem, ha sokáig maradunk szinglik.
A „Csak csajok” című reggeli tévéműsorban rengeteg kiváló példa található arra, hogyan működik a backlash ezen a területen: El kell hitetni az emberekkel, hogy a „mai világban” már nem lehet párt találni (természetesen ez is a feministák bűne), hogy megváltoztak az udvarlási szokások, és mindez boldogtalanná teszi mindkét nemet. Az egyik adás szerint ma már „a nők udvarolnak”, és ettől a férfiak elkényelmesednek, „nem vadásznak”. A klasszikus családmodell szétesik, a szerepek felcserélődnek. Egy hasonló téma (Hogyan lehet ma megtalálni az igazi szerelmet?) keretében az a vélemény is elhangzik, miszerint az utánunk kiabáló építőmunkásoknak ("na mi van, cicuka?") is örülnünk kellene, megköszönni a bókot, különben a férfiak nem strapálják magukat tovább; emellett az sem jó, ha magasak az igényeink. Egy párkapcsolatban a nő ne legyen határozott, mert ez riasztó lehet. Érdekes, hogy a műsorvezető szerint határozottnak lenni azt jelenti, hogy "a férfinek nincs szava a párkapcsolatban". (Azaz szerinte az asszertivitás, érdekeink nyílt kifejezése egyenlő az elnyomó viselkedéssel, két egyenrangú ember őszinte beszélgetése mint lehetőség nemigen merül fel.)
Természetesen megjelenik a pszichológusi kreativitás is. Nem elég, hogy az egyedülálló nőket (a szingliket) sokszor önzőnek, döntésképtelennek, agresszívnak bélyegzik, a párkapcsolatban élők is megkapják a magukét. C. Molnár Emma „mingliknek” hívja azokat a nőket, akik a férjhez menés helyett vagy előtt az együtt járást választják, és akik „elköteleződés helyett a pillanatnyi örömöket” szeretnék megélni. Kérdés, hogy ezek után mikor cselekszik helyesen a nő, és vajon miért elsősorban a nők a „bűnösek” azért, ha sokan élnek egyedül, esetleg "csak" élettársi kapcsolatban? Ez a felvetés átvezet a következő témakörhöz.
2. Kettős mérce
Az antifeminizmus jól bevált eszköze, mint már utaltunk rá, hogy amit szabad egy férfinak, azt nem szabad a nőnek; ugyanazt a viselkedést másképpen ítéljük meg attól függően, hogy melyik nemhez tartozó követte el.
Érdekes módon nemcsak olyankor figyelhető meg a jelenség, amikor hagyományosan „férfias” vagy „nőies” viselkedésről van szó (pl. egy nőnek nem illik a férfiakat megbámulni az utcán), hanem látszólag semleges területeken is. Jó példa erre a Nők Lapja egy cikke (Jól „megcsinált” hírességek), amelyben az újságíró plasztikázott hírességekről dönti el, jól sikerült-e a műtét. Kiderül, hogy míg a nőktől elvárják a fiatalos megjelenést, a férfiaknak nincs ilyesmire szükségük, hiszen botoxkezelés nélkül is jól néznek ki: „Antonio Banderas bátran vállalja a ráncait. Éppen úgy, mint például Sean Connery. Azt gondolom, egy sármos férfinak nem szükséges esztétikai műtétet végeztetnie.” Amellett, hogy a szépségipar már a férfiakat is megcélozta, a közvélemény egyáltalán nem olyan kritikus egy idősödő férfival, mint egy nővel szemben.
3. A dolgozó nő
Sokan gondolják úgy, hogy jobb lenne, ha a nők nem dolgoznának (az otthon, ingyen végzett tevékenységek természetesen szerintük nem számítanak munkának), és a feminizmust okolják azért, amiért a nőknek "több szerepben kell helyt állniuk". A karrier és a gyereknevelés/háztartás „összeegyeztetéséről” beszélnek, és fel sem merül, hogy legalább részben megoldaná a problémákat, „szerepkonfliktusokat”, ha a férfiak is ugyanolyan arányban végeznének házimunkát, mint a nők.
A pszichológusoknak sikerült már egy olyan „betegséget” is leírni, ami kizárólag a „karrierista” nőket, anyákat fenyegeti, és ez egy evészavar „stresszorexia”. Egy cikk, illetve egy televíziós műsor szerint vannak nők, akik, mivel dolgozóként és nőként is meg kell felelniük, és szeretnék megtartani az alakjukat, nem figyelnek oda az étkezésre, vagy nem mernek sokat enni, nehogy elhízzanak. A „szakemberekben” fel sem merül, hogy valami nincs rendben egy olyan társadalomban, ahol elvárják a nőktől, hogy egész nap dolgozzanak, egyedül elvégezzék a házimunkát, és még jól is nézzenek ki. Egyszerűbb a nemi szerepek változását, és természetesen a nőket hibáztatni, ha túl sok a stressz.
4. Bántalmazás, nők elleni erőszak kezelése
Annak, hogy a feminizmus Magyarországon nem érhetett el jelentős hatást, és hogy a feminista alapelvek nem kerültek be a köztudatba, egyik nagyon súlyos következménye a nők elleni erőszak nem megfelelő kezelése. Bár ma már rengeteg szó esik a családon belüli erőszakról, a többség még mindig az áldozatokat hibáztatja, és a közvélemény is sokszor az elkövetők mellé áll. A pszichológusok, bírósági alkalmazottak, rendőrök jelentős része előítéletesen viszonyul a nemi erőszak túlélőihez, vagy a bántalmazott nőkhöz. Családterápiát, mediációt alkalmaznak olyankor, amikor nyilvánvaló, hogy a férfi hatalmat gyakorol partnere felett, és ebben a viszonylatban lehetetlen bármit is „béküléssel”, „megbocsátással” vagy „megbeszéléssel” elrendezni.
Az antifeminista szemléletet jól demonstrálja, amikor a bántalmazást párkapcsolati, házassági „konfliktusnak” titulálják, vagy amikor a nők önérvényesítő viselkedésével magyarázzák a férfiak által elkövetett erőszakot. Emellett még sokszor azt is a nők fejéhez vágják, hogy szeretnek szenvedni, ragaszkodnak a kegyetlen férfiakhoz, akik persze nem felelősek azért, amit tesznek.
Összességében elmondhatjuk, valójában a legegyszerűbb médiaüzenetektől a leginkább összetett és nehezen érthető tudományos – illetve ami a legrosszabb: a kettő ötvözete, a tudományoskodó, „népszerűsítő” – munkákig mindenhol rengeteg antifeminista kijelentéssel találkozhatunk, és mindez romboló hatással van a nők önbizalmára, egészéségére, adott esetben életére.
Írta: rd.8495, november 20, 2010
30 éve még egy fiú, ha meg akarta ismerni a másik nemet, kénytelen volt érte közösségbe menni, ismerkedni, udvarolni, olykor hosszú hónapokig egy-egy csókért vagy valami másért.
Ma benyomja a gépet és dőlnek belőle rá a nők, mégpedig olyanok, akiket férfiak vásároltak meg azért, hogy azt csinálják, amit ők majd még jobban el tudnak adni ezeknek a bárgyú otthon ülőknek.
Akik észre sem veszik, hogy akikre és amikre őt így megtanítják beindulni és élvezni, azok nem valós nők és nem valós szituációk.
Ehhez képest egy valós nőt és egy valós szituációt már tehernek él meg, hiszen a képernyőnő nem szégyenlős, llátszólag nem kerül pénzbe és időbe (bár majd persze egyre többe fog), tökéletes az alakja, nincs testszaga, nem menstruál, stb.
Mindentől távol áll, ami egy valós nőben kellemetlen lehet egy férfinak.
S miközben ő nem menstruál, viszont még azt is szívesen veszi, ha a pasi beleélvez vagy belevizel egyenest a szájába.
Na ezekről kéne talán őszintén beszélgetni azoknak a baromarcúaknak, akik szerint a nők a hibásak azért, mert a férfiak elfelejtettek udvarolni.
De folyik a szemellenzős porhintés, hogy így meg úgy ez azért van, mert a nők vannak többségben, Naja.
-
- +1
-
-
Írta: Limanna, november 20, 2010
Nagyon tetszik ez a cikked is. Már nagyon vártam az első után. Nem csalódtam, mert most is egy remek igazi őszinte írást kaptam ajándékba.
Nur!
Biztosan olvastad már, hogy én is megszoktam kérdezni, hogy egy férfi szeretne e nő lenni. Legtöbbször csak ködösítések és olyan hazugságok a válaszok, hogy ő is szeretne nap-lopni a munkahelyen, körmöt reszelgetni, szeretné ha eltartanák őt, stb. És csomó olyan sztereotípiát sorolnak fel a nőkkel kapcsolatban aminek a valósághoz semmi köze.
De nem válaszolta még egyik sem hogy a nőktől irigyli a házimunkát, a gyereknevelést, a nők elleni erőszakot, a nők megerőszakolását, a nők kevesebb fizetését, és a bántalmazó férjét.
Mindegyik önmagát mint a szuper férfit mutatta be aki mellett a nőnek aranyélete van. És ő természetesen áldozata az őt lehúzó galád élősködő nőnek!
-
- +0
-
-
Írta: Limanna, november 20, 2010
Nem tudom más hogy van vele de engem undorít.
-
- +0
-
-
Írta: Angyalhaj, március 26, 2012
Majd kovetkezett annak ecsetelése, hogy a feminizmus nevetségessé teszi a noket az "osez le clito" jelszavakkal (nyersforditàsban "merje vàllalni a clitoriszt" - sztem a klitoràlis orgazmusra gondoltak itt, és ezt sem tudtam értelmezni). A feminizumusnak inkàbb a nok munkahelyi egyenjogusàgàért kellene kuzdenie, az otthon gyereket nevelo anyàk jogaiért stb. A végén arra bàtorit minket az esztéta, hogy legyunk kemények a macsokkal, eros no kell az ilyeneknek.
Hàt lànyok (és az a néhàny férfi aki olvas minket), ebben a cikkben egy értelmes mondat sem volt, az egyikkel lotték a màsikat, osszevissza katyvasz amibol képtelen voltam kihàmozni, hogy akkor most mi van.
Ezt a szinvonalat adjàk a noknek.
Ja és valahol hàtrébb kulon cikket szenteltek annak, hogy melyik sztàr mijével elégedett. Valaki a melleit szereti, valaki a làbàt, és rogton jott az ocsàrlàs, hogy micsoda nagyképuség ilyet mondani.
Cseresznyének jott a tejszinhabra Victoria Beckham aki mind a 4 gyerekének csàszàrral adott életet mert o "too posh to push" és hogy ez bizony kényelmi szempontbol van, ezért nem helyes.(én perso ebben semmi kivetnivalot nem talàlok, ha nem muszàj ketté szakadni, akkor inkàbb ne, de mindenki ugy szul ahogy akar, ebbe ne is menjunk bele)
Legkozelebb inkàbb a sinek melletti teheneket fogom szàmolni.
-
- +0
-
-
Írta: Mamika, március 26, 2012
szerezz be egy Kindle (vagy egyéb) olvasót. Egy egész könyvtár lesz veled, elfelejted az unalmat
-
- +0
-
-
Írta: Angyalhaj, március 26, 2012
-
- +0
-
-
A helyzetről mindent elmond amúgy számomra a Nők lapja szlogenje: "Nőnek lenni jó"
Kérdezem én, ahol valóban jó nőnek lenni, ott kell-e ezt az érzést ilyen szlogenekkel megtámogatni?
És persze a hamisság azonnal kiderül, ha megkérdezünk 100 férfit, hogy szívesebben lenne-e nő, vagy megkérdezzük az összlakosságot, hogy milyen neműnek szeretne születni, ha választhatna, stb.