Nőkért.hu

Paulina Kuczalska-Reinschmit lengyel feminista, újságíró, író (1859 - 1921)

Írta: Mamika 2015. május 21. csütörtök, 23:42

alt
Az első világháború előtti lengyel nőmozgalom legradikálisabb alakja.
 
Gazdag krakkói nemesi családból származott, igényes neveltetést kapott, francia, német, olasz és angol nyelvismerete volt. Első cikke 1881-ben az Echo-ban jelent meg.
 
Svájci egyetemista évei alatt ismerkedett meg a feminista eszmékkel, hazatérése után megalapította a Nőegyletet. Több más szervezet, oktatási intézmény alapítása kötődik még a nevéhez. Alapítója volt a  Ster című lapnak, amelyikben a nők szabadon kifejthették véleményüket, megismerhették a feminista eszméket. 
 
Néhány munkája:Sta n wykształcenia kobiet w Polsce (A nőoktatás helyzete Lengyelországban); Historia ruchu kobiecego (A nőmozgalom története); Wyborcze prawa kobiet (A nők választójoga).
 
 

Elisabeth Grundtvig dán tanító, gyorsíró, fordító (1856 - 1945)

Írta: Mamika 2015. május 21. csütörtök, 23:38

alt
Koppenhágában nőtt fel, 1884-ben szerezte meg tanítói oklevelét.
 
1890-ben – magasrangú hivatalnokok tiltakozása ellenére -  a dán parlament, a Rigsdagen első női gyorsírójává nevezték ki. 
 
Műfordítással is foglalkozott, többek között ő fordította Selma Lagerlöf munkáit dánra. 
 
Elkötelezett, aktiv tagja volt a dán nőszervezetnek, a Dansk Kvindesamfund-nak, tagja volt az elnökségnek. Szerkesztője volt a nőszervezet lapjának, a Kvinden og Samfundet-nek (A nő és a társadalom). Cikkeiben és beszédeiben sokszor hangsúlyozta, hogy a nők értékes, önálló emberek, nem kell alávetniük magukat a férfiak elvárásainak és követeléseinek. 
   

Felisa Rincón de Gautier (Dona Fela) Puerto Ricó-i politikus (1897 – 1994)

Írta: Mamika 2015. május 20. szerda, 21:03

alt
Dona Fela, ahogyan a legtöbben ismerték, 1897. január 9-én született nyolcgyermekes ügyvéd lányaként. 15 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, hogy testvéreit gondozza.
 
Fiatalon kezdte érdekelni a politika, bekapcsolódott a nők szavazati jogának megszerzéséért vívott mozgalomba. A mozgalom sikeres volt, 1932-től Puerto Ricoban szavazhattak a nők.
 
Politikusi programjában fontos helyet kapott a gyerekvédelem, az idősek és szegények segítése.
 
1946-ban megválasztották San Juan város polgármesterének, ő volt az első és hosszú évtizedekig az egyetlen nő ilyen pozícióban.
 
1968-ban lemondott posztjáról, nem sokkal később megválasztották az Egyesült Államok jótékonysági nagykövetének. 95 éves korában ő volt hazája képviselője a New Yorkban tartott demokratikus konvención.
   

Ruchira Gupta indiai újságíró, aktivista (sz. 1964)

Írta: Mamika 2015. május 20. szerda, 20:58

altFiatal  újságíróként Nepálban járva olyan falvakat talált, melyekből majdnem teljesen hiányoztak a fiatal nők. Utánajárt, kiderítette, hogy emberkeskedelem áldozatai, külföldi bordélyházakba adják el őket. Az erről írt cikksorozatáért Emmy díjat kapott “kiemelkedő oknyomozó újságíró teljesítményéért”.
 
2002-ben létrehozta az Apne Aap Women Worldwide civil szervezetet, mely a nők jogaiért, az emberkereskedelem megszüntetéséért, a veszélyeztetett helyzetben lévő és a prostitúcióba kényszerített nők megsegítéséért dolgozik.
 
A téma szakértőjeként az ENSZ, az indiai és az US kormánya is többször kikérte véleményét. Confronting the Demand for Human Trafficking című könyvéből tanulják az indiai  rendőrtisztek, hogyan ismerjék fel és szálljanak szembe az emberkereskedelemmel. 
   

Matilde Bajer dán feminista (1840 – 1934)

Írta: Mamika 2015. május 20. szerda, 20:51

 altMatilde Schlüter jómódú földbirtokos család lányaként 1840. január 4-én született.
 
1867-ben házasságot kötött Fredrik Bajer (1908-ban béke Nobel-díjas) pacifista, nőjogokért kiálló képviselővel, akivel közösen 1872-ben kereskedelmi iskolát nyitottak nők számára.
 
1871-ben alapító tagja és elnöke volt a Dansk Kvindesamfund-nak  (Dán nők szövetsége), és tagja lett a dán békeszervezetnek is. 1885-ben megalapította a  Kvindelig Fremskridtsforening-et (Egyesület a nők haladásáért), 1906-ban pedig Sophie Albertivel létrehozták a Danske Kvinders Fredsforening-et (Dán nők szövetsége a békéért). Ő képviselte a dán nőszervezeteket a nők nemzetközi béketanácsában.
   

Emma Ihrer német politikus, szakszervezeti vezető (1857 - 1911)

Írta: Mamika 2015. május 20. szerda, 20:46

alt1857. január 3-án született. Középosztálybeli, vallásos család gyermeke.
 
24 éves korában Berlinbe költözik , kapcsolatba kerül a szocialistákkal és a szakszervezetekkel. 1881-ben alapítója és vezetőségi tagja a szocialista-feminista Frauen-Hilfsverein für Handarbeiterinnen (Munkásnők segélyegylete) szervezetnek. 1885-en több társával létrehozzák a Verein zur Wahrung der Interessen der Arbeiterinnen (Munkásnők érdekvédelmi egyesülete) egyesületet, ahol orvosok és ügyvédek ingyen álltak a tagok rendelkezésére. Amikor egy évvel később a rendőrség betiltotta, ezernél több tagjuk volt. Szerkesztője a Die Arbeiterin (A dolgozó nő) című hetilapnak, amely később a Gleichheit (Egyenlőség) címmel jelent meg.
   

Elise Ottesen-Jensen (Ottar) norvég feminista, anarchista, újságíró 1886 – 1973

Írta: Mamika 2015. május 20. szerda, 20:43

alt
Norvégiában született 1886. január 2-án, férjhezmenetele után Svédországban élt.
 
A Sveriges Arbetares Centralorganisation (Svéd munkások központi szervezete) anarchista egyesületének tagja.
 
Fontos feladatnak tartotta, hogy a nők tisztában legyenek jogaikkal, értsék és ismerjék meg saját testükeket, szexualitásukat. Kezdeben az Arbetaren (A munkás) című lapban válaszolt a nők kérdéseire, majd saját újságot indított Vi Kvinnor (Mi nők) címmel.
 
„Arról a napról álmodom, amelyen minden újszülöttet örömmel fogadnak, amikor a férfiak és a nők egyenjogúak lesznek, és amikor a szexualitás a szerelem, öröm és gyengédség megnyilvánulása lesz.”
   

„Etikai kódexet a férfiaknak is!” – a nők helyzete a segítő szakmákban

Írta: Antoni Rita 2015. május 15. péntek, 00:01

 
Mit szeret egy ápolónó, egy védőnő és egy szociális munkás a foglalkozásában? Büszkék-e a hivatásukra? Változna e szakmák bérezése, ha hirtelen többségben jelennének meg bennük a férfiak? Ki segíti őket, ha a kliensek részéről zaklatást, bántalmazást szenvednek el? Többek közt e kérdésekről szólt a „Nők, munka, baloldaliság” című beszélgetés.

 

Május 14-én a Gólya presszó udvarán került sor a Baloldali Feminizmus konferencia nyitó eseményére. Az inkább a szakmák sajátosságairól, mintsem a feminizmusról szóló beszélgetésre alulfizetett, alacsony presztízsű, jellemzően női foglalkozások képviselőit hívták meg: egy védőnőt, egy idősek lakóotthonában dolgozó szociális munkást és egy ápolónőt. (Akik nem szeretnének teljes névvel szerepelni, és kettőjük keresztneve azonos, így foglalkozásuk szerint említem őket.) A takarítónő meghívott sajnos nem tudott eljönni; a közmunkás vendégnek pedig ez volt az első nyilvános szereplése, és az utolsó pillanatban úgy döntött, inkább csak hallgatóként vesz részt. Sajnos a társadalom egyáltalán nem biztatja a nőket a közügyekben való nyilvános megszólalásra, így érthető, hogy nem könnyű elkezdeni, de innen is szeretném őt bátorítani, hogy egy következő alkalommal ő is fejezze ki a gondolatait.

 

A három aktív résztvevő foglalkozása okán a beszélgetés a segítő szakmákra fókuszált. Dósa Mariann, politológus, moderátor azzal indított, hogy a feminista diszkurzusban a nők otthonon kívüli munkája kapcsán „a munka és a család összeegyeztetésének” nehézségeiről szokás leggyakrabban beszélni, holott nem biztos, hogy ez a legfőbb probléma a területen. Egy, a közelmúltban a „fekete ruhás nővérként” a hírekbe került ápolónóvel, Sándor Máriával készült Népszava-interjúból idézett:

Bővebben: „Etikai kódexet a férfiaknak is!” – a nők helyzete a segítő szakmákban

   

"Ellentmondások nélkül egyenlőséget teremteni nem lehet"? - megjegyzések a Baloldali Feminizmus konferencia margójára

Írta: Antoni Rita 2015. május 18. hétfő, 13:42

 „Hiszek a dolgozó nők, a jogaikért harcoló színesbőrű nők, a leszbikusok, a hivatásukban nemük miatt háttérbe szorított nők, az indulatos fiatal nők, fellázadó háziasszonyok, elgyötört, segélyből élő anyák és a bölcs öregasszonyok képességeiben és forradalmi lehetőségeiben.” /Gloria Martin/

 

 
Néhány hónapja örömmel nyugtáztam, hogy újabb feminista konferencia készül, azonban némi értetlenséggel néztem a felhívást. Baloldali feminizmus? Miért pont baloldali? Ráadásul Magyarországon? Képvisel itt bárki baloldali feminizmust, vagy egyáltalán hiteles baloldaliságot? És vannak a hazai feminizmusnak irányzatai? Ha már vannak, a konferencia által képviselt irányzat melyikhez képest baloldali? Feltehetően nem valamiféle „jobboldali feminizmushoz” képest, ami gyakorlatilag contradictio in terminis.

 

A konferencia után (az elhangzott előadásokról külön posztokat fogok írni, ebben az előzetes cikkben általános reflexiók következnek a konferencia egészére) még mindig nem tudom, hogy milyen feminista vagyok (nem ironizálok, tényleg passz), viszont azt már jobban tudom, miért irritált mindig is, ha egy feminista konferencia vagy panel témája a "munka és család összeegyeztetése" volt. Biztos, hogy ez a legnagyobb probléma, hangzott el a kérdés a balfemkonf nyitó eseményén. Nem kellene többet figyelni arra, hogy milyen munkát "kell" a nőknek "összeegyeztetni"? (Milyen családdal, tehetnénk hozzá.) A szervezők, ha sikerült jól megértenem, a fehér középosztálybeli értelmiségi (hagyományos) családos nők problémáira kihegyezett ún. liberális feminizmussal szemben definiálják magukat baloldali feministának. Azaz, az irányzat az angolszász terminológiában az ún. szocialista, illetve marxista feminizmusnak felel meg (ezt hol egyben, hol külön tárgyalja a szakirodalom). Ami (ebben az értelmezési keretben) az irányzatokat megkülönbözteti, az a rendszerkritika mértéke. Ahogy számomra letisztult a konferencia után: 

 

  •  A magukat konzervatív feministának nevezők (hallottam kb. erre a „maternal feminism” kifejezést is) esszencialisták, azaz hisznek a veleszületett férfi és női tulajdonságokban, szerepekben (pl. a nők gondoskodók), így nem akarnak a hagyományos nemi szerepeken (sem) változtatni. Igényük annyiban áll, hogy az állam ismerje el a nők (mint alapértelmezett feleségek és anyák) által végzett háztartási, gyermeknevelési, gondozói munkát, és külön szorgalmazzák, hogy egy nő dönthessen úgy, hogy nem kíván otthonán kívül dolgozni (ellenben kevésbé tűnnek megértőnek azokkal a nőkkel, akik nem kívánnak anyák lenni). A férfiakat idealizálják, otthoni „segítségüket” (sic!) hálával fogadják, és még nem éppen felforgató gondolataikért is folyamatosan elnézést kérnek tőlük. Ha tudományos vagy politikai pályát, karriert futnak be, akkor is azt hangoztatják, hogy, mintha szükségszerű lenne a kettőt összehasonlítani, az anyaság szerintük az igazán fontos. Ami pedig az abortusz jogát vagy az LMBT+ emberek (akik közt szintén vannak nők...) jogait illeti, ezeket akár ellenezhetik is. A prostitúciót és a pornót erkölcsi alapon ítélik el, a nem hagyományos, nem házasságon alapuló, nem monogám életformákkal és az azokhoz kapcsolódó beleegyezéses szexuális viselkedésformákkal együtt. (Ez az egyik oka annak, hogy a liberális és baloldali feministák legtöbbször vonakodnak velük közösséget vállalni.)

Bővebben: "Ellentmondások nélkül egyenlőséget teremteni nem lehet"? - megjegyzések a Baloldali Feminizmus konferencia margójára

   

„Nem négy évre tervezzük a gyereket”

Írta: Antoni Rita 2015. május 12. kedd, 22:37

 
 
Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „Az eltűnt népességrobbanás nyomában – A gyermekvállalással kapcsolatos diskurzusok” című párbeszédfórumát. A korábbi alkalmak a „gender-ideológia”-konstrukció elleni európai mozgósítások, az anyaság, valamint a férfiasság témáira fókuszáltak. Ezúttal a gyermekvállalást ösztönző és gátló tényezőket vitatták meg magyar és külföldi szakemberek, valamint azt, hogy milyen módokon, milyen keretekben beszélünk a gyermekvállalással kapcsolatos kérdésekről. Ellentmondás van-e a nemek egyenlősége és a gyermekvállalás, illetve a gyermekvállalás segítése között? Amikor gyermekvállalásról beszélünk, kinek a gyerekvállalását értjük alatta, kiét szeretnénk segíteni? Befolyásolhatják-e a szociálpolitikai döntések az állampolgárok ez irányú döntéseit? – többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ.


Az egybegyűlteket – politikai pártok, minisztériumok, szakszervezetek, civil szervezetek, vállalatok és a sajtó képviselőit, kutatókat, egyetemi oktatókat és hallgatókat – Kováts Eszter szervező-projektvezető üdvözölte. Visszatekintve a korábbi alkalmakra, az alapítvány sajátos megközelítésével kapcsolatban – miszerint a különböző világnézetű emberek közt igyekszik párbeszédet előmozdítani – elmondta, hogy meg van győződve a hosszú távú előnyeiről. Amellett, hogy saját érveinket is megtanuljuk pontosabban megfogalmazni, összességében javulhat a vitakultúránk, és, még ha a felek nem is győzik meg egymást, csökken köztünk az egymás iránti bizalmatlanság, tisztázódhatnak egyes, a másikat talán démonizáló félreértések, és akár fény derülhet egyetértési pontokra, közös célokra.

Az első szekcióban egy családpolitikai és egy demográfiai szakértő tartotta meg előadását.
Dorota Szelewa, a Varsói Egyetem Szociálpolitikai Intézetének adjunktusa, valamint a Nemzetközi Kutató- és Elemzőközpont (ICRA) Szociálpolitikai szakértője hangsúlyozta, hogy régiónk még európai viszonylatban is hátul kullog a termékenység terén. Makroszintű következmény, hogy az elöregedő társadalomban problémák lépnek fel a jóléti állam finanszírozásában, mikroszinten pedig a jelenség arra utal, hogy az emberek gyerekvállalási igényei nem valósulnak meg. A felmérések is azt igazolják, hogy a kívántnál, tervezettnél kevesebb gyerek születik meg. Érdekes kapcsolódó jelenség még, hogy az első gyermek után eltérés mutatkozik a további gyermekvállalási hajlandóságban: az egygyermekes szülők közül a nők kisebb arányban szeretnének második gyermeket, mint a férfiak, ennek okait is érdemes megvizsgálni.
 
Az alacsony termékenységre vonatkozó leggyakoribb magyarázatok: a nemzetgazdaság alacsony teljesítménye, a házassággal kapcsolatos társadalmi normák megváltozása és a gyerekvállalással járó költségek növekedése. Egyik magyarázat sem tűnik adekvátnak: Törökországban és Mexikóban pl. a nemzetgazdaság teljesítménye rossz, a termékenységi arányszám mégis magas. Emellett (nálunk is) egyre több gyerek születik alternatív családformában, pl. élettársi kapcsolatból, továbbá, nem mutatható ki összefüggés a szegénység és a gyermekvállalás elutasítása között sem.
Szelewa szerint a választ inkább a munka és magánélet egyensúlyát (nem) támogató politika szerepében kell keresni. A kutatások azt mutatják, hogy a nemi szerepek megváltozását elismerő közpolitika – pl. a gyermekelhelyezési szolgáltatások megléte – pozitívan hat a gyermekvállalási kedvre. A sztereotípiákkal ellentétben – ezt is friss kutatások igazolják – a gyermeknek egyáltalán nem ártalmas, ha az anyja dolgozik, sőt a korai közösségbe kerülés (ami a hátrányos helyzetű gyerekek számára kiemelten fontos) még javíthatja az életkilátásait, pl. megnő az esélye, hogy jobban teljesít az iskolában.
 
 
alt
 
 
Problematikus azonban az a megközelítés, hogy a gyermekvállalást ösztönző politikai intézkedések csak az anyát érintik, akiknek a hosszú szülői szabadság munkaerő-piaci hátrányt jelent (vö. „az anyaság büntetése”, motherhood penalty). A nők terheinek csökkentése érdekében fontos lenne az apák ösztönzése arra, hogy vegyék ki a részüket a háztartási és a gyermekgondozási feladatokból. A Balti-államokban és Lengyelországban két hét/tíz nap, a példaértékű Szlovéniában (ahol a posztkommunista jóléti államok közül a legnagyobb a termékenységi arányszám) pedig egy hónap áll az apák rendelkezésére. Nemzetközi tapasztalat, hogy az apák csak azokban az országokban veszik igénybe a gyermekgondozási szabadságot, ahol az át nem ruházható; ahogyan az is, hogy azok az apák, akik még ha rövid ideig is, de megtapasztalják a gyermekgondozási szabadságot, nagyobb valószínűséggel veszik ki a részüket azt követően is az otthoni feladatokból. Ennek demográfiai következménye is van, derül ki például Oláh svéd-magyar kutatásából (bár Szelewa utalt rá, hogy ez még további, elmélyültebb vizsgálódást igényel): pozitív korreláció mutatható ki a háztartási feladatok igazságosabb megosztása és az egygyermekes nők újbóli gyermekvállalási hajlandósága közt, vagyis a feladatok egyenletesebb megoszlása esetén vállalnának a nők inkább egy második vagy harmadik gyereket.
 
 


A második előadást Spéder Zsolt, a KSH Népesedéstudományi Kutatóintézetének igazgatója tartotta. Magyarország termékenységi arányszáma az 1989-es 1,8-ról 2012-re 1,3-ra csökkent. Ő is említette a vágyott és megszületett gyerekszám közti különbséget, az ún. „termékenységi rést” (fertility gap). A két éven belül gyermeket tervezők közül – egy követéses vizsgálat szerint – Hollandiában 75, míg Magyarországon csak 40 százalék valósította meg ennyi időn belül a tervet. Az okok elemzésénél fontos figyelembe venni, hogy a rendszerváltás után iskolai expanzió következett be, egyre többen folytatnak felsőfokú tanulmányokat, emellett fokozódtak a munkaerőpiacra lépés nehézségei. Nagyon erős a fluktuáció, törékeny a piac, gyorsan lehet nyerni és elbukni, ez bizonytalanná teszi a foglakoztatást. 2013-ban a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 27 százalék. A munkavállalás nehézségei miatt gyakoribb a migráció, emiatt a nagyszülői segítség mint opció sokszor kiesik.
 
 
alt
 
 
Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy modellváltás következett be: a korai termékenységről a későire térünk át, azaz az emberek a rendszerváltás előtt jellemző adatokhoz képest későbbi életkorban alapítanak családot és vállalnak gyereket. Az előadó szerint a rendszerváltás okozta bizonytalanság is szerepelhetett a halogatás okai között. Az élettársi kapcsolat elterjedését a demográfusok nem látták előre (Spéder szerint ennek is van szerepe a gyerekszám csökkenésében), és megnőtt az egyedül élők száma is (1,3 millió). Megnőtt az egygyermekes családok száma, a kétgyermekes családok száma csökkent, míg a három- és többgyermekes családból közel ugyanannyi maradt. Spéder is említette, hogy egyenlő otthoni munkamegosztás mellett nagyobb hajlandósággal vállal a nő második gyermeket.
 
Magyarország a GDP arányában más európai országoknál többet költ a családra, ennek az eredményei a termékenységi arányszámon mégsem látszanak. Spéder szerint a családpolitika stabilitásától függ a gyermekvállalási hajlandóság, Magyarországon pedig „cikcakk” családpolitikáról beszélhetünk, azaz minden új kormány változtat rajta, holott a családpolitikának éppen az lenne a funkciója, hogy a piac fent említett hullámzásait kiegyenlítse. A társadalompolitikának nem is lehet hatása addig, amíg folyamatos vita tárgyát képezi.
 
 
Az előadásokat követő beszélgetés során egyetértés született abban, hogy a családpolitika instabilitása, illetve a férfiak alacsony otthoni szerepvállalása káros. A munka és családi élet egyensúlyát célzó intézkedéseknek a férfiakra is ki kellene térnie.
 
 
A közönségből érkező kérdés nyomán az is kiderült, hogy még a vallásosság sem áll feltétlenül összhangban a magasabb gyerekszámmal: Dorota Szelewa Lengyelországra és Olaszországra vonatkozó kutatásaiban azt találta, hogy bár magas a gyakorló vallásos emberek aránya, a családi életükben mégis más szempontok szerint hoznak döntéseket. Egy további résztvevő a migrációról kérdezett: Spéder szerint ez hosszútávon Németországban sem fogja megoldani az öregedés problémáját, mert a migránsok is öregedni fognak, ráadásul gyermekvállalási szokásaik is hozzá szoktak idomulni a befogadó országéhoz.
Végezetül rövid vita alakult ki arról, hogy a prezentált megközelítés nőhibáztató-e. Mindkét előadó úgy nyilatkozott, hogy szándékában áll ezt elkerülni, és az alacsony termékenységi arányszám okait komplexen vizsgálni.
 
A második szekcióban három rövid vitaindító után a közönség több lehetőséget kapott kérdések feltevésére és vitára.
 
 
 
Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy szervezetük 1987-ben, a Hazafias Népfront keretében alakult, és több rendszert, kormányt túlélt.
Jelenleg 13 ezer nagycsaládot egyesít a tagságuk, akik átlagosan 3,6 gyermeket nevelnek. (Magyarországon 3 gyermektől számít egy család nagycsaládnak.) Tapasztalataik változatosak: van, aki azért vállal több gyereket, mert ő is nagycsaládban nőtt fel, másokat viszont éppen az motivál erre, hogy nem volt testvérük. (És persze olyan is akad, aki nagycsaládban nőtt fel, és emiatt akar csak egy gyereket.)
 
A közelmúltban egy felmérést végeztek a tagjaik körében a családi munkamegosztásról. Minden vizsgált családban az anyát, az apát és a gyerekeket is külön kérdezték.
 
Általános tapasztalatuk az, hogy a két szülő gyakran vélekedett különböző módon a kapcsolatukon belüli munkamegosztás igazságosságáról, és az apák minden kérdésnél magasabbnak ítélték meg a saját otthoni szerepvállalásukat. Például az apák 59 százaléka, és az anyáknak csak 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megosztva végzik a házimunkát. A kisebb javítások elvégzését illetően az apák 59 százaléka mondta, hogy ő végzi el azokat, míg az anyák csak 21 százalékban válaszolták, hogy a férjük. A családi kiadások figyelemmel kísérése és a családi programok megszervezése tekintetében is hasonló tendencia figyelhető meg a válaszokban.
 
Ami a gyerekeket illeti, a lánygyermekek nagyobb arányú részvételről nyilatkoztak a házimunkában, mint a fiúgyermekek. Érdekes adat még, hogy a gyerekek nagyobb aránya azt szeretné, hogy az édesanyjuk ne dolgozzon az otthonon kívül. Az egyesület erről úgy vélekedik, hogy aki háziasszony akar lenni, annak legyen erre lehetősége, ezért örömmel vették a rugalmas gyedet, amire régóta nagy igényük volt.
A nagy gyerekszám indokai közt az élen jártak a következők: 1. nem tervezett gyerek(ek), 2. a gyermeknevelés örömei mint motiváció, 3. új család, az előző kapcsolataikból hoztak gyerekeket, és így lettek nagycsalád.
 
 
Lʼubica Kobová, a prágai Károly Egyetem Társadalmi Nemek Tudománya Tanszékének oktatója előadását azzal kezdte, hogy a keresztény-konzervatív diskurzus a biztonság érzetét adó, egyértelmű világrend és a domináns ideológia iránti igényből táplálkozik – emiatt válnak a „család védelmében” és a „házasság szentségéért” folytatott kampányaik sokak számára szimpatikussá. Az előadó szerint e diskurzus hívei a kizárólag önmaga érdekeiért törtető egyént jogosan illetik kritikával: szerinte is fontos felhívni a figyelmet az emberi kapcsolatok, a törődés fontosságára és a gondozásra szorulókra, pl. idősekre. A feminista filozófus, Judith Butler is azt írja, hogy törődésre szoruló lények vagyunk.
 
A konzervatív diskurzus hibás azonban ott, hogy a családot (azon belül is csak a hagyományos családot) tünteti fel az egyedüli és kizárólagos jónak (és minden esetben jónak), és az önzés kritikáját a hagyományos és egyenlőtlen nemi szerepek szorgalmazásával egészíti ki. Az önfeláldozó nő ebben a diskurzusban különösen nagy hangsúlyt kap, és nem esik figyelem az egyéni életutak különbözőségére, valamint arra, hogy a törődést megvalósítani vagy a társadalomhoz hozzátenni nem csak a család intézményi keretein belül lehet. Az említett érzékenységünkkel együtt más közösségekben is találhatunk védelmet.
 
 
Gregor Anikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója abból indult ki, hogy a gyermekvállalásról meglehetősen normatív módon szokás beszélni. Például, bizonyos társadalmi csoportok gyermekvállalását preferálja az állam, más társadalmi csoportokét kimondottan ellenzi (utóbbi szélsőséges, ám sajnos valós megnyilvánulása a roma nők kényszer-sterilizációja). Továbbá, amikor a gyermekvállalás kerül szóba, általában csak nőkről beszélünk, holott „nem úgy lesz a gyermek, hogy a nő nagyon erősen gondol rá.” Szintén normatívan meghatározott annak megítélése, hogy hány gyermek kellene családonként, van minimuma és maximuma, és az is, hogy mikor és milyen körülmények közé „ildomos” gyereket vállalni. E kérdések ráadásul abba a keretbe ágyazódnak, hogy a gyermekvállalás magától értetődő. Arról kevésbé beszélünk, hogy vannak, akik szándékukon kívül (childless), mások pedig önszántukból (childfree) nem vállalnak gyereket. Őket erősen stigmatizálja a társadalom és az állam.
 
A népesedéspolitikai intézkedések mindig kifejezik, hogy mely társadalmi csoport gyermekvállalását preferálja az állam. Ez a réteg ma Magyarországon Gregor szerint a közép- és felső osztály; például a családi adókedvezményt is ők tudják jól kihasználni. A gyed/gyes is azoknak kedvez, akik eleve foglalkoztatottak voltak a gyermekvállalás előtt. Nőtt a biztosítási idő, ami a gyedhez szükséges, és ez hátrányosan érinti azokat, akik a gyermekvállalás előtt nem legálisan voltak foglalkoztatva. A gyed extrát és a felsőoktatási hallgatóknak járó gyedet megint csak egy bizonyos réteg tudja kihasználni.
 
Az állami népesedéspolitika eszközei az előadó szerint álszentek. „Addig örülnek a gyereknek, amíg bent van az anyja hasában,” szülés után magára hagyják a nőt. Ha olyan fontos az államnak a gyermek, miért olyan aggasztóak az MTA és a KSH által nemrégiben publikált gyermekszegénységi adatok?
 
Megint csak nagy különbségek vannak társadalmi csoportok mentén az anyák munkába való visszatérésének esélyei között. Történtek ugyan a nők munkaerőpiacra visszatérését segítő lépések (pl. a gyed extra igyekszik biztosítani e rugalmasságot) – de részmunkaidőt csak az állami szférában teszik kötelezővé. A versenyszférát miért nem presszionálja jobban az állam, hogy rugalmas foglalkoztatást biztosítson a nők számára? – tette fel a kérdést az előadó.
 
 
A vitaindítók után kialakult beszélgetésben egyetértés született abban, hogy az állam nem szólhat bele az emberek megváltozott életmódjába, nem is ignorálhatja azt, hanem azt tudomásul véve kell segítő intézkedéseket hoznia. Székely – ahogyan később Spéder is – hangsúlyozta, hogy az egykeresős modell nem fenntartható. A nők nagyobb arányban tanulnak tovább, ami Székely szerint pozitív, mert az így felszabaduló szellemi tőke előny a társadalomnak.
 
Azonban a nők biológiája nem követi a kései termékenységre való modellváltást, ám Székely szerint hibás és hatástalan irány a nőket kritizálni. Az államnak alkalmazkodnia kell a megváltozott szokásokhoz (amikkel 15-20 éve kellett volna szembenéznie), és pl. többet kellene költeni mesterséges megtermékenyítésre, hogy a 35 feletti nők is nagyobb eséllyel vállalhassanak gyereket. Az állam szintén tehetne a fiatalok lakhatási problémáinak megoldásáért: államilag támogatott bérlakás-programokra lenne szükség.
 
Küzdeni kellene továbbá a munkahelyi diszkrimináció ellen, amely már az állásinterjún érintheti a fiatal, potenciálisan hamarosan anyává váló nőket. Az állami szférában könnyebb ezt szankcionálni, a versenyszférában jutalmakkal lehet megakadályozni (pl. járulékkedvezmények).
 
Kobová szerint Szlovákiában adókedvezményt kapnak azok a vállalatok, amelyek hajlandók a nők számára részmunkaidőt vagy job sharinget lehetővé tenni, és/vagy bölcsődét alapítani. Ugyanakkor az alulfizetett gyári munkások számára a részmunkaidő nem reális opció, és ez éppen azokat hozza hátrányba, akik a legtöbb segítséget igényelnének az államtól a gyermekvállaláshoz. Szerinte a mindenki számára megfelelő megoldás a munkaidő lerövidítése lenne.
 
Gregor mindehhez azt tette hozzá, hogy Magyarországon van Egyenlő Bánásmód Hatóság, ahová- munkahelyi diszkriminációs esetekben lehet fordulni – mégis egyelőre kevés ilyen eljárás indul. Spéder szerint az érintettek felelőssége lenne, hogy a hatóságnál a nemi alapú munkahelyi diszkrimináció több áldozata tegyen feljelentést.
 
A felsőoktatásban tanulók számára járó gyedet Gregor pozitívan értékeli, hiányolja azonban gyermekkel egyetemre járás infrastrukturális hátterét. A mosdókban nincs pelenkázó, és az egyetemeken nincs gyermekfelügyelet a hallgatók, oktatók és dolgozók gyermekei számára.
Kobova elmondása szerint Csehország ebből a szempontból előrébb tart, mert pl. a Masaryk Egyetemen van gyermekmegőrző.
 
Fontos lenne még a közterületek, közintézmények akadálymentesítése – ez nem csak a babakocsival közlekedők életét könnyíti meg, hanem a mozgáskorlátozottakét is.
 
Az előadók szintén egyetértettek a férfiak otthoni szerepvállalásának fontosságában, annak ellenére, hogy nem ritkán már a szocializáció ez ellen dolgozik: többen tapasztalták a diszkriminatív gyakorlatot, miszerint egyes családokban a fiúgyermeknek zsebpénzt szokás adni, ha otthon elvégez valamit, míg a lánygyermek felé ez természetes elvárás, és nem kap érte ilyesfajta jutalmat. Gregor, utalt Kapitány Balázs egy kutatására is, amelyből kiderül, hogy még azokban a családokban is, ahol a gyermek születése előtt egyenlő feladatvállalás volt, a gyermek születése után konzervatív fordulat következik be.
 
Ambivalensen ítélhető meg az a 2010-es rendelkezés is, miszerint a nők 40 év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba: Gregor szerint ez azt a célt szolgálta, hogy a nagymamák segítsenek a gyermeknevelésben, ha pl. a szűkös férőhelyek miatt a szülők nem fértek hozzá a bölcsődei szolgáltatáshoz. Olcsóbb ugyanis a nagymamákat ingyenes gondozói munkára fogni, mint a bölcsődéket (ahol így is probléma a dolgozók alulfizetettsége) bővíteni.
 
Egy résztvevő felvetette, hogy a szülészeti ellátás minősége is hatással lehet a gyermekvállalási kedvre. Szelewa egyetértett: Lengyelországban például az a gyakorlat, hogy a szüléskor nem adnak a nőknek fájdalomcsillapítást, mondván, hogy a fájdalom „szükséges” és „természetes” – egy interjúsorozatban több nő ezt is felsorolta az okok között, amiért nem akar második gyermeket. A vajúdó nők hálapénzért cserébe hozzájutnak a fájdalomcsillapításhoz – ez viszont hátrányosan különbözteti meg a szegénységben élő nőket. Gregor szerint negatív attitűd a társadalomban az a felfogás, hogy „szülésről vagy jót, vagy semmit.” A negatív élmények esetleg fórumokon jelennek meg, de ott is szabadkozó hangvételben. Székely szerint azonban nem annyira a negatív szülésélmény a meghatározó, sokkal inkább a gyerek megszületése után a támogató környezet megléte vagy hiánya.
 
 
Gregor Anikó a szakpolitikai figyelmesség egy pozitív példájaként hozta fel a finn „babadobozt”, amelyet a gyermek születése után kap minden család az államtól. A doboz tartalmaz gyermekruhákat, szoptatós nők számára készült melltartóbetétet és – a tudatos családtervezés jegyében – óvszert. Magyarországon a szegénységben élők a magas áruk miatt sokszor nem jutnak hozzá a fogamzásgátló szerekhez, eszközökhöz, amelyeken nincs állami támogatás, holott nem ideális megoldás a népességnövekedést nem kívánt vagy nem tervezett gyerekekkel megoldani, és azokat, akikkel a gyermekvállalás sokszor csak „megtörténik”, felelőtlenséggel vádolni.
 
Összességében elmondható, hogy leginkább az apák otthoni szerepvállalásának, valamint a családtámogatások stabilitásának fontosságában született egyetértés. Mint Székely rámutatott: „a gyereket nem négy évre tervezzük.”
 

   

1. oldal / 69