Óvoda szegény sorsú gyerekeknek...

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Az óvodát az a szükség hívta életre, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok nem minden esetben tudták gyermekeiket megfelelő oktatási intézménybe bejuttatni. Az érintettek státusza különféle. A szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő. Vannak olyanok, akik itt kaptak szükséglakás minőségű otthont, mások albérletben élnek, szívességi lakáshasználók, vagy egyszerűen csak találtak olyan, lakhatásra még éppen alkalmas gazdátlan helyiséget, melyben legalább átmenetileg meghúzhatták magukat. Vannak, akiknek még ennyi sem jutott. Élt például fél évig az Oltalom menhely előtt egy Lada kombiban egy, a vidéki nyomorúság elől elmenekült héttagú család, akik intézményünkbe jártak be étkezési, mosási, mosakodási és egyéb egészségügyi célokból. Szociális munkásaink minden gondjukat körüljárva arra jutottak, hogy előző, vidéki lakhelyük lakhatatlan és az élhetetlen körülmények közé bűn lenne visszaszorítani őket. Így, amikor őszre fordult az idő, a kicsiket óvodába, a nagyobbakat pedig a X. kerületben lévő esélyteremtő iskolánkba vittük.


Az óvodában (mint egyéb, vidéken is fenntartott óvodáinkban, iskoláinkban) találkoztunk megrendítő jelenségekkel. A gyerekek majdnem mindenhol alultápláltak, többen közülük nemigen ettek korábban húst, és hétvégéken is gyakran nélkülöztek. A hiányokat (olykor ruha, de főleg cipő) segítünk pótolni, és minden ilyenfajta adományt csakúgy, mint a tartós élelmiszert vagy a játékot és bármi egyebet, külső támogatóinknak hálásan köszönünk.

A Budapest VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézmény (melybe ez időben negyven gyermek jár), a normatívából nem fenntartható. A szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük mi magunk vagyunk kénytelenek támogatni. Az is ide kívánkozik, hogy ami ruhát és játékot a felfokozott érdeklődés és segítőkészség következtében helyben nem tudunk szétosztani, azt vidéki (abaújkéri, szegedi, orosházi és több szabolcsi településen lévő, hasonló sorsú gyermekeket fogadó) intézményeinknek továbbítjuk, azok óvodásainak juttatjuk. Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában.

További információk:
Moldova Ágnes kommunikációs vezető
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel.: (06-1) 210-5400/266; (06-70) 372-5936

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy